Átlagosnál nagyobb mennyiségű csapadék sem tudná megállítani az izraeli vízforrások kiszáradását

Átlagosnál nagyobb mennyiségű csapadék sem tudná megállítani az izraeli vízforrások kiszáradását

Kiszáradóban vannak Izrael vízforrásai az izraeli vízügyi hatóság szerint – jelentette a Jediót Ahronót című újság honlapja, a ynet hétfőn.

A vízügyi hatóság vasárnap kiadott jelentése szerint öt aszályos esztendő után annyira drámai a helyzet, hogy ha a következő télen átlagos vagy akár annál nagyobb mennyiségű csapadék esne, már az sem tudná megállítani a vízforrások kiszáradását, miközben ráadásul várhatóan ismét átlag alatti lesz csak a csapadék.

Izrael legnagyobb édesvízi tartalékának, a Kinneret-tónak (bibliai nevén: Genezáreti-tó) az összes eddig mértnél alacsonyabb a vízállása.

A súlyos változás már szabad szemmel is jól látható: néhány éve az Izrael által megszállva tartott Golán-fennsík Máágan nevű kibucánál egy szigetecske tűnt fel a vízben, amely néhány napon belül már félszigetté válik, mert a part felé eső részekről eltűnt a víz.

Hírdetés

Ezért a tóból már nem pumpálnak vizet az országos hálózatba, sőt azt tervezik, hogy a tengervíz-sótalanító telepek vizét fogják visszavezetni a Kinneret kiszáradásának megakadályozására.

A 10-es kereskedelmi tévé híradása szerint már jelenleg is a sótalanítók fedezik a lakossági vízfogyasztás mintegy 80 százalékát, és a jelenleg működő öt sótalanító mellé két újabbat fognak építeni.

A Kinneret mellett a források hozama és a felszín alatti édesvízkészlet is drasztikusan csökken: az elmúlt öt év súlyos szárazsága nyomán mintegy 2,5 milliárd köbméternyi víz hiányzik.

Izrael helyzete azonban még így is viszonylag jónak tekinthető a kiszáradással küzdő térségben a szomszédos országokhoz képest, mert előzetesen felkészültek az ínséges időkre tengervíz-sótalanítók és – a lakossági fogyasztás közel 80 százalékát ipari-mezőgazdasági felhasználásra visszaforgató – víztisztító telepek építésével – fogalmaz az MTI.


Forrás:kuruc.info
Tovább a cikkre »