Átgázolt az Arsenal a City-n

Átgázolt az Arsenal a City-n

A tabellán második Arsenal saját közönsége előtt 5–1-re legyőzte a címvédő Manchester Cityt vasárnap az angol labdarúgó-bajnokság 24. fordulójában.

Ilyen drámai szétcsúszásra valószínűleg még Pep Guardiola sem számított. A csapata ebben a szezonban negyedszer kapott legalább négy gólt, ami rekord. Először a Tottenhamtől hazai pályán (0–4), aztán kétszer a BL-ben (Sporting és PSG), most pedig az Arsenal nem akart négynél megállni.

A Szoboszlai Dominikot foglalkoztató Liverpool közvetlen üldözője, a pontvadászatban ebben az idényben otthon még veretlen Arsenal már a második percben vezettek, Ödegaard góljával. Egy labdaszerzés után a középen érkező norvég csatár értékesítette a helyzetét. Az 55. percben Haaland egy extra fejessel egyenlített, de ennek egy percig örülhettek, mert Partey megpattanó lövése a kapuban kötött ki a másik oldalon.

A harmadik gólra a 62. percig kellett várni, akkor a 18 éves Lewis-Skelly a gyengébbik lábára, a jobbra tette át a labdát a tizenhatoson belül a védők gyűrűjében, és Ortega kapus csak beleérni tudott a lövésébe. A hazai nevelésű játékos Haaland leülős gólörömével ünnepelt, hogy cukkolják a City csatárát.

Az utolsó félórában úgy szaladt át az Arsenal a riválisán, ahogy csak akart. Havertz egy kontrát a 76. percben használt ki. A 94. percben pedig egy másik saját nevelésű játékos, a 17 éves Nwaneri csavart a kapuba 18 méterről – írja a Telex.

Josep Guardiola tanítványai 2023 áprilisa óta nem tudták legyőzni északlondoni riválisukat.

A tabella:

  • Liverpool 23 56-21 56 pont
  • Arsenal 24 49-22 50
  • Nottingham Forest 24 40-27 47
  • Manchester City 24 48-35 41
  • Newcastle United 24 42-29 41
  • Hírdetés

  • Chelsea 23 45-30 40
  • Bournemouth 24 41-28 40
  • Aston Villa 24 34-37 37
  • Fulham 24 36-32 36
  • Brighton 24 35-38 34
  • Brentford 24 42-42 31
  • Crystal Palace 24 28-30 30
  • Manchester United 24 28-34 29
  • Tottenham Hotspur 24 48-37 27
  • West Ham United 23 28-44 27
  • Everton 23 23-28 26
  • Wolverhampton Wanderers 24 34-52 19
  • Leicester City 24 25-53 17
  • Ipswich Town 24 22-49 16
  • Southampton 24 18-54 9

  • Forrás:infostart.hu
    Tovább a cikkre »