Az idén 20 éves Mikulásgyár célja, hogy 120 ezer kilogrammnyi tartós élelmiszert osszon szét a rászoruló családok között. Az akció főszervezője vasárnap jelentette be, hogy az adományok súlya átlépte az 51 ezer kilogrammot. December 21-ig még várják az adományokat. Mint arról az Infostart is beszámolt, a 20. jubileumi MikulásGyár november 29-e és december 21-e között idén is gyűjti az adományokat, főként tartós élelmiszereket a rászorulóknak. Zsolnai Endre, az akció szervezője bejelentette, hogy átlépte az 50 ezer kilogrammos álomhatárt azoknak az adományoknak a súlya, amelyek a Mikulásgyárba érkeztek vasárnap estig – írja az Index. A Mikulásgyár közleménye szerint
a felajánlóknak azt javasolják, hogy nézzenek körül a konyhában, melyek azok a lejárathoz közeli termékek, amelyeket már biztosan nem fogyasztanak el az ünnepek alatt. Ezeket javasolják átadásra egy karitatív akció részére. A statisztikák szerint a magyar háztartásokból 65-70 kilogramm élelmiszer kerül a szemétbe, holott ezek egy része menthető lenne egy kis odafigyeléssel.
Forrás:gondola.hu
Tovább a cikkre »