Átadták az idei Arany Opus-, Forbáth- és Turczel-díjat

Átadták az idei Arany Opus-, Forbáth- és Turczel-díjat

A Szlovákiai Magyar Írók Társasága 2025. október 24-én, pénteken Dunaszerdahelyen rendezte meg a XX. Őszi Írófesztivált, amelynek hagyományosan az irodalmi díjak átadása képezte a záróakkordját – számolt be a szervezet honlapján.

A Csallóközi Múzeumban megtartott ünnepi eseményt Nagy Erika, a SZMÍT titkára vezette, a programban közreműködtek Hodossy Gyula, a SZMÍT elnöke, Bittera Sophie Iman és Nagy Tibor előadók, valamint Bertók István zongoraművész, akik zenével és irodalmi részletekkel tették emlékezetessé az ünnepet.

A fesztivál idei fő programjai az Arany Opus-díj, a Forbáth Imre- és a Turczel Lajos-díj átadása voltak, amelyekkel a társaság a kortárs szlovákiai magyar irodalom kiemelkedő teljesítményeit ismerte el.

Arany Opus-díj

A próza kategória győztese Póda Erzsébet lett Széttépett rózsaszirmok című elbeszélésével. A zsűri – Hodossy Gyula, Tóth László és Juhász Katalin – értékelése szerint a mű nyelvileg letisztult, formailag kerek, és tartalmilag is kiemelkedik a mezőnyből.

A beérkezett tizenhat prózai pályamű közül több is erős versenyzőnek bizonyult, de Póda Erzsébet alkotása „egy fél karhossznyival” maga mögé utasította a mezőnyt.

A líra kategóriában idén Z. Németh István vehette át az Arany Opus-díjat Térugrás című verséért.

A zsűri kiemelte, hogy a költemény „erkölcsi vitairatként is értelmezhető”, iróniával és humorral átszőtt alkotás, amely mesteri formakezelésről tanúskodik.

A pályázatra idén több prózai mű érkezett, mint vers, ami a szervezők szerint érdekes változás az eddigi tendenciákhoz képest. A beérkezett művek színvonala mindkét kategóriában magas volt, a bírálóbizottság több írás esetében is a díjazás lehetőségét mérlegelte.

A nyertes műveket Kövesdi Károly, Forbáth-díjas költő, szerkesztő és Tóth László, József Attila-díjas költő, író, az MMA rendes tagja értékelte.

Forbáth-díj

A Forbáth-díjat idén Ravasz József vehetett át. A rangos elismerést a szerző Mindennapi verskenyér című, 2024-ben megjelent kötete alapján ítélte oda a szakmai zsűri.

Hírdetés

A Forbáth-díj minden évben a legkiemelkedőbb szlovákiai magyar lírai teljesítmény elismerése, és Ravasz József esetében a díj különösen méltó helyre került:

a Mindennapi verskenyér a költő 75. születésnapjára jelent meg, és a hetvenöt év lírai termésének legjavát gyűjti egybe.

A kötet két egységre tagolódik: az első a korai művekből válogat, míg a második, A verslétezés folyamatában hajózva című rész közel kétezer nap versnaplóját öleli fel 2018 és 2022 között.

Ravasz József költészete a cigánylét, a szülőföld, a hit, az emberi méltóság és a haza iránti hűség témáit járja körül. Verseiben a csallóközi táj szeretete, a kisebbségi sorsból fakadó küzdelmek, valamint a múlt sebeinek és a jelen reményeinek kettőssége egyaránt jelen van. Lírája egyszerre személyes és közösségi, az identitás, az elfogadás és az emberi sors kérdéseit mély érzékenységgel és hiteles hangon szólaltatja meg.

A SZMÍT Forbáth-díja ezúttal olyan alkotót ismert el, aki a felvidéki magyar költészet meghatározó és hiteles hangjaként hosszú évtizedek óta „versmagoknak szántóvetője” – ahogyan a laudáció is fogalmazott. Laudációt mondott Morva Mátyás prózaíró.

Turczel-díj

A 2025-ös év Turczel Lajos-díját B. Kovács Istvánnak ítéltük oda.

Az elismerést a szerző Az elveszettnek hitt magyar hőseposz című monumentális munkájáért kapta, amely nem csupán egy kiemelkedő tudományos teljesítmény, hanem a magyar kulturális örökség egyik hiánypótló darabja is.

A díj minden évben a szlovákiai magyar irodalom vagy tudományos élet kiemelkedő előző évi teljesítményét jutalmazza. B. Kovács István esetében a tavaly megjelent kötet több évtizedes kutatás, néprajzi gyűjtés és történeti elemzés eredménye.

A szerző a magyar hősepika elveszettnek hitt forrásait tárta fel, és bizonyította, hogy a magyar népmesék, mondák és archaikus motívumok mélyén egykor létezett egy saját nemzeti eposz, amely a magyarság őstörténetének és hitvilágának lenyomata.

B. Kovács István régész, muzeológus, történész, néprajzkutató és író, akinek munkássága több tudományterületet ölel fel. Feltárásai és tanulmányai révén hozzájárult Gömör múltjának és a közép-európai őskor számos rejtélyének megismeréséhez. Felfedezései között szerepel a méhi rézkori istenhármas, a sajógömöri ispáni vár, valamint a rimaszombati városmag feltárása. Nevéhez fűződik a palóc eredetkérdés kutatása, Gömör néprajzi értékeinek feltérképezése, valamint a magyar hősepika újraértelmezése.

Az elveszettnek hitt magyar hőseposz című művében a szerző évtizedekkel korábban, egy gömöri cigány mesélőtől rögzített hőstörténeteket elemzi, és ezekből kiindulva rekonstruálja a magyar nemzeti eposz lehetséges szerkezetét.

Munkája nemcsak tudományos szempontból úttörő, hanem kulturális értelemben is pótolhatatlan: a magyar népi hagyomány mélyrétegeiben őrzött mítoszvilágot helyezi vissza az egyetemes európai kulturális térbe.

Laudációt mondott Kövesdi Károly, Forbáth-díjas költő, szerkesztő.

www.szmit.sk/Felvidék.ma


Forrás:felvidek.ma
Tovább a cikkre »