Átmeneti korlátozásokat vezet be a szlovák kormány a benzinkutakon

Szerdán rendeletet fogadott el a kormány, amelynek értelmében 30 napra korlátozza a hazai benzinkutaknál tankolható üzemanyag mennyiségét, és kivitelét az ország területéről. A külföldön regisztrált járművekre más ár fog vonatkozni, amelyet az osztrák, a cseh és a lengyel ár átlagában határoznak meg – közölte a szerdai kormányülés után Robert Fico (Smer-SD) miniszterelnök.

Emlékeztetett, hogy korábban szükséghelyzetet kellett hirdetni, és intézkedéseket kellett bevezetnie a kormánynak az üzemanyaghiány miatt. „Olyan helyzet állt elő, hogy Észak-Szlovákiában több tucat benzinkúton elfogyott az üzemanyag, mivel nálunk jóval olcsóbb volt a benzin, mint Lengyelországban, és megérte, illetve még mindig megéri a lengyeleknek átjönni Szlovákiába tankolni. Ez instabilitáshoz vezet, ezért úgy döntöttünk, hogy szigorú korlátozó intézkedéseket vezetünk be, mert valószínűleg nincs más lehetőség egy olyan helyzetben, amikor Zelenszkij így segít nekünk” – jelentette ki Fico.

Hangsúlyozta, hogy a rendelet csak 30 napig lesz érvényben, előreláthatólag csütörtöktől (március 19.), amikor megjelenik a Törvénytárban. Hozzátette, hogy ha szükséges lesz, a kormány meghosszabbítja az intézkedést. A miniszterelnök tájékoztatása szerint például

a rendőrségre, a hadseregre, a tűzoltóságra vagy a mentőszolgálatra kivétel fog vonatkozni.

Hírdetés

A gazdasági minisztérium további kivételekről is dönthet. „Feltételezem, hogy lesznek, akik meg akarják majd kerülni ezt a szabályozást. Ilyen mindig előfordul, de úgy gondolom, lesz hatása a korlátozásnak, és sikerül visszaszorítani a benzinturizmust” – mondta Fico.

Ismét visszautasította az ellenzéknek azt a kritikáját, hogy Szlovákiában túl magasak az üzemanyagárak. „A V4-országok közül Szlovákiában a legolcsóbb a gázolaj, lényegesen olcsóbb, mint Ausztriában. A benzin ára a V4-országok szintjén van, de olcsóbb, mint Ausztriában. És ezt a trendet, ezt a politikát, ezt a politikai célt kívánjuk követni az elkövetkező napokban” – tette hozzá a miniszterelnök. Közölte, hogy a csütörtökön kezdődő brüsszeli EU-csúccsal kapcsolatban nem változott a kormány álláspontja. „Nem fogom megszavazni az Ukrajnát érintő pontokat. Eddig nem láttuk, hogy említést tettek volna a Barátság kőolajvezetékről, és a vezetéket érintő probléma megoldásáról” – mutatott rá a kormányfő. Szerinte mindez összefügg az Ukrajnának nyújtott hitellel, amelyet jelenleg a magyar kormány blokkol. „Úgy gondoljuk, elsősorban Volodimir Zelenszkij ukrán elnök felelős azért, ami ebben a régióban történik, mivel ilyen döntést hozott” – hangsúlyozta.

A miniszterelnök bírálta, hogy szlovák és magyar képviselők nem tagjai annak a bizottságnak, amely a Barátság kőolajvezeték állapotát ellenőrzi. „Olyan információt kaptunk, hogy a bizottság a helyszínen, Brodyban fogja vizsgálni a rongálódás mértékét, ha egyáltalán megrongálódott a vezeték. Rossz viccnek tartjuk, ha valaki olyan delegációt akar küldeni a helyszínre a kár mértékének megállapítására, amelynek tagjai között nincsenek ott Szlovákia és Magyarország képviselői” – tette hozzá Fico.

Felvidék.ma/TASR


Forrás:felvidek.ma
Tovább a cikkre »