Árnyék-hírszerzést működtetne egy oroszpárti szervezet – Szlovákiában Tokár Géza2025. 10. 15., sze – 15:26
Az ellentmondásos Brat za brata (BzB) (Testvér a testvérért) szervezet bejelentette, hogy felállítja a „Nemzeti Információs Szolgálatot”, vagyis a NIS-t. Ez lenne az új, megbízható titkosszolgálat, mivel az SIS szerintük politikai érdekeket szolgál.
Matúš Alexa, a szervezet vezetője korábban megjelentetett státuszai szerint az új testület voltaképpen már négy hónapja működik és gyűjti az információkat. Most arra hívta fel a nyilvánosság figyelmét, hogy kapcsolódjanak be az aktivitásaikba. Azt, hogy pontosan milyen tevékenységekről is van szó, egyelőre nem látni, de a NIS célpontjai bevallottan „azok a személyek, akik meg akarják semmisíteni az országot.” Az állami hatóságok egyelőre hallgatnak.
Adatgyűjtők
Alexa szerint a NIS elsősorban egyfajta információgyűjtéssel foglalkozna, méghozzá a Szlovákiát érintő „hazugságok” és a nemzetellenes tevékenységet végző magánszemélyeket érintő adatok begyűjtésével és feldolgozásával. A BzB bevallott stratégiája ezt követően az adatok fokozatos nyilvánossá tétele lenne, majd a várakozás arra, hogy az érintettek megcáfolják, vagy megerősítsék az értesüléseiket.
A bejelentésre az újságírók mellett a szlovákiai ellenzék is felfigyelt. A Progresszív Szlovákia kedden szólította fel Matúš Šutaj Eštok belügyminisztert (Hlas), hogy vizsgálja meg, sért-e törvényt a Testvér a Testvérért a tevékenységével. A törvény értelmében egy polgári társulás nem helyettesítheti az állami szervek munkáját, a gyakorlatban azonban több szervezet is a szürke zónában tevékenykedik, például a polgárőrségek.
Az esetleges érzékeny adatok gyűjtése és megjelentetése szintén tiltott tevékenységnek számít, ráadásul az európai adatbiztonsági irányelvekkel is szembemehet egy hasonló lépés – amennyiben az adatbázist nem kezelik bizalmasan és nem kérik ki az érintettek beleegyezését a tárolásukhoz. Zuzana Števulová (PS) szerint amennyiben bebizonyosodik, hogy a szervezet megsérti a törvényt, akár fel is oszlathatják.
Visszaesők
A Brat za Brata nem először próbálkozik a törvényesség határát súroló tevékenységekkel. Az oroszpárti társulás az év elején például akciócsoportokat szervezett „Szlovákia megtisztítása” érdekében, amelyeket a partizánokkal hozott összefüggésbe. Arról nem tudni, hogy pontosan milyen eredményeket hozott a BzB pártépítése.
Kapcsolódó cikkünk Pozsony. |
A kormányfő már egy hete a kormánya elleni puccsról, valamiféle erőszakos hatalomátvételről beszél, és a kormányellenes tüntetések szervezőit gyanúsítja vele. Ezzel szemben azonban működik egy nyíltan erőszakos, Oroszországhoz kapcsolódó motoros banda, amely „partizánokat“ toboroz a közösségi médiában. Az ő tevékenységükről a biztonsági szervek nem nagyon tájékoztatnak.
Robert Fico és a koalíció múlt héten kezdett intenzíven beszélni arról, hogy a kormányellenes tiltakozóakciókat szervező civil szervezetek valójában puccsra készülnek egy előre elfogadott forgatókönyv alapján. Ezt a narratívát átvette a koalíció többi tagja is. Matúš Šutaj Eštok, a Hlas elnöke a hétvégén egy fonalra fűzte a Fico elleni merényletet, az iskolák elleni szeptemberi bombafenyegetéseket és a kormány elleni tiltakozóakciókat. Nem igazán akar azonban a kormány foglalkozni egy sokkal nyivánvalóbb fenyegetéssel, amit a Brat za brata (BzB) (Testvér a testvérért) szervezet jelent.
Ki az a Brat za brata?
Néhány nappal ezelőtt a BzB egyik képviselője Matúš Alexa felhívta követőit, hogy Szlovákia-szerte kezdjenek akciócsoportok, úgynevezett sejtek létrehozásába, tájékoztatott a napokban a DenníkN.
Közeledik Szlovákia megtisztítása. Minden kerület, járás, város, falu. Írj, honnét vagy, és mi válaszolunk
– írták a közösségi hálón. Nem tagadják, hogy egyfajta „partizáncsoportokat” akarnak szervezni. Ugyanakkor Alexa az orosz állami tévében bejelentette, hogy kezdeményezik a népszavazás kiírását Szlovákia kilépéséért az Európai Unióból.
Alexa nem ismeretlen ember, tudható róla, hogy nagyon jó kapcsolatokat ápol Oroszországgal, nem véletlenül hívták meg a Rosszija 1-be. A BzB nyíltan támogatja Vlagyimir Putyint és politikáját, maga Alexa két kitüntetést is kapott a pozsonyi orosz nagykövettől, és nem titkolt a kapcsolata Szergej Nariskinnel, az orosz civil kémelhárítás vezetőjével sem.
