Átadták a Budapest-Balaton bringaút utolsó szakaszát is

Átadták a Budapest-Balaton bringaút utolsó szakaszát is

Most már a Székesfehérvár és Balatonakarattya közötti részen is lehet tekerni.

Átadták a fővárost a Balatonnal összekötő bicikliút legújabb, Székesfehérvár és Balatonakarattya közti szakaszát, így Budapesttől egészen a Balaton partjáig el lehet jutni kerékpárral a több mint száz kilométer hosszú útszakaszon – derült ki a pénteki, balatonakarattyai átadón.

A Miniszterelnökség aktív Magyarországért felelős államtitkára, Révész Máriusz elmondta, hogy a legújabb, 27,4 kilométer hosszú szakasz átadásával könnyebben érik el a környéken élők is úti céljaikat, és biztonságosabban, kényelmesebben lehet megközelíteni a Balatont.

Az útvonal teljes, mintegy 108 kilométeres hosszából júniusban forgalomba helyezték a Budapesttől Etyekig tartó szakaszt, július óta már Etyekről egészen a Velencei-tóig, mostantól pedig Balatonakarattyáig is el lehet jutni a fővárosból kerékpárral. Több mint 5 milliárd forintot fordítottak a Budapest-Balaton kerékpárútra, amelyen akár 2-3 nap alatt megközelíthető a magyar tenger.

Hírdetés

A magyarországi útszakasz része az EuroVelo 14 elnevezésű európai kerékpárút hálózatnak, amely a Boden-tavat Debrecennel köti össze.

A Székesfehérvár-Balatonakarattya közötti szakasz a NIF Zrt. térképén.
A Székesfehérvár-Balatonakarattya közötti szakasz a NIF Zrt. térképén.

Szentkirályi Alexandra kormányszóvivő közölte: 2018 óta évente 10-12 milliárd forintot fordít a kormány az uniós forrásokon kívül is kerékpárút fejlesztésekre, ezek a beruházások pozitív hatással vannak a turisztikai ágazat egészére. Mint mondta, a magyar az Európai Unión belül a harmadik legtöbbet bicikliző nemzet.

Forrás: Facebook/Budapest-Balaton kerékpárút
Forrás: Facebook/Budapest-Balaton kerékpárút

Nyul Zoltán, a NIF Zrt. beruházási vezérigazgató-helyettese azt emelte ki, hogy fontos számukra a biztonságos kerékpáros közlekedés, ezt szem előtt tartva építették meg a vasúti átkelőket a kerékpárosok számára. A cég honlapjáról egyéb részletek mellett kiderül, hogy a projekt során a 7205. j. országos közúttal párhuzamos új, 3,30 m széles kerékpárutat alakítottak ki.

Vargha Tamás, Fejér megye 1. számú választókerületének országgyűlési képviselője elmondta, hogy a székesfehérvári szakaszon még vannak hiányosságok a kerékpárúton, a fejlesztést folytatják.

Kontrát Károly, Veszprém megye 2. számú választókerületének országgyűlési képviselője azt emelte ki, hogy az új útszakasz gyors, biztonságos és nagyon szép természeti környezetbe vezeti a kerékpárosokat.


Forrás:infostart.hu
Tovább a cikkre »