Assad: Párizs és London nem örül Palmyra felszabadításának

Palmyra felszabadítása után két nappal az orosz Sputniknews készített interjút Dr. Bashar Al-Assad szír elnökkel, akit a katonai sikerek utáni külföldi reakciókról illetve a Szíriai Arab Hadsereg köetkező lépéseiről kérdezett az újságíró.

Részlet:

Elnök úr, Palmyra felszabadítása minden bizonnyal egy egész világot érintő esemény, aminek a súlyát még talán fel sem fogták. Fontos azt is megemlíteni, hogy a város visszafoglalása azután történt Oroszország kivonta az erőinek a jelentős részét az országból. Hogyan történt ez a győzelem és mik a következő városok, amiket fel akarnak szabadítani Palmyra után?

Igaz, ez a hír még sokak által nem lett megemésztve, azonban vannak  olyanok is akik felfogták, mégsem akarják elhinni.

 Ma, két nappal Palmyra felszabadítása után, még mindig van olyan ország, amely elvileg érintett a terrorizmus elleni harcban, vagy legalábbis az amerikai terrorizmus elleni koalíciónak részét alkotják, idáig nem fejezte ki álláspontját Palmyra felszabadítása kapcsán.

Hírdetés

 Itt én szeretnék világosan fogalmazni: a brit és francia kormányoktól nem hallottunk semmilyen nyilatkozatot. Ennek persze vannak okai:

– Palmyra elfoglalása a terroristák által egy évvel ezelőtt bizonyította, hogy a koalíció kudarcot vallott.

– Később a város felszabadítása kevesebb, mint egy éven belül szintén azt bizonyította, hogy ez a koalíció  még inkább kudarcot vallott és teljes mértékben hatástalan a terrorizmus elleni harcban, az Iszlám Állam ellenében pedig semmit sem ér.

Palmyra felszabadítása az orosz támogatás segítségével a koalíció komolytalanságát bizonyítja. A válasz a kérdésére viszont nagyon egyszerű, méghozzá az, hogy mi rendelkezzünk kellő akarattal, hogy megtisztítsuk Szíria teljes területét a terroristáktól. Ez teljesen vitathatatlan. Nincsen más opció Szíria előtt, minthogy harcoljon a terrorizmus ellen, de persze a politikai megoldással párhuzamosan. Viszont a terrorizmus elleni harc az alap. A szíriai népnek megvan ehhez a kellő akarata. A szíriai hadsereg eltökélt, hogy minden települést felszabadítson az országban.

Ugyan akkor a barátok, mint például Oroszország e cél elérése érdekében való támogatásának jelentős voltát elismerjük. Fontos az iráni támogatás, a Hezbollah-os barátaink segítsége is, meg persze a sok szíriai szervezeté is, mely egy oldalon harcol a hadsereggel a terrorizmus ellen. Ma Palmyra felszabadítása után nekünk a keleti irányban kell tartanunk, hogy felszabadítsuk a további keleti településeket, amiken keresztül eljuthatunk Deir Al-Zor városhoz és persze Rakkába is, ami ma a Daesh ( ISIS ) legfőbb bázisa.

Orientalista.hu – Cadmus


Forrás:orientalista.hu
Tovább a cikkre »