Az WHO tagállamai kedden megszavazták a mainstream sajtó által „mérföldkőként” tálalt úgynevezett járványügyi paktumot. A paktum névleg „csak ajánlásokra” jogosítja majd fel az Egészségügyi Világszervezetet, ám most, hogy a szavazás lement, már „kötelező érvényű megállapodásról” beszélnek. Az egész ügy két nagy tanulsága, hogy a szlovák kormány, élén Robert Fico kormányfőbel, rendkívül képmutatónak és csak látszat-szuverenistának bizonyult. A másik, hogy ugyanilyen képmutató és hazug volt az ügy kapcsán a szlovák mainstream sajtó is.
A paktum három év egyeztetés után került az asztalra a WHO genfi közgyűlésén. A paktum megszavazását óriási ováció kísérte. Nem véletlenül.
Mindenkinek van miért örülnie – főleg a gyógyszerészeti vállalatoknak
A kis, szegény harmadikvilágbeli országok abban a reményben tapsoltak, hogy a jövőben a nagy járványok idején – a COVID-nál tapasztaltakkal ellentétben – majd könnyebben férnek hozzá az életmentő vakcinákhoz, és nem csak a fizetőképes kereslet fog dönteni az oltóanyagok elosztásáról.
A WHO azért örül, mert fel tud mutatni a politikai sikert egy olyan időszakban, amikor a nemzetek feletti szervezetek hitele és jelentősége is mélyrepülésben van.
És persze örülnek a nagy gyógyszerészeti vállalatok is, akik a WHO-n keresztül politikai nyomást tudnak majd kifejteni a tagállamokra, hogy járványok idején olyan intézkedések szülessenek, amellyel piacot lehet teremteni az oltóanyagoknak. A COVID ugyanis megmutatta, hogy a szigorú intézkedések bevezetése hajlamosabbá teszi a kormányokat és az embereket is a drága vakcinák megvásárlására – olyan feltételekkel, amelyeket járványidőszakon kívül biztos nem fogadnának el.
Ezzel persze nem azt sugalljuk, hogy a vakcinák haszontalanok vagy ártalmasak. Ám a szomorú tapasztalat az, hogy ha a nagy cégeknek lehetőségük valamivel visszaélni, akkor is vissza is fogna vele élni.
Végül kénytelenek voltak szavazni róla
A paktum elvileg javítja a járványügyi intézkedések tapasztalatainak cseréjét, az információk illetve az oltóanyagok megosztását az országok között, javítva a járványokkal szembeni fellépés összehangolását. A szegény országoknak egyúttal azt ígérték, hogy a WHO paktuma igazságosabb oltóanyag-elosztást tesz majd lehetővé (ennek realitására most nem térünk ki, maradjunk annyiban, hogy jogos a szkepticizmus…).
Eredetileg a WHO – félve a nemleges eredménytől – nem akarta szavazásra bocsátani a paktumot. Végül Szlovákia és még néhány ország nyomására kénytelen volt szavazást tartani.
Ennek eredménye 124 igen, 11 tartózkodás, és 0 nem szavazat volt. A tartózkodók között volt Szlovákia, Lengyelország, Izrael, Olaszország, Oroszország és Irán is.
Fico csak retorikában döngette a kapukat, végül meghunyászkodott
A szavazás eredménye egyértelműen bizonyította, hogy a Szlovákia kormánya csak szavakban képvisel szuverenista álláspontot. Robert Fico vasárnap még arról beszélt, hogy a szlovák WHO-delegációnak a kormány azt az utasítást adta, hogy nem támogathatja a paktumot, mert az sértené az ország szuverenitását.
Hétfőn aztán a második számú koalíciós partner, a HLAS és Peter Pellegrini államfő nyomására Fico már finomította álláspontját, és „nemmel való szavazást vagy tartózkodást” emlegetett. A szuverenitásra vonatkozó aggodalmak lekerültek az asztalról.
A gyakorlatban végül a tartózkodás valósult meg, ami bizony Fico pozícióját a belpolitikai harctéren tovább fogja gyengíteni, mert kemény kijelentéseket követően megint csak mainstream pártként viselkedett.
Ugyanez volt Ukrajna 50 milliárd támogatási keretének elfogadásakor, ugyanez a helyzet az orosz gáz tranzitjának ellehetetlenítése kapcsán, és ugyanez lesz a helyzet Ukrajna EU-tagságát illetően is, hiszen Fico jelezte, „feltétel nélkül” támogatja Ukrajna belépését a blokkba.
A szlovák mainstream sajtó is hazudott
De nem csak Fico játszotta el újra a hitelét, hanem a szlovák mainstream sajtó is. Kedden olyan cikkeket közöltek, mint „A Smer és az SNS az egész világ ellen…”, és hasonlók. Azt a benyomást keltve, mintha csak a szlovák kormány vitatná a paktum jelentőségét.
