Átneveznék a majomhimlő törzseit, mert a jelenlegiek "stigmatizálók lehetnek az afrikaiak számára"

Átneveznék a majomhimlő törzseit, mert a jelenlegiek "stigmatizálók lehetnek az afrikaiak számára"

Jelenleg a majomhimlő két törzsét nyugat-afrikai és kongói törzsnek nevezzük előfordulási gyakoriságuk alapján. A járvány – az első, amely Afrikán kívül több kontinensen is előfordul – 47 országban több mint 1500 embert érint jelenleg. Évekkel ezelőtt a kutatók a majomhimlővírusokat nyugat-afrikai és kongói medencei „kládokra” vagy törzsekre osztották, amelyek egyedi genomaláírással rendelkeznek, és különböző súlyosságú betegségeket okoznak. A jelenlegi járványban szekvenált vírusok nagyjából megegyeznek a tipikusan enyhébb nyugat-afrikai klád vírusaival – annak ellenére, hogy kutatók kezdik azt szorgalmazni, hogy egy teljesen új, harmadik törzsként tekintsünk rá.

A Science egy csapat kutatót (szám szerint 29-et, 11 országból) idéz, akik azt szorgalmazzák, a dél-afrikai és kongói megkülönböztetés helyett más neveket alkalmazzunk, ez ugyanis stigmatizáló lehet az afrikaiak számára. „A jelenlegi globális járvány kapcsán a vírus afrikai jellegére való folyamatos utalás és elnevezés nemcsak pontatlan, hanem diszkriminatív és megbélyegző is” – írja 11 ország 29 kutatója a virological.org oldalon ma közzétett cikkben. Megjegyzik továbbá, hogy az Afrikán kívüli emberekben jelenleg keringő törzs valószínűleg különbözik az állatokban megtalálható vírustól.

Hírdetés

Hasonló volt a dilemma a koronavírus esetében is, akkor azokról az országokról kezdték elnevezni a variánsokat, amelyekben először azonosították őket. Azóta már a görög ábécé betűit használják az azonosításra, megelőzve a stigmatizálást.

A kutatók azt javasolják, hogy az Európában és Amerikában terjedő törzset a hMPXV A.1 névvel jelöljék.

(24)


Forrás:kuruc.info
Tovább a cikkre »