Asszír testvérpár harcol az oszmánok unokái ellen

Asszír testvérpár harcol az oszmánok unokái ellen

Ellenállunk az Oszmánok unokáinak akik legyilkolták az őseinket. Bosszút állunk rajtuk, ugyanis mi a túlélők leszármazottai vagyunk. Soha nem fogjuk megengedni a török megszállást – nyilatkozta az ANF hírügynökségnek az Asszír Katonai Tanácsban harcoló ikerpár akik Tel Tamir városát védik a török megszálló csapatok és az azokkal szövetséges terroristák ellen.

Az Asszír Katonai Tanács nevű keresztény szervezet (Mawtbo Folhoyo Suryoyo-MFS) 2013 januárjában alakult Szíriában élő asszír keresztényekből. A fegyveres csoportnak e mellett vannak szíriai és örmény keresztény tagjai is.

Az asszír ikerpár Basil Heseke és Dawid Dibaz már öt éve harcol a szíriai keresztény területek védelméért. A jelenlegi török megszállás előtt évekig a nyugati államok által támogatott Iszlám Állam nevű terror szervezet ellen harcoltak, hisz a terroristák folyamatosan támadták a Szíriában élő keresztény lakosságot.

A testvérpár azonban elmondta, hogy a területeiket 2015-ben lerohanó, magukat az Iszlám Állam tagjainak valló terroristák már török parancsnokság alatt álltak.

Hírdetés

“A török állam jelenlegi zsoldosai szinte mind ISIS dzsihadisták. A török állam meg akarja ismételni az Oszmán Birodalom idején történt mészárlást, melyet az asszír lakosság ellen követtek el.”

Ők éppen ezért tartják fontosnak, hogy mint mondták ,,ellenálljanak az oszmánok unokái által véghezvitt megszállásnak. Ők és az Asszír Katonai Bizottság ugyanis nem fogják megengedni, hogy ez megismétlődjön.

Orientalista.hu-Al-Isfahani (ANF News)

Sharing is caring!


Forrás:orientalista.hu
Tovább a cikkre »