Két jelentős esemény is történt a lengyel politikai színtéren a napokban. A Polgári Platform, a Nowoczesna és az Inicjatywa Polska kormánypártok Donald Tusk vezetésével egyetlen formációba, Polgári Koalíció néven egyesültek, miközben a fő ellenzéki párt, a Jog és Igazságosság (PiS) bemutatta új programpontjait. Erről a TASR varsói tudósítója tájékoztatott.
A szombati varsói kongresszuson Donald Tusk miniszterelnök bejelentette, hogy a három párt formálisan egyesült egy új politikai formációban, amely a Polgári Platform (PO) Polgári Koalícióra (KO) való átnevezésével jött létre.
„Polgári Koalícióként már nyertünk választásokat, és meg fogjuk nyerni a következőket is”
jelentette ki Tusk.
Jan Rafael Lupoměský, a Warsaw Institute elemzője a TASR-nek nyilatkozva azonban elmondta, hogy a politikai pártok egyesülése Lengyelországban nem számít újdonságnak.
„Pontosan egy évvel ezelőtt egyesült a Jog és Igazságosság a hosszú távú szövetségesével, a Szolidáris Lengyelországgal”
mondta, és felhívta a figyelmet arra a tényre, hogy a most KO-ba tömörült pártok már a 2023-as választásokon is Polgári Koalíció néven indultak közösen. Az elemző szerint ez egy „kozmetikai változás”, amely nincs hatással a pártpreferenciákra.
Lupoměský szerint Donald Tusk számára az jelentene komoly erősítést, ha az összes kormánypárt egyetlen listán egyesülne. Az OGB ügynökség egy nemrégiben végzett felmérése szerint egy ilyen lista a szavazatok 47 százalékát szerezné meg, ezzel pedig önálló többséget a Szejmben.
„Az összes koalíciós párt közös listájának forgatókönyve azonban meglehetősen irreális”
teszi hozzá.
A varsói kongresszussal párhuzamosan Katowicében tartotta programalkotó konferenciáját a PiS „Gondolkodva Lengyelországról” címmel. Jaroslaw Kaczyński pártelnök pénteken az egészségügy, a biztonság és az életszínvonal növelésének új programját nevezte meg fő prioritásként. Kritizálta az EU mélyebb integrációjára vonatkozó terveket is, amelyek szerinte gyengítik a lengyel szuverenitást. A kétnapos konferencián 132 panelbeszélgetés zajlott 600 szakértő és több ezer résztvevő közreműködésével.
Az elemző szerint a lengyel politika egyre inkább két domináns vezető, Donald Tusk és Jaroslaw Kaczyński köré összpontosul.
„Ez a duopólium (a PiS és a KO dominanciája – a szerk. megj.) egyre inkább megszemélyesül, szorosan kötődik a két tábor vezetőinek személyéhez”
mondja Lupoměský.
Ugyanakkor szerinte mindkét táborban látható egy kezdődő generációváltás, amely megtörheti ezt a duopóliumot, és a politikai vita új irányairól már egy új generáció dönthet.
„Amíg azonban a generációváltás mindkét táborban végbe nem megy, addig várhatóan a politikai törésvonal a szociális és a liberális Lengyelország között marad, illetve Lengyelország külpolitikai ambícióinak megvalósítási módja mentén – miközben például biztonsági kérdésekben Lengyelország egységes marad”
zárta az elemző.
teraz.sk
Nyitókép forrása: sita/AP Photo/Czarek Sokolowski
Forrás:korkep.sk
Tovább a cikkre »


