Atlétikai vb: Egy érem és 3-4 döntős helyezés várható a magyaroktól

Atlétikai vb: Egy érem és 3-4 döntős helyezés várható a magyaroktól

A rekordlétszámú indulóval egy sikert már a rajt előtt elkönyvelhet a Magyar Atlétikai Szövetség (MASZ) szakvezetése, amely Halász Bence éremesélye mellett 3-4 döntős szerepléssel számol a szombaton kezdődő budapesti világbajnokságon.

Ha nem Magyarországon lenne ez a vb, akkor 32 versenyzőt indíthatnánk 35 számban, ami egyébként szintén csúcs lenne

– nyilatkozott az MTI-nek Scheidler Géza sportszakmai igazgató a 63 fős hazai válogatottról, amelynek nagyságát jól érzékelteti, hogy az elmúlt öt vb-n összesen nem indult ennyi magyar atléta.

A hazai rendezés jogán voltak lehetőségeink, hogy a váltókban, illetve olyan számokban is nevezhessünk megfelelő tudásszinttel rendelkező versenyzőt, ahol nincs magyar kvalifikált induló

– tette hozzá.

Scheidler Géza kiemelte,

a hazai atlétikában jelenleg meg kell küzdeni a csapatba kerülésért, nem csak egyemberes számokról van szó, ezt jól példázza Rivasz-Tóth Norbert esete.

Hírdetés

A dohai vb-n kilencedik gerelyhajító jó eséllyel pályázott a vb-indulásra, ám a 19 éves Herczeg György, aki idén megnyerte a magyar bajnokságot és megdöntötte Rivasz-Tóth országos csúcsát, „ellopta a show-t”.

A vb-szereplésről a sportszakmai igazgató elmondta, a vb-bronzérmes és Eb-második kalapácsvető Halász Bence dobogón végezhet, ez siker lenne, a realitás az 1-6. helyezés.

Rajta kívül 3-4 versenyzőnk van, aki döntős helyen végezhet. És szeretnék ebben a stadionban országos csúcsot látni az egyéni rekordok mellett

– fogalmazott Scheidler Géza.

A váltókról elmondta, leginkább a már kétszer magyar csúcsot futott női 4×100-as kvartett és a 4×400-as vegyes váltó „rúghat labdába”.

Jelezte, a 63 főből 56 lép majd pályára – a többiek a váltók tartalékjai. Férfi kalapácsvetésben és a nőknél 100 m gáton a maximális létszámot kihasználva három magyar atléta indul.

Csak öt számban, férfi és női 10 ezer méteren, férfi rúdugrásban, női 3000 akadályon és tízpróbában nem lesz hazai versenyző.


Forrás:ma7.sk
Tovább a cikkre »