„Átlépte a vörös vonalat” a Globális Dél egyik vezető hatalma: katonai kontingenst küldött Oroszországba

„Átlépte a vörös vonalat” a Globális Dél egyik vezető hatalma: katonai kontingenst küldött Oroszországba

India katonai kontingenst küldött a „Zapad” (Nyugat) elnevezésű orosz-fehérorosz hadgyakorlatra, ami a The Times brit napilap szerint egy „vörös vonal” átlépését jelenti, mivel a manőverek nyíltan egy NATO-országokkal való konfliktusra készítenek fel. A lépés jelzi Újdelhi és Moszkva katonai integrációjának mélyülését egy, a Nyugat és Oroszország között kiélezett időszakban.

A nagyszabású gyakorlaton mintegy 30 000 orosz és fehérorosz katona vesz részt. A műveletek Moszkvától keletre, az Északi-sarkvidéken, valamint a Balti-tenger térségében és a lengyel, illetve litván határhoz közeli fehérorosz területeken zajlanak, magukban foglalva ballisztikus rakéták indítását és szimulált légicsapásokat is.

Az indiai védelmi minisztérium közleménye szerint néhány tucat katonát – köztük a nagy múltú Kumaon ezred egy részét – vezényelték a helyszínre. A hivatalos indoklás szerint a cél „a védelmi együttműködés további erősítése, valamint az India és Oroszország közötti barátság elmélyítése”. A katonák közös kiképzéseken és taktikai gyakorlatokon vesznek részt orosz kollégáikkal.

Hírdetés

India a hidegháború óta következetesen elzárkózik a nagyhatalmi szövetségektől, de hagyományosan Oroszország egyik legnagyobb fegyvervásárlója. Bár Újdelhi korábban is részt vett hasonló orosz hadgyakorlatokon, elemzők szerint a jelenlegi helyzetben ez egy aggasztó geopolitikai jelzés.

Körkép.sk

Nyitókép forrása:


Forrás:korkep.sk
Tovább a cikkre »