Az ipolysági Szondy György Gimnáziumban a mai karácsonyi műsor keretében adták át a Szondy-díjat. A minden évben odaítélt díjat az intézmény egy jeles, kiváló teljesítményt nyújtó diákja érdemli ki. Az idei kitüntetett Faggyaš Ábel végzős diák volt.
Mint a gimnázium közösségi oldalán olvasható: „2013-ban a gimnázium fennállásának 100. évfordulója alkalmából iskolánk tanári kara megalapította a Szondy-díjat. Minden évben választunk egy diákot, aki kiváló tanulmányi előmenetelével, versenyeken elért kimagasló eredményeivel és/vagy az iskola képviseletében végzett aktív tevékenységével követendő példaként szolgál diáktársai számára”
A 2024/25-ös tanévben Faggyaš Ábel, a 4. A osztály tanulója kapta a díjat. Mint a laudációban elhangzott:
kiváló tanulmányi előmeneteléért, példás magaviseletéért, a matematika- és történelemversenyeken való kimagasló eredményeiért, valamint az iskolai eseményeken való szerepvállalásért részesült a díjban.
A karácsonyi műsorban az iskola diákjai léptek fel.
Az elismerésben a felsőbb évfolyamos diákok részesülhetnek példaértékű közösségi tevékenységük, tanulmányi eredményeik jutalmaként. Ez egyfajta motiváció a diáktársaknak – mondta korábban portálunknak Gajdács Mónika, a gimnázium igazgatója.
Pásztor Péter/Felvidék.ma
Forrás:felvidek.ma
Tovább a cikkre »