Átírhatják a Csallóköz középkori történelmét? Egyedi leletekre bukkantak Csallóköztárnoknál

Átírhatják a Csallóköz középkori történelmét? Egyedi leletekre bukkantak Csallóköztárnoknál

Kr.u. 10-11. századhoz köthető település nyomaira bukkantak a régészek a Dunaszerdahelyi járásbeli Csallóköztárnok település mellett. Az archeológiai feltárásra az R7-es gyorsforgalmi út építéséhez szükséges építőanyag kitermelésének előkészítése során került sor összesen 10 hektárnyi területen.

A 2018-ban kezdődött feltárást a Via Magna és az AA Avala társaságok végzik, és azért indiltak meg, mert az R7-es megépítését kivitelező D4R7 Construction konzorcium úgy döntött, hogy a szükséges építőanyagot közvetlenül a gyorsforgalmi út nyomvonala közeléből akarja biztosítani. A döntés nem csak a környező falvakat mentesítené a fokozott kamionforgalomtól, de jelentős megtakarításokat jelent a vállaltnak is.

A most feltárt történelmi emlékek és leletek jelentősen kiszélesítik eddigi ismereteinket a Csallóköz történelméről. Andrej Žitňan vezető régész szerint

„Azt bizonyítják, hogy át kell értékelnünk azt az elképzelésünket, hogy a mocsaras Csallóköz csak gyéren lakott volt és az emberek csak néhány évszázaddal később telepedtek meg területén, mikor megindult a mocsarak kiszáradása”

Hírdetés

A régész elmondása szerint a most felfedezett település maradványai a Nagy-morva Birodalom bukása utáni időszakból származnak, a szláv etnikumhoz köthetőek, és azonosak Szlováki többi részén talált korabeli leletekkel.

Csallóköztárnok mellett tehát egy középkori településre maradványaira bukkantak, több kemencével illetve gabonatárolásra alkalmas földbe vájt tárolókkal. Összesen harminc kemencét tártak fel, ezeket kenyérsütésre és gabonaszárításra használták, de két esetben a talált salak mennyiségéből arra következtetnek, hogy kovácskemencéről lehet szó. Valószínűleg a település nem csak átmeneti volt, hanem az itt élő közösség hosszú ideig lakta a falut.

Olyan „gödröket”, földbe vájt tárolókat is találtak, amelyekben  kagylókat és csigákat tároltak az itt élők, fogyasztás céljából.

Teraz.sk, Körkép.sk


Forrás:korkep.sk
Tovább a cikkre »