Atomrakéták indítását gyakorolták az oroszok

Oroszország közölte, hogy erői szimulált nukleáris rakétacsapásokat gyakoroltak Kalinyingrád nyugati enklávéjában, amely Lengyelország és Litvánia között helyezkedik el.

Oroszország szerdán nukleáris képességű Iskander mobil ballisztikus rakétarendszerek szimulált „elektronikus kilövéseit” gyakorolta – idézi az orosz védelmi minisztérium közleményét a Guardian.

Az orosz erők egyszeri és többszöri csapásokat gyakoroltak a rakétarendszerek indítóit utánzó célpontokra, repülőterekre, védett infrastruktúrára, katonai felszerelésekre és egy álellenség parancsnoki állásaira – idézte az AFP a közleményt.

Az „elektronikus” kilövéseket követően a katonák manővert hajtottak végre, hogy megváltoztassák pozíciójukat, hogy elkerüljenek egy esetleges megtorló csapást – tette hozzá a minisztérium.

Hírdetés

A harci egységek gyakorolták a „sugárzási és vegyi szennyeződések körülményei között végzett akciókat is”. A gyakorlatokon állítólag több mint 100 katona vett részt.

Oroszország nem sokkal azután helyezte készenlétbe a nukleáris erőket, hogy Putyin február 24-én csapatokat küldött Ukrajnába, és az orosz elnök taktikai nukleáris fegyverek bevetésére utalt, „villámgyors” megtorlásra figyelmeztetve, ha a Nyugat közvetlenül beavatkozik az ukrajnai konfliktusba.

Az AFP-nek nyilatkozó szerkesztő szerint az orosz állami televízió megkísérelte a „nukleáris fegyverek használatát kellemesebbé tenni a nyilvánosság számára”.

Már két hete azt halljuk a televíziók képernyőjéről, hogy nukleáris silókat kellene nyitni – mondta a Nobel-békedíjas orosz lapszerkesztő, Dmitrij Muratov.

(Index)


Forrás:kuruc.info
Tovább a cikkre »