Atombombaként robbant kiagyalói arcába a Russiagate (orosz „beavatkozás”)

Atombombaként robbant kiagyalói arcába a Russiagate (orosz „beavatkozás”)

BREITBART

A jobboldali amerikai portál az amerikai kongresszus tagjait idézi, akik elmondták, „sokkoló”, titkosított memorandumot láttak, amely részletezi, hogy miként éltek vissza az igazságügyi minisztérium és az FBI vezetői a Külföldi Hírszerzés Felügyeleti Törvénnyel (FISA) annak érdekében, hogy Trump elnököt bemártsák Putyinnal való állítólagos összejátszásában a 2016-os elnökválasztási kampány idején és kapcsán.

Mark Meadows képviselő a Fox News tévének elmondta, hogy „lényem egy része azt szeretné, hogy nem olvastam volna el azt, mert nem akarom elhinni, hogy ilyen dolgok megtörténhetnek abban az országban, amelyet hazámnak nevezek, és amelyet annyira szeretek”.

Matt Gaetz, szintén republikánus képviselő, a Ház igazságügyi bizottságának tagja, amely felügyeletet gyakorol az igazságügyi minisztérium és az FBI fölött, azt mondta, amit ott olvasott, „attól leesett az álla és totális áláthatóság után kiált” a demokrácia megőrzése érdekében is.

Scott Perry republikánus képviselő feltette a kérdést: „ez Amerikában történik  vagy ez a KGB? Ennyire riasztó mindez”.

A nyilvánosság és a kongresszus most követeli, hogy a dokumentum „Top Secret” minősítését azonnal szüntessék meg, azt tegyék nyilvánossá.

/Most nézzük, mit vélekedett minderről tegnap Paul Craig Roberts, Reagan elnök volt pénzügyi államtitkára, és az Egyesült Államok egyik legkiválóbb, legbátrabb polgára, aki ugyanakkor számos más cikkében Trumpot elítélte, mint a hadiipari és biztonsági komplexumnak és a neokonoknak teljesen behódolt embert:/

Hírdetés

https://www.paulcraigroberts.org/2018/01/19/russiagate-blown-face-originators-fbi-doj-hillary/

A Russiagate belerobbant kiagyalói, az FBI, az igazságügyi minisztérium és Hillary arcába

Az igen tömör pármondatos szöveg:

„Pontosan ez az, amiről mindig is beszéltem. A Russiagate összeesküvés az FBI, az igazságügyi minisztérium és a Hillary kampánygépezet között Donald Trump megválasztásának megbuktatására. Árulást követtünk el az FBI, az igazságügyi minisztérium és a Demokratapárti Nemzeti Bizottság legmagasabb szintjén.

Ha egyetlen szót Ön elhitt a Russiagate-ről, akkor most nevetnie vagy sírnia kell saját hihetetlen hiszékenységén.

A botránynak meg kellene torpedóznia a prostituált sajtót, amely mocskos munkáját végezte a Trump elleni összeesküvésben.

 


Forrás:lovasistvan.hu
Tovább a cikkre »