Aszódi halálos baleset: véget ért a hajtóvadászat

Aszódi halálos baleset: véget ért a hajtóvadászat

Elfogták azt a férfit, aki száguldozva egy 25 éves nő halálát okozta Aszódon.

Elfogták a gyanúsítottat, aki egy 25 éves nő halálát okozta hétfő délután Aszódon – tudta meg a 24.hu. A lap értesüléseit a Pest Vármegyei Rendőr-főkapitányság kommunikációs osztálya is megerősítette.

A balesetben többen is súlyosan megsérültek.

Hírdetés

Hétfőn 12 óra 55 perckor egy 63 éves helyi férfi közlekedett a kocsijával Aszódon. A Hatvani út és a Hunyadi utca kereszteződésénél összeütközött egy Mercedes-Benz C 200-as autóval, amely egy oszlopnak ütközött. Vezetője kiszállt a kocsiból, és távozott a helyszínről. Az autó két utasa súlyosan megsérült.

A 63 éves férfi által vezetett jármű többször megpördült, majd az út melletti, füves árokba csapódott. A sofőr súlyosan megsérült, a vele utazó fiatal nő a helyszínen meghalt.

Egy 30 éves férfi vezette a halálos balesetet okozó Mercedest. A rendőrség hajtóvadászatot indított a férfi ellen és elfogatóparancsot adott ki.


Forrás:infostart.hu
Tovább a cikkre »