Assad: A neoliberalizmus állattá akarja átalakítani az embert

Assad: A neoliberalizmus állattá akarja átalakítani az embert

Amikor egy rossz dolog történik, az emberi természetünkből adódva megpróbáljuk személyre szabni a helyzetet és felelőst után kezdünk kutatni. Reflexből azt a személyt támadjuk meg, aki elkövette a támadást ellenünk. Viszont az igazság az, hogy ezek a személyek magukban értéktelenek és teljesen mellékesek, mert ők egy irányzatot képviselnek.

Arról az irányzatról beszélek, ami elköveti ezeket a támadásokat a vallásos társadalmak ellen, ők néha önérdekből fakadóan követik el a tetteiket. Ez az irányzat – ami sokáig nem volt világos sokak számára – az úgy mond neoliberalizmus.

Nálunk Szíriában még talán kevesen tudnak róla, de ez az irányzat eltér a hagyományos liberalizmustól. A liberalizmus egy politikai, társadalmi irányzat, amivel nincs is semmi baj. Nálunk mondani szokták, hogy van liberális és van konzervatív, egyik irányzattal sincs semmi gond.

A neoliberalizmus viszont olyan, mint amikor az Egyesült Államok akarja bevezetni a demokráciát egy országban. A demokráciát ők azért használják fel, hogy népeket tiporjanak le és az emberi jogokra hivatkozva háborúk robbantsanak ki.

Felhasználták a liberalizmust annak érdekében, hogy egy teljesen új dolgot hozzanak létre, amit neoliberalizmusnak hívnak. Ami öt évtizede kezdett fokozatosan terjedni és megerősödni, mint egy rosszindulató rákos daganat.

Miért nevezik a rákot rosszindulatú daganatnak? Azért, mert az ember nem érzi, ha rákos, mert a rák fokozatosan nő és lassan. Módszertanának alapja az erkölcsi romlás teljes bevezetése és az ember elválasztása minden elvtől, értéktől, hovatartozástól vagy hiedelemtől a céljaik elérése érdekében.

Felhoznám példaként ennek a „neoliberalizmusnak” az azonosneműek házasságának a bevezetését a hetvenes évektől egészen körülbelül tíz évvel ezelőttiig, amikor ebből törvény keletkezett és ma már gyerekeik is lehetnek az azonosneműeknek, ami különbözik a gyermek örökbefogadásától, annak ellenére, hogy a gyermek nem a gyermekük, hisz hogyan lehetne egyáltalán közös gyermekük?

A neoliberalizmus terjesztette azt az elképzelést, miszerint a gyermek nem választja meg a saját vallását, és szerintük ez a dolog így sérti a személy szabadságát. A személy vallás nélkül születik meg, de később megválaszthatja a vallását, ahova tartozik, annak ellenére, hogy ez a dolog ellentmond az emberi természetnek.

Az ember gyermeke már évezredek vallások között nevelkedik, így ösztönösen a családja valláshoz identitáshoz kötődik. A neoliberálisok ebből akarják kiszakítani gyermekeinket, ami ellentmondásos a természet rendjével.

Ők vezették be nem rég még azt is, hogy a drogok nem károsak, illetve egyre több helyen elkezdték teljesen legálisan és nyíltan üzletekben értékesíteni. Ma ezt az egyik drog legalizálták, de később több fajta kábítószerrel is elfogják ezt játszani. Ma már különböző kábítószer ízű kenyeret is lehet kapni. A neoliberalizmus vezeti most be azt az új hóbortot is mi szerint a gyermek nem születik se nőként se férfiként, és a gyermeknek kell később megválasztaniuk azt is, hogy egyáltalán milyen neműek.

Érdekes egy dolog ez!

Mi lesz ennek az egésznek a következménye? A szélsőséges liberalizmus elakarja választani az egyént az emberiségtől. Ez ellentmond a világ összes vallásával, hiszen az Istenben való hitt az emberiség megszentelése érdekében alakult ki és összetartó erőként köti össze az egyéneket megalkotva ezzel a társadalmi köteléket. A neoliberalizmus ezt akarja elpusztítani.

