A bécsi Pázmáneum jó néhány éve kiveszi részét az Ars Sacra Fesztiválból, idén három programmal: szeptember 15-én, 18 órától Antal Imre A hársfa – A csíksomlyói kegyszobor születése című könyvét mutatta be; szeptember 17-én, Bingeni Szent Hildegárd apátnő és egyháztanító emléknapján a szentmise után versfelolvasó estet tartottak; végül szeptember 19-én népdal-est zárta a programot.
Antal Imre első könyve, A hársfa című regénye a csíksomlyói kegytemplom egyetlen hársfatömbből kifaragott Mária-szobrának kitalált történetét meséli el. A műben misztikus elemek keverednek történelmi és sorsfordító eseményekkel, öröm a bánattal, csalódottság a reménnyel. Élvezhetjük a csodálatos táj bemutatását, a szeretet, szerelem, szülőföldhöz ragaszkodás fontosságát, megtapasztalhatjuk a hit és az ima megtartó erejét a 200 évnyi történet folyamán, gyönyörködhetünk a csíki székely emberek csodálatos nyelvében.
A bemutatón Varga János rektor köszöntőjében felidézte, hogy nemrég járt Csíksomlyón. Eleven élmény benne a zsúfolásig megtelt kegytemplom, a Szűz Máriát köszöntő közös fohász szépsége és lelki gazdagsága, az ott imádkozók egységének ereje. Antoine de Saint-Exupérytől idézte: „Induláskor sajgó szívvel hagyjuk magunk mögött a gyöngéd vonzalmakat, ugyanakkor azzal a furcsa érzéssel is, hogy kincset ástunk el a föld alá.” Hozzátette: „Nem mi ástuk el, nincs is elásva, de kincsünk van Csíksomlyón, amelyet mindig fájó szívvel hagyunk ott, de a távolból is része életünknek. Az ott átéltek kísérnek minket az összetartozás élményével és a hit erejével gazdagítanak.”
Antal Imre az 1980-as években menekült feleségével az akkori román diktatúra elől a Hargita alatti Csíkmadarasról Ausztriába. Évtizedeken át együtt vettek részt a bécsi Bornemisza-társaság tagjaiként az Ausztriába került magyarok lelkigondozásában. A kötet 2026-ban jelent meg szerzői kiadásban. Számos helyszínen bemutatták már, a következő hetekben pedig további 31 alkalommal kerül erre sor.
A szerző beszélt a mű keletkezéséről, amelyből felesége, Ágnes olvasott fel részleteket. Az estet citerával kísért Mária-énekek tagolták. „Van egy hely, ahol a hegyek nemcsak határt, hanem ölelést is jelentenek; ahol a köd reggelente úgy simul a földre, mint egy régi mese takarója, és ahol az ember néha azt érzi: a világ peremén áll. Itt a hit nem magyarázat, hanem lélegzet. A Boldogságos Szűzanya neve úgy él tovább, mint egy áldás. És az ősiség nem legenda, hanem élő emlékezet” – fogalmaz a kötet fülszövege.
*
Szeptember 17-én, csütörtökön 18 órakor szentmise volt Bingeni Szent Hildegárd apátnő és egyháztanító emléknapján, aki művészként, polihisztorként a szent művészetek egyik pátrónája is. A szentmisét követően került sor a sok éve hagyományos Versvirrasztásra, amely egy versfelolvasó est istenes költeményekből. A rövid csöndekkel tagolt folyamatos versolvasásba többen is bekapcsolódtak. Elsőként hangzott el Szent Hildegárd éneke a Szentlélekről.
*
Szeptember 19-én, szombaton az előesti szentmisét követően 6 órától Énekeljünk, énekeljünk… címmel népdal-est zárta a hét programjait. Varga János rektor rövid bevezetőjében elmondta: „Áldott helyzetben vagyunk, hiszen a legnagyobb zeneszerzőink összegyűjtötték népdalainkat. Rajtunk múlik, hogy énekeljük-e, életben tartjuk-e őket.” Idézte Kodály Zoltán figyelmeztetését: „Kultúrát nem lehet örökölni. Az elődök kultúrája egykettőre elpárolog, ha minden nemzedék újra meg újra meg nem szerzi magának.”
Kiemelte: azért hirdették meg újra a népdaléneklő estet, mert „együtt könnyebb és örömtelibb. A közösség megtartó ereje ebben is nagyon sokat jelent.”
A magyar népdalkincs legszebbjeiből, különböző tájegységek dalaiból mutatott be néhányat Pap Ildikó (ének) és Pap Péter (hegedű), valamint vezetésükkel több dalt meg is tanultak, majd közösen énekeltek a résztvevők.
Forrás: Collegium Pazmanianum
Fotó: Czyzyk László
Magyar Kurír
Forrás:magyarkurir.hu
Tovább a cikkre »
