Ártatlannak vallotta magát a letartóztatott EP-képviselő

Gebauer Szabolcs, az MTI tudósítója jelenti: Ártatlannak vallotta magát a korrupciós ügyben és szabadon bocsátását kérte az előzetes letartóztatásból Eva Kaili, az Európai Parlament volt alelnöke az illetékes brüsszeli bíróság zárt ajtók mögött tartott csütörtöki meghallgatásán – tájékoztatták a sajtót ügyvédei a La Libre Belgique című francia nyelvű belga napilap jelentése szerint.

A két ügyvéd, Andre Risopoulos és a Michalis Dimitrakopoulos közölte: védencük tagadja, hogy pénzt kapott Katartól azért cserébe, hogy befolyásolja az Európai Parlamentnek az Arab-(Perzsa-)öböl menti országgal kapcsolatos döntéseit.
   
Azt mondták: „nagyon erős jogi érveik vannak amellett, hogy szabadon engedjék” a korábbi EP-alelnököt, aki -fogalmazásuk szerint – aktívan hozzájárul a nyomozás sikeréhez. Arról tájékoztattak, hogy kérték a levezető bírót: Eva Kailit lássák el elektromos nyomkövetővel, majd engedjék szabadon, mivel nincs esélye, hogy megszökjön, illetve nincs abban a helyzetben, hogy bizonyítékokat tudna megsemmisíteni.
   
Kailit, valamint három társát december 9-én tartóztatták le a belga hatóságok egy korrupciós ügyben indított nyomozás részeként. A rendőrség közlése szerint csaknem 1,5 millió eurót foglaltak le a brüsszeli régióban az ügyben végrehajtott házkutatások során.
   
Eva Kaili őrizetbe vett élettársa, az olasz Francesco Giorgi egy belga szocialista EP-képviselő, Maria Arena asszisztenseként dolgozott. Giorgi a múlt héten tett vallomásában beismerte, hogy tagja volt egy olyan lobbiszervezetnek, amelyet Marokkó és Katar is arra használt, hogy beavatkozzon az Európai Parlament döntéseibe.
   
A vádlottak között van továbbá Nicolo Figa-Talamanca, a No Peace Without Justice nevű civil szervezet igazgatója, valamint egy volt olasz szocialista EP-képviselő, Pier Antonio Panzeri is, aki jelenleg a Fight Impunity nevű, brüsszeli székhelyű civil szervezet elnöke.
   
A vád ellenük: bűnszervezethez tartozás, pénzmosás és korrupció. Az Európai Ügyészség csütörtökön kérte a volt EP-alelnök mentelmi jogának felfüggesztését.
   
Kaili egy keddi rendőrségi kihallgatáson elmondta, tudott élettársa Panzerivel folytatott tevékenységéről és arról, hogy néha pénzzel teli bőröndöket tartottak a lakásán.

Hírdetés

Elismerte továbbá, hogy arra utasította apját: rejtse el az otthonában a későbbi házkutatások során megtalált készpénz nagy részét. A volt EP-alelnök apját két napig tartották őrizetben a rendőrségi kutatások után, majd szabadon engedték.
   
Eva Kaili csütörtöki meghallgatását a másik három gyanúsítottól elkülönítve tartották, ők december 14-én jelentek meg a belga bíróság előtt. Meghallgatásukat követően a bíróság mindhármuk fogva tartásának meghosszabbítása mellett döntött.


Forrás:gondola.hu
Tovább a cikkre »