Beran Ferenc teológus, budapest-újlaki plébános írását olvashatják Árpád-házi Szent Margit közelgő liturgikus emléknapja alkalmából.
Árpád-házi Szent Margit égi születésnapját január 18-án ünnepeljük.
A szentmisében azért imádkozunk, hogy a szent domonkos rendi nővér törekvései korunkban is valóra váljanak.
A szertartást a Mária Rádió és az EWTN (Bonum) Televízió is élőben közvetíti.
Az Isten kegyelme által megérintett emberek egyik jellegzetes tulajdonsága az, hogy személyiségükben olyan értékeket hordoznak, amelyek minden korban időszerűek lehetnek. Ezek a tulajdonságok elsősorban nem egyéni szellemi erőfeszítés eredményei, hanem kegyelmi ajándékok. Az egyik ilyen jellegzetes közös tulajdonságuk a béke. Mivel ők Isten közelében élnek, ezért szívükben az Ő békéje él, akkor is, ha körülöttük az élet viharjai tombolnak. Ők ezzel a belső békével tudnak mások elé lépni, és jelenlétükkel nyugalmat sugározni a viszálykodók felé.
Hazánk történelméből tudjuk, hogy Szent Margit egy domonkos kolostor csendjében élt, miközben körülötte háborús vihar tombolt. Ennek hullámait elsősorban az elveszített muhi csata (1241) gerjesztette, ami a szent születése előtt történt, de hosszan tartó megosztottságot hozott létre hazánkban. Ennek egyik legfájdalmasabb eseménye az édesapja, IV. Béla király és Margit testvére, Béla fia (királyként V.) István közötti viszály és háborúskodás volt. Margit úgy segítette elő a megbékélést, hogy az Oltáriszentség jelenlétében sokat imádkozott és helyettük is vezekelt. Feljegyezték róla, hogy
Ennek a fáradozásnak az egyik legszebb eredménye 1266-ban az (akkori nevén) Nyulak szigetén megkötött béke volt.
Szent Margit békét közvetítő, elősegítő küldetése ma is időszerű. Azt tapasztaljuk, hogy világunkban hatalmi harc dúl, és a háború pusztításai mellett az ebből származó lelki sebek is egyre jobban láthatóvá válnak az emberek lelkében. Az Úr által lefoglalt és a kegyelme által vezetett embereknek ma is az a feladatuk, hogy a béke ajándékának közvetítői legyenek. Ezért szükséges, hogy a körülöttük levő eseményeket mi se saját, egyéni érdekeink szempontjából, vagy ne mások indulataitól elragadtatva, hanem természetfeletti távlatból, mintegy „Isten szemével” szemléljük. Ha ezt tesszük, akkor az Úr közelségéből fakadó béke lecsillapítja indulatainkat és meg tudjuk látni az értékeket, és azokat a bűnöket vagy tévedéseket is, amelyek az emberek egy részére hatnak. Nem a kölcsönös engedmények által megkötött egyezség, hanem
XII. Pius pápa fohásza, amelyet Árpád-házi Margit domonkos nővér szentté avatásakor írt levelében (1943) olvashatunk, ma is időszerű:
Fotó: Merényi Zita; Lambert Attila
Magyar Kurír
Forrás:magyarkurir.hu
Tovább a cikkre »


