Átláthatóság: itt van Puzsér teljes megállapodása a Jobbikkal és az LMP-vel

Átláthatóság: itt van Puzsér teljes megállapodása a Jobbikkal és az LMP-vel

Puzsér Róbert, a főváros lehetséges főpolgármester-jelöltje az átláthatóság jegyében hétfő reggel nyilvánosságra hozta a teljes szövegét annak a megállapodásnak, amit a Jobbikkal és az LMP-vel együtt írt alá a közös együttműködésről még március 14-én.

Puzsér a megállapodással kapcsolatban választási honlapján azt írta, az önkormányzati választás legfontosabb és legszimbolikusabb küzdelme Budapesten zajlik, és ez lehet a jövőbeni, NER-t lebontani képes centrumpolitika tesztje. Mint fogalmazott, olyan erőre van szükség, ami kérlelhetetlenül elkötelezett a nemzet sorskérdései, a jogállam, a demokrácia és az emberi méltóság iránt, amely nyitott a konzervatív, a liberális és a baloldali értékekre, de amely egyaránt elutasítja azok szélsőségeit.

Szerinte a centrum nem a két polgárháborús szekértábor között, hanem azok fölött képződik, és le akar számolni a XX. századi dilemmákkal.

A nyilvánosságra hozott megállapodás (itt elérhető) szövege szerint a Jobbik Magyarországért Mozgalom, a Lehet Más a Politika, valamint Puzsér Róbert főpolgármester-jelölt megállapodást kötnek, amelynek célja, hogy közösen dolgozzanak egy új és hiteles politikai pólus megteremtéséért, valamint egy szabadabb, igazságosabb és élhetőbb Budapestért.

Ennek érdekében politikai tevékenységüket összehangolják, helyi önkormányzati- és polgármester-jelöltjeik kiválasztása során felek egymás közt teljes koordinációt akarnak, és a pártok a tárgyalások megfelelő szakaszában ezt vezető testületeik elé terjesztik.

Hírdetés

Főpolgármesternek Puzsér Róbert független jelöltet támogatják, valamint közösen tárgyalnak egy Budapest-minimumról, és minden ezzel kapcsolatos ügyben együtt hoznak döntést. Tehát a pártok nem indítanak saját főpolgármester-jelöltet, hanem minden e célra rendelkezésükre álló erőforrást Puzsér kampányának támogatására fordítják.

A megállapodás szerint a pártok tiszteletben tartják a jelölt politikai függetlenségét és az önálló megszólalás jogát abban az esetben is, ha az nem feltétlen egyezik pártok hivatalos álláspontjával, elvárják ugyanakkor, hogy Puzsér se tegyen olyan nyilatkozatot, amely élesen szembemegy pártok alapvető értékeivel, politikai céljaival.

A dokumentum rögzíti, hogy a pártok minden rendelkezésükre álló erőforrással segítik majd Puzsér Róbert kampányát, ide értve az ajánlások összegyűjtését, standolásokat, helyi rendezvényeket, kommunikációs tartalmak eljuttatását, választói megkeresések, vélemények becsatornázását; valamint minden olyan kampánytevékenységet, amely növeli győzelmi esélyeit.

Átlátható gazdálkodás

A kiadásoknak és bevételeknek a felek számára átláthatónak és ellenőrizhetőnek kell lenniük – szögezik le, hozzátéve, hogy mivel pártok az Állami Számvevőszék bírságai miatt komoly likviditási problémákkal küszködnek, így előnyben részesítik a pénzt helyettesítő erőforrásokat, úgy mint tagjaik és önkénteseik fizikai, szellemi munkáját, kampányt segítő eszközöket, kommunikációs csatornákat.

Viszont az egyezség szerint a jelölt is mindent megtesz annak érdekében, hogy a kampányba pártoktól független támogatókat, saját forrást gyűjtsön, melyeknek a pártok támogatásához hasonlóan átláthatónak és nyomon követhetőnek kell lenniük.


Forrás:alfahir.hu
Tovább a cikkre »