Vannak dolgok, amit nem értek. Lehet, hogy az én intelligenciámmal van baj, mert akadnak, akik megértik azt, amit én nem. Olyan szép indoklást tudnak gyártani a nem csupán érthetetlen, de elfogadhatatlan „gondolatoknak”, hogy bizony nem egyszerű ezeket megcáfolni: magamfajta embernek elakad a lélegzete.
Azt mondják például, hogy az én érvelésem populista. Ők meg leegyszerűsítik az egyébként bonyolult problémákat olyan fekete-fehérre, hogy a kérdés lényege teljesen irrelevánssá válik, annyira, hogy szót sem érdemel. Pedig nem mondhatnám, hogy hülye emberek teszik ezt. Én pedig ámulatomban szóhoz sem jutok, így marad az én kezemben a Fekete Péter.
Itt van például ez a momentumos Donáth Anna, pártja EU-s képviselője. Azt találta állítani, hogy úgy lehetünk magyarok, hogy egyúttal büszke szlovákok leszünk. Ez nekem fából vaskarika. Nem értem.
Manapság van ilyen. 1868-ban, amikor (a gyengébbek kedvéért: még a Monarchiában) megjelent a nemzetiségi törvény, ez másképp volt. Azon törvény szerint Magyarország minden lakosa magyar. Tehát a szlovák, a román, a sváb, stb., mindenki, aki az akkori Magyarországon lakott.
De tetszik tudni, akkor ez alatt az állampolgárságot értették. Nem olyan nehéz megérteni a különbséget – már annak, aki meg akarja érteni. A nemzetiséget akkor másként fogalmazták meg: volt tót ajkú magyar, meg sváb ajkú magyar, stb., tehát a tót ajkú magyar a mai szóhasználat szerint magyar állampolgárságú szlovák nemzetiségű ember volt.
Azért gondolom ezt, mert úgy tapasztaltam, hogy aki azt nem élte meg a saját bőrén, annak bizony halvány lila gőze sincs arról. A másik lehetőség az volna, hogy ez a Donáth Anna valami furcsa, számomra nem egészen ismeretlen ideológia szerint egységbe kíván minket terelni. Ne legyenek illúzióink, nem a hazai magyar összefogásra gondolt. Az egység Donáth Anna szerint akkor szép, ha nem nemzeti szempontból értjük.
Azért gyanús ez nekem, mert volt már olyan, hogy szocialista internacionalizmus. Donáth Anna ezt nyilván szintén nem tudja, túl fiatal ahhoz. De aki megélte, tudja, miféle kriptonacionalizmus volt az. Akkoriban a nemzetiség persze szép és jó volt, de csak akkor, ha az egyedül üdvözítő ideológiának szolgált. Azt az ideológiát pedig úgy hívták, hogy marxizmus-leninizmus.
Nota bene mint nemzetiség. Egybegyúrva. Szovjet nemzetiség. Semmi nacionalizmus, isten ments. Az egyedül üdvözítő ideológia egyesítő követelménye volt a lényeg.
Ha tehát nekem ma valaki azt próbálja bemagyarázni, hogy semmi nacionalizmus (értsd: ne légy büszke nemzetiségedre, annak egyediségére, értékeire), mert az nagyon csúnya jobboldali szélsőség, populizmus, sőt tulajdonképpen fasizmus, akkor fölteszem magamnak a kérdést: mit tud az illető ezekről a dolgokról? Mit tud e fogalmak tartalmáról, ha olyan könnyedén bánik velük? Mert igazából csak két lehetőség van: ha nem tudja, mit jelentenek e fogalmak, akkor (enyhén szólva) műveletlen és csak handabandázik – az olyan kocsmaszintű blabla.
Különben érdekes: amikor 2009-ben a magyar államfő Komáromba akart jönni, biztonsági kockázatokra hivatkozva nem engedték be Szlovákiába. Most, hogy ez a Donáth Anna eljött a Progresszív Szlovákiát népszerűsíteni a szlovákiai magyarok számára, tárt karokkal várták. Nem mondom, hozzá illő társaságba került, ezek a neoliberálisok bizonyára jól ellátják a szlovákiai magyarok baját. Mert ugye a mi legnagyobb bajunk épp az, hogy vagyunk.
Aich Péter / Felvidék.ma
Forrás:erdely.ma
Tovább a cikkre »
