Atomcsapással fenyegették meg Amerikát

Észak-Korea külügyminisztériuma megfenyegette az Egyesült Államokat: atomcsapással fognak lesújtani, ha megpróbálják leváltani Kim Dzsongun rezsimét. A Koreai NDK központi hírügynöksége (KCNA) idézte a képviselő szavait, aki a CIA igazgatójának, Mike Pompeónak egy korábbi nyilatkozatára reflektált.

Ha az Egyesült Államok a legkisebb jelét meri mutatni annak, hogy a fővezérünket megpróbálná eltávolítani, kegyetlenül lecsapunk az ország szívébe az erős nukleáris kalapácsunkkal, amit fejlesztettünk és megerősítettünk az idő múlásával – mondta a külügyminisztérium munkatársa a dél-koreai Yonhap beszámolója szerint.

Hírdetés

Pompeo még a múlt héten jelentette ki egy biztonsági fórumon, hogy Észak-Korea legveszélyesebb része maga Kim Dzsongun, és hogy a Trump-kormány vizsgálja annak lehetőségét, hogy a kettőt szétválasszák. Hozzátette: szerinte maguk az észak-koreaiak is örülnének, ha ez megvalósulna.

Elvileg egyébként a héten tervez a dzsucseista állam egy újabb rakétakísérletet, már meg is érkezett a kilövéshez szükséges felszerelés Kuszongba, ahonnan eddig is indította a rezsim a rakétáit.

Az Egyesült Államok biztonsági szakértői szerint egyébként Észak-Korea limitált kapacitásban képes megtámadni Japánt, Dél-Koreát, sőt akár még Alaszkát is, de az érintett országok meg tudják védeni magukat.


Forrás:hunhir.info
Tovább a cikkre »