“Átlag magyarok – Őcsény, Fidesz és a holokauszt”

“Átlag magyarok – Őcsény, Fidesz és a holokauszt”

THE HUNGARIAN FREE PRESS

Ezzel a címmel ír egy alig olvasott kanadai hírportál e nézőpontba beállított történetéről. /Soros, Migration Aid, Őcsény, borzasztó, jön a holokauszt, stb./

E honlapra jellemző, hogy egyik szerzője, András B. Göllner, minden esetben kötelességének tartja, hogy olvasói kommentárt is írjon, ugyanis annyira érzi a megfelelő számú kommentár nekik fájó hiányát.

A kommentárokat e balliberális portál természetesen szűri. Úgyhogy az ő engedélyükkel ment át a következő kommentár is.

Miután tudom, hogy olyan kommentárok is következnek, melyek szerint „ki a szart érdekelnek ezek?”, alázatosan hozzátenném, a hatékony hadseregek tisztjeihez hasonlóan nem a saját katonáinkat (köldökömet) szoktam nézegetni, hanem az ellenségét. Akik állásfoglalásai  teljes mértékben összhangban van azokéval, akik más, szintén nem egyszer megjelenő kommentek szerint megszabják, mit tegyen az Orbán-kormány. (Saját véleményem szerint nem egy esetben a külső erőkre történő kényelmes hivatkozás a gyávaság szinonímája.)

Ma reggel a Klubrádió 9 órás hírei után kezdődött „Hetes stúdió” című műsorában Rózsa Péter műsorvezető „undorítónak” nevezte a magyar nép többségének imázsát. Miközben sorozatosan emlegette a náluk kötelező „gyűlölet” szót.

Az azonos mérce szerelmeseként akkor idézem a cikk után álló néhányka kommentár egyikét, amely nyilván a Klubrádió által a jobboldalon másodpercenként számon kért „gyűlölet” ellenkezőjét, a magyar nép iránti szeretetet sugárzó, a moderátor által ellenőrzött és átengedett érzelmeit idézi:

Hírdetés

Curior George nicknévvel ez olvasható az őcsényi ügyben:

„Jellemzően barbár magatartás – csak egy magyar tud túltenni egy németen vagy lengyelen – apám még jobban gyűlölte a magyarokat, mint a nácikat, akik megölték első családját és szüleit!… Láttam júliusban a magyar barbárokat – banditákat – akik korábban jól néztek ki -, de most kövér gazemberek Budapesten mindenhol…”

  Curious George

on October 1, 2017 at 1:08 am

Typical barbaric behavior only a Hungarian could outdo a German or a Pole- my father hated the Hungarians even more than the Nazis who killed his first family and parents!
Stories after stories of misuse brutal sadistic nyilas and fascists during his munka szolgalat I saw the Hungarian brutes in July – thugs – once good looking people – now fat thugs all over Budaoest – can’t stand anyone but themselves (or do they?)
The Muslims on the run should run to join and defend their own lands – BUT, to threaten a village citizen for trying not to look away as those in Mad, and villages that sent their Jewish citizens to death is another ugly matter – nothing will ever change.

 

/Megjegyzés: az itt idézett cikkben és a Hetes stúdió műsorban is természetesen ott volt a magyarok és kormányuk szörnyű romaellenessége és az ő roppant romaszeretetük. Tényleg felmerül a kérdés: a Klubrádióban miért nincs egyetlen cigány munkatárs sem? Csak nem azért, mert valójában zsigeri epefolyadékkal lehányják őket?/

/Megjegyzés: az itt idézett cikkben és a Hetes stúdió műsorban is természetesen ott volt a magyarok és kormányuk szörnyű romaellenessége és az ő roppant romaszeretetük. Tényleg felmerül a kérdés: a Klubrádióban miért nincs egyetlen cigány munkatárs sem? Csak nem azért, mert valójában zsigeri epefolyadékkal lehányják őket?/

Megosztás:


Forrás:lovasistvan.hu
Tovább a cikkre »