Assange: ugyanazok pénzelték a Clinton Alapítványt, mint akik létrehozták az ISIS-t

A WikiLeaks alapítója, Julian Assange az RT-n megjelenő John Pilger Specialnak adott exkluzív interjújának előzetesében azzal vádolja Hillary Clintont, hogy félrevezeti az amerikaiakat azzal kapcsolatban, milyen mértékben is támogatják Washington közel-keleti szövetségesei az Iszlám Államot. Az interjúrészletből az is kiderül, hogy ugyanazok pénzéből teremtették meg az Iszlám Államot, mint akik a Clinton Alapítványt támogatják.

Egy John Podestának, Obama korábbi tanácsadójának szóló 2014-es emailben – amit múlt hónapban hozott nyilvánosságra a Wikileaks – Hillary Clinton azt sürgette, hogy gyakoroljanak nyomást Szaúd-Arábiára és Katarra, akik titokban logisztikailag, illetve anyagilag is támogatták az Iszlám Államot, továbbá más radikális szunnita csoportokat.

„Minden komoly elemző tudja, és még az amerikai kormány is elismerte, hogy bizonyos szaúdi személyek támogatják, illetve pénzelik az ISIS-t, de a kifogás mindig az volt, hogy csak bizonyos zűrös hercegekről van szó, akik arra használják az olajból szerzett pénzüket, amire akarják, de a kormány ezt elítéli. De ez az e-mail azonban pont azt mutatja, hogy a szaúdi és a katari kormány is támogatta az ISIS-t”

– szögezi le Assange.

A RT egy rövid leiratot is közöla London ecuadori nagykövetségén forgatott interjúból:

Hírdetés

Pilger: A szaúdi, a katari, a bahreini és a marokkói kormány, de főleg az első kettő, pénzzel támogatta a Clintont Alapítványt, miközben Hillary Clinton külügyminiszter volt és a minisztérium jelentős fegyvereladásokat hagyott jóvá ezeknek az országoknak.

Assange: Clinton külügyminisztersége alatt – és ezt e-mailek bizonyítják – a valaha volt legnagyobb fegyvereladásról állapodtak meg Szaúd-Arábiával, 80 milliárd dollár értékben. Clinton külügyminisztersége alatt az amerikai fegyverexport dollárban megduplázódott.

Pilger: Szóval ebből az következik, hogy jórészt ugyanazok pénzéből teremtették meg az Iszlám Államot, mint akik a Clinton Alapítványt is támogatták?

Assange: Igen.

Pharaon-ügy Magyarországon

Az Orbán-kormánnyal és a miniszterelnök környezetével üzletelő szaúdi milliárdos, Ghaith Pharaon neve is összefüggésbe hozható a terrorizmus támogatásával. Áprilisban a Heti Válasz egy 2002-es francia parlamenti jelentésre hivatkozva írt arról, hogy a szaúdi üzletember összefüggésbe hozható a terrorszervezetek által is használt, havala nevű iszlám pénzügyi hálózattal. A budapesti amerikai nagykövetség megerősítette, hogy körözik a szaúdi milliárdost.

Assange visszautasította azt a – Clinton-táborból gyakran hangoztatott – vádat, hogy szivárogtatásaival Donald Trump republikánus elnökjelöltet akarja győzelemre segíteni „az oroszok utasítására”. Assange szerint Trumpot nem hagyják nyerni, mert a bankok, a nagyvállalatok, a hírszerzés és a külföldi tőke is ellene van. „Sőt a média is, a médiavállalkozók és maguk az újságírók is” – állítja Assange.


Forrás:alfahir.hu
Tovább a cikkre »