Tehát amikor az egyénnek megszűnik a közösség felé irányuló kapcsolata, akkor elveszíti az adott társadalom által nyújtott értékeket és meggyőződéseket. Így az embernek nem marad semmilyen motivációja, csak két dolog: a pénz és a természeténél fakadó ösztönök. Innentől kezdve az ember irányíthatóvá válik.

Hírdetés

Ennek a meggyőződésnek a módszertana természetesen egy olyan doktrína, amely elutasítja az Istenbe vetett hitet és megköveteli azt is, hogy az ember ne ragaszkodjon a valláshoz és a nemzeti identitáshoz.

Így az egyén referenciája nem lesz más, mint a saját vágyai. Bármit is kíván, akar vagy követel az egyénnek mindig igaza lesz, függetlenül, hogy a társadalom hogyan reagál.

A neoliberális világban csak is az egyén vágyai a lényegesek, nem számít a család a közösség vagy a nemzet.

Az egyén leválasztása ezektől az értékektől egy második módszertan. A családtól és nemzettől leválasztott egyén, már nem fog senkihez tartozni kivéve önmagához és ehhez a szélsőséges ideológiához. Bár a neoliberálisok azt állítják, hogy az ő nézeteik nem egy ideológia vagy vallás, még is annak tűnik, mivel új identitást ad az emberfiának még pedig állattá akarja átalakítani.

Mi az, ami megkülönbözteti az állatot az embertől?

Sok közös dolog van az ember és az állat között. Az utóbbinak is vannak érzelemi, tud szereti és gyűlölni. Az ember mellett sok más élőlény így a papagáj és képes beszédre. Sokan úgy vélekednek, hogy az állatnak nincs esze, pedig ellenkezőleg. Az állat és képes tanulni a tapasztalataiból.

Vannak közös dolgok az emberek és az állatok között, mint az érzelmek. Az állatnak is vannak érzelmei, tud szeretni és tus gyűlölni. Az ember is képes megszólalni, a papagáj is. Mondhatja itt akárki azt, hogy dehát az állatnak nincsen esze és ez a dolog különbözteti meg az embert az állattól, de ez nem így van! Az állatnak is van esze és képes tanulni, tanul a tapasztalataiból és gyakorlatból.

A különbség ember és állat között, a hit. Ez az, amire egyedülálló módon csak az ember képes.

A hit és identitások elleni háború nem újkeletű dolog. Emlékezzünk, amikor összeomlott a Szovjetunió, az Egyesült Államoknak az volt az első dolga, hogy végett vessen mindenféle hitnek és identitásnak, hogy bevezesse a neoliberalizmust.

Napjainkban egy olyan ideológiával állunk szemben, amelynek erős politikai célja van, de társadalmi eszközök nélkül nem érheti ezt el. Képtelen rá!

Ők azt keltik, hogy nincs probléma és akadálya annak, hogy valaki gyakorolja vallását. Nincs kifogásuk azzal szemben, hogy mi muszlimok böjtöljünk, imádkozzunk és adományt fizessünk vagy zarándokoljunk. Viszont ennek az a feltétele, hogy lemondjuk az alapelveinkről és értékeinkről. Vagyis számunka a mi hitünk és identitásunk egy üres dolog, tartalom nélküli vallás.

A szélsőséges vallás az megengedett, de egy valódi konzervatív mérsékelt hit az szigorúan tilos! Éppen ezért a nyugat által működtetett csatornák arra bátorítják a fiatal korosztályt, hogy utazzon külföldre. Céljuk, hogy kiürítsék az agyukat, hogy helyet csináljanak az ő nyugati neoliberális ideológiájuknak vagy más csatornákon keresztül a szélsőséges irányzatoknak adnak táptalajt. Mind a két irányzatnak egy a forrása és egy a célja.

Az ő problémájuk velünk szírekkel az, hogy mi itt az igaz vallást szenteljük, mert az igaz hit, tud útjába állni ezeknek a politikai céloknak. A vallás és az Istenben való hit tudja megakadályozni őket abban, hogy az emberiséget csordává alakítva a vágóhíd irányába tereljék.

Részlet  Dr. Bashar Al Assad szíriai elnök 2020.12.08.-án a szíriai egyházi vezetők jelenlétében  mondott beszédéből.

Orientalista.hu – Cadmus

Sharing is caring!


Forrás:orientalista.hu
Tovább a cikkre »