A szavazás eredménye azonban megmutatta, hogy nem egyedül Szlovákia számára jelentett problémát a paktum, hanem a mainstream sajtó egyik kedvencének, Lengyelországnak is, és az EU harmadik legerősebb országának, Olaszországnak is. Sőt, az Egyesült Államok ki is lépett miatta a WHO-ból, és a paktummal szemben komoly kifogásokat támasztott Nagy-Britannia és Hollandia is.
A szlovák médiumok ismét bizonyították, hogy nem csak politikailag elfogultak, de hűségesek is a nagy globális szervezetek érdekeihez.
De mi a gond a paktummal?
A WHO paktumával két fő probléma van, Fico mindegyiket érintette már felületesen – bár ez a döntéseiben nem mutatkozott meg.
Az egyik, hogy a WHO nem klasszikus világszervezet, bár annak akarja eladni magát. A WHO anyagi hátterét a gyógyszergyártó globális cégek és a globalisták milliárdosai adják, mint amilyen Bill Gates vagy Michael Bloomberg.
Az ő nyomásukra vált szlogenné 2021-ben, hogy a „vakcina szabadságot ad” a járványügyi korlátozások alól. Persze, csak a meghatározott gyógyszergyártók termékei adták meg ezt a szabadságot, mert a világ nagy részén az orosz és kínai vakcinákat nem engedték érvényesülni, vagy olyan ellenkampányt indítottak ellenük, ami kormányokat buktatott meg (pl Igor Matovič esetében is ez történt).
És igen, az is igaz, hogy a járványügyi paktum beavatkozik az országok szuverenitásába. Ha ugyanis a parlament is ratifikálja ezt a nemzetközi szerződést, akkor kötelező érvényű lesz, mi több, a belföldi törvények felett fog állni.
Ahogy azt az Isztambuli Szerződésnél is tapasztalhattuk, a látszólag jószándékú iromány bújtatott politikai eszköztárat tartalmaz a progresszív-globalista szereplők javára. Most is ez a helyzet. A paktummal ugyanis a WHO (vagy inkább mecénásai) központilag megszabhatják, mi minősül dezinformációnak, és mi nem.
Magyarra lefordítva, adott esetben ők irányíthatják a saját érdekeik szerint az összes, járványokról szóló szakmai vitát, a vakcinák megítéléséről szóló szakmai és mediális vitát, és áttételesen, a járványügyi intézkedések kötelező érvényű összehangolásán keresztül politikai nyomást fejthetnek ki egyes országok kormányaira.
Konspiráció lenne?
Aki szerint ez már az összeesküvés-elmélet kategóriája, azt emlékeztetjük, hogy a WHO-hoz hasonló nemzetközi szervezetek nem először vernék át a közvéleményt.
2021-ben Szlovákiában is óriási ellenkampány zajlott az orosz vakcina ellen, amelynek főszereplője az Európai Gyógyszerügynökség (EMA) volt. Az ugyanis nem adott ki engedélyezést az orosz oltóanyagra, nyilvánvaló geopolitikai okokból. Az EMA döntése nem volt kötelező érvényű, ám rajta keresztül mégis sikerült a progresszív erőknek megbuktatni Igor Matovič szlovák kormányfőt, aki Magyarország közbenjárásával importált néhány raklapnyi orosz vakcinát – akkor, mikor még nyugati vakcinák nem voltak elérhetők.
Azokban a napokban rengeteg szakértő az EMA-ra hivatkozva az orosz vakcina veszélyeire figyelmeztetett. Későbbégsem a Szputnyik V-t kellett más országokban visszahívni az oltóközpontokból, hanem a brit AstraZenecát, amire az EMA áldását adta (nyilván nem szakmai alapon, hanem mert brit volt). Az AstraZeneca ugyanis számos gyulladásos, többek között szívizom gyulladásos problémát, sőt, néhány esetben halált okozott. Szlovákiában – hogy az EMA és egyes politikusok felelőssége fel se merüljön az akkor regnáló Heger-kormány, benne a Čaputová progresszív államfő közeli emberével, Lengvarský egészségügyi miniszterrel – gyorsan eltüntették a kínálatból az AstraZenecát. Így tettek más országok is.
Az EMA-nak sem voltak kötelező érvényű utasításai, de elég politikai nyomást tudott kifejteni és elég muníciót tudott biztosítani a progresszív elemeknek, hogy egy kormányfőt is meg tudjanak buktatni.
A történet nagyon jól mutatja, milyen manipulációs lehetőség van a WHO járványügyi paktumában. A gyógyszeripar a világ egyik legnagyobb biznisze, ott van az első tíz között a maga 1700 milliárd dolláros éves forgalmával (és ez csak a hivatalos) – valahol az olaj- és gázbiznis, az autóipar, a pénzügyi szektor és az IT után.
Körkép.sk
Nyitókép forrása: SITA, kollázs: Körkép.sk
Forrás:korkep.sk
Tovább a cikkre »


