Donald Brennan amerikai stratégiai elemző a kubai rakétaválság idején „mutual assured destruction” (MAD) – kölcsönösen biztosított megsemmisítés – néven foglalta össze annak a doktrínának a lényegét, amely aztán az egész hidegháborús korszak legfőbb ideológiájává vált – elemez Bogár László.
A Hirosimára dobott USA-atombomba: „Kisfiú” – upi.com
A lejátszás-technikai felszínen orosz–ukrán háborúnak látszó konfliktus lassan éppen féléve tart, és már nemcsak azt nem tudja megmondani senki, hogy mikor érhet véget, hanem egyre fenyegetőbben mutatja meg magát „valami”, amiről az emberiség eddig hajlamos volt azt hinni, hogy a hidegháború sötét korszakával maga mögött hagyta ezt a legsúlyosabb fenyegetést, ami nem más, mint az egész emberiséget elpusztító nukleáris háború. Egy Donald Brennan nevű amerikai stratégiai elemző a kubai rakétaválság idején „mutual assured destruction” (MAD) néven foglalta össze annak a doktrínának a lényegét, ami aztán az egész hidegháborús korszak legfőbb ideológiájává vált, egyben hosszú időre szóló legitimitást is adott a nukleáris fegyverkezésnek.
Donald Brennan, a MAD megnevezője – britannica.com
Az elnevezés szándékosan akroníma, vagyis önmagában is értelmes betűszó, az angolban a mad azt jelenti őrült. „Őrült beszéd, de van benne rendszer”, ahogy Hamlet mondja. Ennek a valóban őrült doktrínának ugyanis az a lényege, hogy a nukleáris fegyverkezés valójában „jó”, vagy legalább is racionális, mert hiszen, ha a két szuperhatalomnak egyenként is akkora atomfegyver arzenálja van, hogy nemcsak egymást, de az egész világot is képesek többszörösen is megsemmisíteni, akkor ez lesz ezek után az örökös világbéke legfőbb garanciája, hisz egyikük sem fogja az atomfegyvert először használni, mert tisztában van vele, hogy ez az öngyilkossággal lenne egyenlő.
Nyilván nagy szüksége volt egy ilyen megnyugtató ideológiára mindkét szuperhatalomnak, mert lássuk be, nem igazán racionális stratégia a homo sapiens részéről, hogy először több százezer milliárd dolláros költséggel felépíti ezeket a fegyverrendszereket, amelyekről pontosan tudja, hogy soha nem fogja őket használni. Hogy aztán néhány évszázad kölcsönös rettegés után újabb horribilis ráfordítással megsemmisíti ezeket elég költséges játékszereket. Ám a MAD mindent megmagyarázott, és a homo sapiens megőrizhette az arcát ebben az ügyben is, lám csak mégis az Ész és Erény uralja tetteit.
Pedig azért csak az egzotikum kedvéért érdemes lenne eltöprengeni azon, hogy ha esetleg nemcsak a kölcsönös elrettentés, rettegés, hanem a kölcsönös bizalom, együttérzés, vagy hogy kicsit pirulva ilyen avítt szót használjak, szeretet lenne a fő létszervező erő, akkor némileg „olcsóbban” is megoldhatná a béke kérdését az emberiség, de az ilyen naiv és gyerekes gondolatok „szerencsére” már régen kimentek a divatból.
Mindez most azért lett újra aktuális némileg, mert, bár a ma élő felnőtt nemzedékek fölényes magabiztossággal zárják ki annak a lehetőségét, hogy az orosz–ukrán konfliktusból atomháború robbanjon ki, ez a hamis biztonságérzet könnyen végzetessé válhat. Viszonylag egyszerűen belátható ugyanis, hogy az atomháború kitörésének esélye sohasem volt olyan nagy, mint éppen ma, és ráadásul ez a veszély minden nappal tovább növekszik. Az alapvető ok igen egyértelmű, a háború negatív végösszegű játszma, ahol mindkét fél veszít, ezért egyre jobban megerősödik az a patologikus fixáció, hogy ha én többet tudok ártani a másiknak, mint ő nekem, akkor ez „nyereség” számomra, ami a kölcsönös önmegsemmisítés legbiztosabb lélektani talapzata.
Oroszország és az Amerikai Birodalom egyre veszélyesebb csapdába hajszolják egymást. (Ukrajna ebben a kontextusban említésre sem méltó háborús „érintkezési felület”, mert ez a háború kezdettől fogva Amerika és Oroszország között zajlik.)
newamerica.org
Ennek a csapdának lényege az, hogy mindketten úgy vélik, nem engedhetik meg, hogy a másik fél legyen a győztes, és bár ezt egyelőre egyikük sem meri még önmagának sem bevallani, de egyre inkább úgy látják, hogy bármi áron meg kell akadályozni a másik fél győzelmét. És ebbe a bármi árba akár az atomháború is beletartozhat. Az újabb és újabb megnyilatkozásokból az látszik, hogy egyik fél sem tudja értelmezni már a kompromisszumot sem, éppen ezért, és erre a hidegháború legfeszültebb pillanataiban sem volt példa, szándékosan és durván a diplomáciai érintkezés legelemibb felületeit is kölcsönösen használhatatlanná tették.
Tekinthetnénk mindezt persze egy olyan rituális küzdelemnek is, ahol mindkét fél tudja, hogy úgyis meg fognak egyezni, csak a jobb alkupozíciót keresik, de egyre inkább úgy fest, hogy nem erről van szó, és az „őrület” (MAD) valóban eluralkodni látszik a birodalmi döntéshozókon.
Nem tesz jót az ügynek az sem, hogy novemberben Amerikában olyan választások lesznek, ahol igen nagy a tét mindkét párt számára, és mindkét párt a lehető legbrutálisabb háborús propagandával próbál nyerni, még veszélyesebb módon egymást belehajszolva ebbe a már most is éppen eléggé végzetes csapdába. Persze az is lehetséges, hogy a világot irányító „nem létező” úgy döntött, hogy inkább lerövidíti az emberiség lélekszámának a jelenlegi egy százalékára csökkentését, és ehhez a nukleáris Armageddon látszik logikailag legalkalmasabbnak.
napitema.com
Eddig legalább abban reménykedhettünk, hogy a világ urai nem akarják egy globális nukleáris háborúval „elkoszolni” a Földet, ezért inkább hosszabb idő alatt, sokkal kifinomultabb eszközökkel és módszerekkel kívánják elérni a radikális „létszámcsökkentést”, de elképzelhető, hogy most megváltozott a stratégiájuk. A „csinált” koreográfia szerint ahogy a háborút is Amerika provokálta ki az oroszokból, nyilván az atomfegyver használatával is így lesz, és minden jel arra utal, hogy rohamosan növekszik a kölcsönös önmegsemmisítés esélye. És ami a legfájdalmasabb, hogy Európa uralmi struktúrái ócska primitív bábfiguraként még lelkesen asszisztálnak is ehhez.
Bogár László közgazdász
Forrás:gondola.hu
Tovább a cikkre »
