Áthelyezték a pesti alsó rakpart felhajtó támfalát

Áthelyezték a pesti alsó rakpart felhajtó támfalát

Ennek köszönhetően szélesebb lesz az új gyalogos sétány, miközben az örökségvédelem alatt álló lépcsős partfal megmarad.

A pesti alsó rakpart gyalogosbarát megújításának látványos szakasza volt, hogy elmozdították a Markó utcai rámpát és a megtámasztását szolgáló támfalat. A jelentős munkára azért volt szükség, hogy biztosítsák az új gyalogos sétány, valamint a közút megfelelő szélességét, miközben a lépcsős partfal érintetlen marad – írja közleményében a Budapesti Közlekedési Központ.

A támfalat kicsivel több mint két méterrel helyezték beljebb, a város irányába.

A BKK hozzáteszi: a munkák nagy körültekintést igényeltek: az átépítéskor folyamatosan biztosítani kellett a támfal alatt húzódó, nagy méretű vízvezeték biztonságát. A kivitelező közben arra is figyelt, hogy a támfal műemléki védelem alatt álló mészkövei ne sérüljenek, és faragás vagy csere nélkül, az eredetivel megegyező helyükre kerülhessenek. Így a tervezett támfal a burkolás után ugyanúgy néz majd ki, mint a korábbi.

Hírdetés

A felhajtó végénél egy öt méter széles, egyenes lépcsőn lehetett a Markó utca irányából gyalog megközelíteni az alsó rakpartot. A lépcső állapota jelentősen leromlott, ezért a támfal átépítésével egy időben felújítják.

A rámpa sarkában 2005-ben helyezték el Bibó István politikus, az ’56-os forradalom kiemelkedő alakjának mellszobrát. Az átépítés idejére a mellszobrot elszállították, és az építkezés befejezésekor visszakerül az eredeti helyére.

A múlt században kialakított rakpartszakaszt miniszteri rendelettel műemléknek nyilvánították, a Duna-part látképe pedig 1987-ben került fel az UNESCO világörökségi listájára. A látkép nem sérül a munkák során, sőt az új járdának köszönhetően séta közben gyönyörködhetnek majd a dunai panorámában az odalátogatók – teszik hozzá.

A közlekedési központ közleményében arra is kitér, hogy a pesti alsó rakpart júniusban indult felújítása ütemezetten halad, a munkával tervezetten decemberre készülnek el. A projekt lebonyolítója az Enviroduna Kft. A beruházás során legutóbb új szűrőrendszert alakítottak ki, amely lehetővé teszi, hogy a felszíni csapadékvíz megtisztítva kerüljön a Dunába. Az id. Antall József rakpart Parlament és Margit híd közötti szakaszának átépítésével egybefüggően sétálhatóvá válik a Duna partja. A projektnek köszönhetően megszűnnek a kihasználatlan burkolt felületek, emellett zöldebbé válik a partszakasz, a frissített terveknek köszönhetően talajkapcsolatos fákat is ültetnek a beruházás során.


Forrás:infostart.hu
Tovább a cikkre »