Át kellett írni a Medián közvélemény-kutatási adatait, de van rá magyarázat

Át kellett írni a Medián közvélemény-kutatási adatait, de van rá magyarázat

Korrigálta a Medián a hét elején végzett közvélemény-kutatásának számait, de az nem változott, hogy már nem a DK, hanem a Magyar Péter által szervezett Tisza a legerősebb ellenzéki párt.

A Medián ügyvezető igazgatója az InfoRádióban először azt magyarázta meg, hogy miért kellett korrigálni az általuk április 26. és 29. között ezer ember megkérdezésével végzett közvélemény-kutatás eredményét. Köze volt a megrendelőhöz is.

„Nem tartottuk számon, hogy a HVG az ünnep miatt egy nappal előbb zárja a lapot, tehát a hétfői lapzártára el kellett készülni, hiába számítottunk keddre. Nem készült el az ezer fős minta, és amit közöltünk, ahhoz másnap hozzátettük a hiányzó adatokat, és a minimális eltérés miatt már korrekcióra volt szükség” – magyarázta Hann Endre.

A korrekció eredményeképp a Tisza párt egy százalékot „javult”, a Fidesz ugyanennyit „vesztett”, ez kelthetett szerinte feltűnést.

A teljes választókorú népesség körében a Medián felmérése szerint a Fidesz 32 százalékon, a Tisza párt pedig 17 százalékon áll. A választani tudó biztos szavazók mezőnyében is ez a sorrend – ismertette Hann Endre.

„A Fidesz fölénye továbbra is fennáll, ha nem is olyan óriási, mint volt,

45 százalék szavazna az európai parlamenti választáson a Fideszre, a Tisza párt pedig 25 százalékon áll jelenleg.

Hírdetés

A mostani mérésünk szerint az Európai Parlamentbe még ezeken kívül a DK által vezetett hárompárti szövetség és a Magyar Kétfarkú Kutya Párt tűnik biztos befutónak. De hát semmi sem biztos, mert a 10 százalék alatti mezőnyben a Momentum 5 százalék körül áll, ahogy a Mi Hazánk Mozgalom pedig egyik hónapban kicsit erősebb, a másikban kicsit gyengébb. Június 9-éig még bőven van idő, hogy ezek változzanak. Tehát hangsúlyozom, hogy nem előrejelzésként tekintjük ezeket a számokat” – húzta alá.

A Medián vezetője szerint Magyar Péter felbukkanása óta már nem egyértelmű, hogy a Fidesz számára előnyös-e még az önkormányzati és az európai parlamenti választás egy napon történő megrendezése.

„Mostanáig konszenzus volt az elemzők és a kutatók körében, hogy ez a Fidesznek kedvez, hogy összevonta két egymástól teljesen független választást. Magyar Péter berobbanásával ez nekem nem tűnik már egyértelműnek. Hogy a mozgósítás hogyan fog alakulni, hogy az ellenzék hogyan fog ebből profitálni vagy ráfizetni erre, nem tudom eldönteni. Főleg nem, hogy még azt sem tudjuk biztosan, hogy hogyan fog kinézni a Magyar Péter-féle Tisza párt indulása az önkormányzati választáson; szeretnének megyékben is listát állítani. Magyar Péter már azt is bejelentette, hogy budapesti listájuk is lesz. Szóval nagyon új a helyzet, és ezt sok közvélemény-kutató most mentegetőzésre is használja” – vallott Hann Endre.

Szerinte azért kétségtelen, hogy egy kicsit nehezebb a szokottnál is számokat mondani, mert olyan változékony a hangulat, és annyira kiéleződött a verseny.

„Most már nemcsak a Fidesz és az ellenzék, hanem az ellenzék egyes pártjai között is verseny alakult ki” – világított rá.

A Medián felmérése szerint a választani tudó biztos szavazók körében

  • a Momentum és a Mi Hazánk 4-4,
  • a Mindenki Magyarországa Néppárt 2,
  • a Jobbik és az LMP pedig 1-1 százalékon áll.

  • Forrás:infostart.hu
    Tovább a cikkre »