Átlátszó: átláthatatlanabbá tenné Zuglót Horváth Csaba

Átláthatatlanabbá tenné Zuglót Horváth Csaba – erről írt az Átlátszó blog. A portál vette észre, hogy az újdonsült polgármester két olyan előterjesztés benyújtásával kezdi munkáját, amelyek szerint szinte bármiben egyedül dönthetne, illetve csorbítaná a képviselő-testület jogköreit a több százmillió forintos ügyleteknél. Horváth Csaba szerint polgármesterként egyébként is ő a felelős jogilag a döntéseiért – hangzott el az M1 Híradójában.

Horváth Csaba már most átláthatatlanabbá tenné Zuglót – ezzel a címmel közölt cikket az Átlátszó blog. A portál arról írt, hogy az alig néhány hete megválasztott városvezető munkáját rögtön azzal szeretné kezdeni, hogy szinte bármiben egyedül dönthessen.

Horváth Csaba az Átlátszó szerint úgy módosítaná a szervezeti és működési szabályzatot, hogy a testület megkerülésével is határozhatna egy kérdésben, ha azt halaszthatatlannak minősíti. Ez a bélyeg pedig szinte mindenre rásüthető lenne – jegyezte meg a portál.

Nem ez az egyetlen változtatás, amelyet az újdonsült szocialista polgármester sürget Zuglóban. Horváth Csaba a hétfői alakuló ülésre benyújtott egy salátarendeletet, amely azt tenné lehetővé, hogy ne kelljen a képviselő-testület hozzájárulása több százmillió forintos ügyekhez. Ezt az értékhatárt ingó vagyontárgyak esetén 50 millióról 150 millióra, ingatlanok esetén pedig 50 millióról 250 millióra emelné.

Hírdetés

A polgármestert az Index kérdezte a javaslatairól. Az ingatlanok esetében a szocialista politikus szerint az történt, hogy az életből kért példát, és ahhoz kérte igazítani az értékhatárokat. Horváth Csaba az ingó vagyontárgyakkal kapcsolatban azt mondta: abszolút nincs jelentősége, mert az ingó vagyon legdrágább esetben is egy használt autót jelenthet, ami inkább az 1-2 millió kategóriája.

A kiszélesített döntési jogköréről pedig úgy fogalmazott: ha bármilyen kifogásolható döntést hoz a polgármester, azért nyilván jogilag és politikailag is felelős.

Horváth Csaba jogi ismereteit Karácsony Gergely is elismerte egy korábban nyilvánosságra került hangfelvételen, amelyen többek között arról beszélt, hogy a szocialisták szétlopnák Zuglót, de a kerület jobban járna Horváth Csabával, mint egy olyan emberrel, akit a helyi MSZP választana ki.

Horváth Csaba aláírásával az MSZP közleményt adott ki, amelyben azt írták: az alatszo.blog.hu-n megjelent cikk címében foglalt állítás szemenszedett hazugság.

(Híradó – Átlátszó)


Forrás:kuruc.info
Tovább a cikkre »