Ártott az államfő hírnevének betiltották a médiumokat

Ártott az államfő hírnevének betiltották a médiumokat

Esett a francia elnök népszerűsége, úton van a Mars felé a NASA új űrszondája, elnémították a BBC-t és a Voice of Americát egy közép-afrikai országban. Külföldi lapszemle.

A franciák többsége, 55 százalékuk negatívnak, 45 százaléka pedig pozitívnak ítéli meg az egy évvel ezelőtt elnökké választott Emmanuel Macron politikáját. Azt viszont a megkérdezettek 73 százaléka elismeri, hogy az államfő elmúlt egyéves tevékenysége teljesen megfelel a választási kampányban megígért programjának. A franciák elsősorban Emmanuel Macron szociális politikájával elégedetlenek, a külpolitikában és a terrorizmus elleni küzdelemben viszont sikeresnek ítélik meg.

Hírdetés

Fellőtték a kaliforniai Vanderberg légi bázisról az amerikai űrkutatási hivatal InSight nevű új Mars-szondáját. Az InSight lesz az első szonda, amely a Mars-rengések nyomába ered, valamint a bolygó reflexeit, vagyis tengelye körüli imbolygását is megvizsgálja, hogy a csillagászok jobban megismerhessék a belső mag méretét és összetételét – közölte korábban Bruce Banerdt, a NASA bolygókutató laboratóriumának vezető tudósa.

Felfüggesztette fél évre a BBC brit és a Voice of America amerikai műsorszóró működését a médiahatóság Burundiban pénteken, alig két héttel az elnök mandátumának meghosszabbításáról szóló népszavazás előtt. A burundi médiahatóság indoklása szerint nem szakszerűen végezték tevékenységüket. A BBC meghívott egy burundi állampolgárt, akinek megnyilvánulása ártott az államfő hírnevének.


Forrás:mno.hu
Tovább a cikkre »