Átadták a felújított tallósi vízimalmot, egy új látogatóközpont is szolgálja majd a jövőben turistákat

Átadták a felújított tallósi vízimalmot, egy új látogatóközpont is szolgálja majd a jövőben turistákat

Berényi József, Nagyszombat megye alelnöke közösségi oldalán számolt be róla, hogy június 8-án ünnepélyes keretek között átadták a felújított tallósi vízimalmot, a mellette megépült látogatóközpontot és az ezekhez vezető új bekötőutat.

A munkálatokat az uniós forrásokból végezte Nagyszombat megye és Tallós község. Ahogy az alispán megjegyezte, a felújításra azért is szükség volt, mert a malom tartóoszlopait a víz áramlása tönkretette, így nem volt biztonságos a látogatók számára. Berényi József külön köszönetét fejezte ki a tervezőknek, kivitelezőknek, a megyei fenntartású galántai múzeum vezetésének és szakdolgozóinak, a Nagyszombat Megyei Hivatal határon átnyúló programjával foglalkozóknak, Tallós község vezetésének. „Ezen intézmények jó együttműködése nélkül nem sikerült volna megvalósítani elképzeléseinket” – húzta alá.

A megyei önkormányzat sajtóközleménye szerint a nemzeti kulturális műemlék felújítása mellett egy teljesen új látogatóközpont is kiépült, amely a turisták számára első kapcsolattartási pontként, az előadók számára előadótérként, valamint kulturális és oktatási tevékenységek helyszínéül is szolgál.

Fotó:TTSK

„A tallósi vízimalom régiónk, de egész Szlovákia egyik kivételes műszaki műemléke. Őseink munkájára és művészetére emlékeztet bennünket. A rekonstrukciójával a kulturális örökség egy darabját mentettük meg. Ugyanakkor egy látogatóközpont megépítésével új feltételeket teremtettünk a régió turizmusának fejlődéséhez, ami a múltban hiányzott. Ez a Kis-Duna-parti helyszín a történelem megismerésének és a gyönyörű természet szívében való pihenésnek egy élettel teli helyévé válik. Emellett hozzájárulhat az önkormányzatok és kulturális intézmények közötti együttműködés elmélyítéséhez is déli határunk mindkét oldalán” – mondta Jozef Viskupič megyeelnök.

Az eredeti malmot először szétszerelték, majd az új tartószerkezetek megépítése után eredeti formájában építették újjá. Az épület fa részeit megtisztították, kijavították, pótolták és konzerválták, ahogy a teljes belső teret és a gépezetet is. A vízimalom kerekét, tengelyét, fa alkatrészeit kicserélték, fém elemeit pedig kezelték. Az elektromos hálózatot is korszerűsítették, beleértve az új világítást, villámhárítókat, kamerarendszert, elektronikus biztonsági jelzőrendszert és tűzvédelmi rendszert.

Fotó:TTSK

Hírdetés

Az új látogatóközpont a malomipar történetét bemutató állandó kiállítás mellett szemináriumok, múzeumi és oktatási programok, valamint nyilvános rendezvények lebonyolítására is alkalmas helyiségeket kínál. A felújított malomhoz hasonlóan a látogatóközpontot is a galántai Megyei Helytörténeti Múzeum kezeli majd. Mint annak igazgatója, Takács Mihály elmondta: „A tallósi vízimalom egyedülálló kulturális emlék, amely a munka, a hagyomány és a folyó menti élet történetét hordozza. A rekonstrukciónak és az új látogatóközpontnak köszönhetően ezeket a történeteket egy szélesebb közönség számára is elérhetővé tehetjük – az iskolai csoportoktól a külföldi turistákig. Hiszem, hogy az autentikus építészet, a működő malom és a malomipar modern bemutatása olyan élményt nyújt, amely egyszerre tanulságos és inspiráló. Célunk, hogy a malmot élő hellyé tegyük, ahol a történelem olyan nyelven szólal meg, amely a mai ember számára is érthető” – tette hozzá.

„Sikeresen lezártunk egy újabb jelentős, határokon átnyúló uniós finanszírozási projektet. Az ilyen együttműködéseknek azért van értelme, mert összekötik a múltat a jövővel. De mindenekelőtt hasznosak a határ menti térségben élők és a közeli és távoli turisták számára is. A mi törekvésünk a kulturális örökség megőrzése, és az, hogy más hasonló lehetőségeket is kihasználjunk” – mondta végezetül Berényi József, Nagyszombat megye alelnöke.

A Malomipar – őseink elfeledett mestersége című projekt az Interreg V-A Szlovákia–Magyarország Határon Átnyúló Együttműködési Program keretében valósult meg az Európai Regionális Fejlesztési Alap finanszírozásával. A projekt teljes költségvetése meghaladta az 1,6 millió eurót, amelyből több mint 760 ezer eurót Nagyszombat megye, a projekt fő partnere kapott.

Tallós község a projektből felújította a malomhoz vezető utat. Horváth Zoltán, a község polgármestere, aki egyben megyei képviselő és a Mátyusföld Regionális Turisztikai Szervezet elnöke, elmondta: „A malom a kulturális örökség kincse és nagy ígéret a turizmus fejlesztésére régiónkban. A rekonstrukciónak és az új látogatóközpontnak köszönhetően a helyszín vonzó ponttá válik Mátyusföld térképén – olyan hellyé, ahol a történelem a modern szolgáltatásokkal párosul a látogatók számára. Hiszem, hogy a malom nemcsak a hazai turistáknak fog tetszeni, hanem a külföldről érkező látogatóknak is, akik a hely történetéhez kapcsolódó autentikus élményt keresnek” – mondta a szakember.

Az ünnepélyes megnyitón közreműködött a felsőszeli Mátyus Néptáncműhely és a Bendő zenekar.

A malom hétfőtől vasárnapig, minden nap 9 és 18 óra között tart nyitva – tette közzé Berényi József közösségi oldalán.

SZE/Felvidék.ma/Sajtóközlemény


Forrás:felvidek.ma
Tovább a cikkre »