Szent Péter és Pál apostolok búcsúja különleges ünnep volt június 28-án a Bodajki Segítő Szűz Mária Kegyhelyen: fogyatékkal élő személyek és hozzátartozóik vettek részt zarándoknapon. A szentmise főcelebránsa Székely János szombathelyi megyéspüspök, a Magyar Katolikus Püspöki Konferencia (MKPK) elnöke volt.
Nem a peremen, hanem a középpontban
Mórocz Tamás, a bodajki kegyhely igazgatója kérdésünkre elmondta, szeretnének olyan búcsúkat is tervezni, melyek a különböző nehézségben élőket is megszólítják, és amelyek kifejezik, hogy az Egyháznak ők fontosak. „Ahol a fogyatékkal élő személyek kitüntetett helyen vannak, de együtt a közösséggel. Nem a peremen, hanem a középpontban. Külön öröm, hogy együtt tudtunk imádkozni azokkal, akik a Péter és Pál búcsúra jöttek. Szeretnénk meghonosítani ezt a zarándoklatot, és szeretnénk példát adni.”
A június 28-i zarándoknap megszervezésében és lebonyolításában a bodajki karitászcsapat segített. Az ország több részéről érkeztek a zarándokok és családtagjaik, gondozóik. Volt, aki hajnalban indult, hogy ide tudjon érni. Útra keltek többek között Miskolcról, Délegyházáról, Budapestről, a budapesti Vakok Intézetéből, a Székesfehérvári Egyházmegyéből. a Szent Kristóf Házból, illetve Mórról a Bicebóca Klubból, és a településről, Bodajkról is.
A szentmisét a nagy hőségben a kegytemplomban mutatták be, hűsítő környezetben. A zenei szolgálatot a Hajnalvándor Felvidékről érkezett gitáros kórus végezte saját énekekkel. A koncelebrált szentmisén nemcsak a zarándokok és a helyi hívek vettek részt, hanem a budapesti Piarista Gimnázium diákjai is, akik biciklitúrájuk során látogattak a kegyhelyre.
Reményik Sándor Csak így című verse szólalt meg köszöntésképpen a bevonulás után, majd Mórocz Tamás kegyhelyigazgató köszönte meg Székely János püspöknek a látogatását, megemlítve, hogy tavaly, a püspöki konferencia elnökévé való kinevezése után elsőként az egyházmegyében lévő Szent Kristóf Házat és annak sérült lakóit kereste fel.
Székely János a fogyatékkal élő embereket és családtagjaikat köszöntve felidézte egy súlyos beteg sorait:
„Gyakran, amikor az ember teste gyengébb, akkor a szíve lesz erősebb, mélyebb; a szeretete, a hite lesz nagyobb. Sérült testvéreink óriási kincset hordoznak” – fogalmazott, majd hozzátette: Szent Lőrinc az Egyház kincseiként mutatta be a betegeket, a legszegényebbeket, a nehéz sorsú embereket, vakokat, bénákat. „Tanítsanak minket sérült testvéreink arra, ami az életben igazán fontos. Nem a teljesítmény vagy a haszon, nem a siker. Mélyebbre, nagyobbra születtünk. Imádkozzunk, hogy olyan világban élhessünk, ahol a szegénynek, gyengének, sérült embernek mindig kitüntetett helye van, ahol családtagként kezeljük őket.”
Amire a sérült emberek megtanítanak
Székely János homíliáját egy történettel kezdte egy tehetséges és sikeres egyetemi tanárról, aki, amikor egy otthonba látogatott, egy sérült ember szeretetéből megérezte a teljességét elfogadó, ingyenes, kristálytiszta isteni szeretetet, és megértette, az emberek csak a tudására voltak igazán kíváncsiak, az azonban, amit egy sérült ember által kapott, sokkal mélyebben érintette meg.
A következő történet egy paralimpiai futó kisfiúról szólt, aki, bár mindenkit lehagyott, a döntő futamon felsegítette az előtte eleső vetélytársát, így ketten mentek be a célba – utolsóként. „A stadionban mindenki állva tapsolt. Egészségesek olimpiáján ilyen nem szokott történni.
Egy francia édesanya történetén keresztül Székely János arra világított rá, egy fogyatékkal élő személynek sokszor mennyivel nagyobb szíve van, milyen nagylelkűen tud ajándékozni, lemondva akár az egyetlen ajándékáról.
A püspöki konferencia elnöke Leó pápa Magnifica humanitas (Csodálatos emberségünk) körlevelének fő üzenetét ismertette ezek után.
„Minden gépnél, technikánál, mesterséges intelligenciánál végtelenül értékesebb az ember. A gépnek nincsenek igaz érzései, teste, fájdalma, öröme, nem tud szeretni, álmodni, alkotni. Az emberségünk hatalmas csoda, végtelen kincs. Kétfajta várost épít az emberiség: Bábelt, ahol az ember fel akar törni a csúcsra, aminek zűrzavar, káosz, szétesés a vége; és egy másik várost, amelyet a Biblia mennyei Jeruzsálemnek nevez.
Székely János kiemelte, az életben a legfontosabb dolgok nem hasznosak, hanem ingyenesek, mint például egy mosoly. Az élet is ingyenes, a szülő túlcsorduló örömmel adja tovább, és nem azért, mert a gyerekétől valamit el akarna várni.
Felidézte egy saját élményét még a Rózsák teréről, ahol szolgált. Ibi, akin látszott a sérültsége, kikövetelte, hogy ő is jöhessen templomba. Egy oszlop mögé ültek le az édesanyjával, de Ibit nem lehetett ott tartani, kiment kiskeresztért az áldozáskor. Szívesen megölelt, megsimogatott mindenkit, így aztán a néniket is sorra köszöntötte. A templom egy pillanatra kivirult, mintha még a kőszobrok is elmosolyodtak volna. Attól kezdve Ibi mindig végigment a templomon, az édesanya pedig egyre közelebb ült, felfedezte, hogy a gyermekében mekkora kincs van.
– buzdított Székely János.
Végül egy fiatalon megtért lány történetét mondta el, aki bérmálkozása után nem sokkal azt vette észre, a lába nehezen mozdul. Kiderült, sclerosis multiplexe, gyógyíthatatlan betegsége van. Vívódása után kimondta:
Amikor meghívták egy börtönbe tanúságot tenni, pár perc múlva minden arcon csorogtak a könnyek. „Sérült testvéreink erre is tanítanak, emberszeretetre, és még inkább istenszeretetre, mély hitre.”
A Szűzanya és egymás közelében
A záróáldás után a zarándokok kísérőikkel megkerülték az oltárt, így köszöntötték a Szűzanyát.
A kegyhely kültéri szellős, árnyékos folyosóján gulyáslevessel, egy helyi cukrászda által felajánlott sós és édes süteményekkel vendégelték meg a zarándokokat.
Oravecki Attila helyettes plébános bemutatta a kegyhelyet, Mórocz Tamás pedig orgonajátékával örvendeztette meg a zarándokokat.
Fotó: Merényi Zita
Vámossy Erzsébet/Magyar Kurír
Forrás:magyarkurir.hu
Tovább a cikkre »
