Asszimilációs verseny: Kárpátalján pénzzel támogatnák a gyereküket ukrán tannyelvű iskolába írató szülőket

Asszimilációs verseny: Kárpátalján pénzzel támogatnák a gyereküket ukrán tannyelvű iskolába írató szülőket

Az ukrán mukachevo.net portál számolt be róla, hogy a Beregszászi Városi Tanács három frakciója azzal fordult a polgármesterhez, hogy tűzzék napirendre a javaslatot, az önkormányzat pénzzel támogassa a gyermeküket ukrán tannyelvű iskolába írató szülőket.

Az index.hu által szemlézett cikk ukrán szerzője azt írja, a kezdeményezés hasonló ahhoz a gyakorlathoz, amelyet a magyar kormány is alkalmaz Kárpátalján a magyar szülők között. A lóláb ugyanakkor láthatóan kilóg a történetből, hiszen a szerző azzal érvel, mindez lehetővé teszi, hogy

Hírdetés

a közösség néhány év alatt elérje, hogy az államnyelven tanuló gyermekek száma jelentősen növekedjen. 

Első körben az alsó tagozatos diákok szülei kapnának állami támogatást, már a következő tanévtől, évente mintegy 30 ezer hrivnyát. Ez nagyjából 760 eurónak felel meg, ami elsőre is soknak tűnik, de, ha tudjuk, hogy a háború előtti Ukrajnában nagyjából 14 ezer, Kárpátalján pedig 12 ezer hrivnya (350, illetve 300 euró) volt a havi átlagbér, már egészen más megvilágításba kerül a dolog. 

Hogy az elképzelésből lesz-e valami, egyelőre nem tudni, mindenesetre félő, egy havi átlagbér duplájával felérő támogatás számos magyar szülőt is arra ösztönöz majd, hogy ukrán tannyelvű iskolát válasszon gyermekének.


Forrás:ma7.sk
Tovább a cikkre »