A „szervek” állítólag figyelik őket
A partizánok toborzása most is folyik a közösségi hálón, ennek ellenére a koalíció képviselői, maga Matúš Šutaj EŠtok (Hlas) belügyminiszter és Tibor Gašpar (Smer) a parlament alelnöke, korábbi rendőrfőkapitány nem tartják ezt a szervezetet olyan fontosnak, hogy különösebben foglalkozzanak vele. Nem tartottak róla sajtótájékoztatót, nem hívták össze a biztonsági tanácsot, a szervezetről legfeljebb újságírói kérdésre beszélnek.
„A biztonsági szerveknek vannak információi erről a társaságról is” – mondta szűkszavúan a belügyminiszter az STVR politikai vitaműsorában. Tibor Gašpar látszólag egyáltalán nem veszi komolyan a BzB-t.
Olyan érzésem van, hogy ez csak egy álügy, amelynek el kellene fednie azt, ami itt történik
– mondta Gašpar a biztonsági tanács múlt heti ülése előtt. Azt állítja, hogy neki nincs erről információja. „Várjuk meg, hogy mik a tényleges információk, mert én eddig csak egy posztot láttam, nem láttam semmi olyan információt, amiről önök beszélnek” – mondta újságíróknak a korábbi rendőrfőkapitány.
A BzB erőszakkal fenyeget
A BzB és Alexa nem riad vissza a fenyegetőzéstől. Ha valami nem tetszik nekik, akkor „üzennek”. Sok bajuk van az újságírókkal, a nyugatbarát politikusokkal és a liberálisokkal általában. A „tisztogatás” főleg őket érintheti, őket egyszerűen csak „testként” emlegetik, és azt üzenik nekik, hogy Szlovákiában nincs helyük.
Nem tanítod meg a testet, hogy legyen szíve. Nem tanítod meg a tárgyat, hogy legyenek érzései
– mondta Alexa az egyik podcastjében.
Készek a közvetlen beavatkozásra is az általuk „szlovákellenesnek” tartott politikusokkal szemben. Legutóbb a kassai önkormányzati képviselőknek üzentek, akiknek nem tetszik a sarló és kalapács a kassai felszabadítási emlékművön. Megfenyegették őket, hogy tönkre tehetik a családi sírjaikat.
Ha csak hozzáérnek a hősök emlékművéhez, határozottan közbe lépünk. Tetszene önöknek, ha elkezdenénk tönkre tenni a családjaik sírját? Mindegyikükét, aki ezt megszavazza?
– tette fel a kérdést Alexa.
A kormány inkább a tiltakozó civilekkel foglalkozik
A biztonsági tanács múlt heti ülésén szóba sem került az országszerte „sejteket” szervező BzB, az eddig kiszivárgott információk szerint a titkos SIS-jelentés sem említi őket. Helyette a kormány a tiltakozásokat szervező civilekkel, a Nem a Mi Városunkban (Nie v našom meste) vagy a Békét Ukrajnának (Mier Ukrajine) szervezetekkel foglalkozik, azok aktivistáit figyeli. A feltehetően nyilvános információkból, célzottan összerakott jelentés szerint a kormány elleni „puccsra” készülnek, a feszültség szításán dolgoznak, és az ukrán „majdan” mintájára egy szlovák kormányváltást készítenek elő külföldi segítséggel. Az továbbra sem világos, hogy az SIS miylen módszerekkel és milyen információkat gyűjtött össze, de maguk az aktivisták is tartanak attól, hogy a Pavol Gašpar vezette titkosszolgálat megfigyeli őket.
Tiltakozásokat és más egyéb, teljesen legitim akciókat szervezünk. Erre jogunk van. Mindegy, hogyha akár ezt a beszélgetést, akár bámi mást, az SIS lehallgat, csak tessék, semmi sem titkos
– mondta az Új Szónak Droppová Csilla, a Nem a Mi Városunkban platform egyik alapítótagja.
Robert Fico a hétvégén arról beszélt, hogy hamarosan sor kerülhet olyan „külföldi ügynökök” kiutasítására, akik szerinte a kormányellenes akciók szervezését segítik. „Készül azoknak a külföldieknek a listája, akiket adminisztratív módon kiutasíthatunk” – jelentette ki Fico.
A Smer jóban van a BzB-vel
Matúš Alexa több kormánypárti politikussal is kapcsolatban van. Maga Luboš Blaha, a Smer alelnöke és európai parlamenti képviselője tavaly fényképezkedett is a BzB tagjaival, az orosz nagykövetség fogadásán. Blahát természetesen az sem zavarta, hogy a banda tagjain az ukrajnai orosz agressziót hirdető Z-betűs póló volt.
Jóban vannak azonban az SNS frakciójából kivált képviselőkkel, Rudolf Huliakkal és két társával. Ivan Ševčíknek az nem tetszett, hogy a közmédia újságírói bandának, „gang”-nek nevezték a csoportot.
A Szabadság és Szolidaritás mindeközben feljelentést tett a banda tagjai ellen a Főügyészségen.
A szervezet tevékenységét a belügyminisztérium a látványos bejelentések ellenére is gyakorlatilag válasz nélkül hagyta: továbbra is szabadon tevékenykedhet, miközben a BzB folyamatosan fenyegeti az újságírókat és a hangsúlyosan nyugatpártinak tartott pártokat, politikusokat, valamint közéleti szereplőket. Mikor az állami tisztviselők – például Tibor Gašpar (Smer) volt rendőrfőnök vagy a belügyminiszter nyilatkoznak a társulásról, azt marginális, valós politikai hatalom nélküli erőnek festik le.
A 2014-ben alapított, eredetileg motoros szervezetként ténykedő BzB ugyanakkor meglehetősen aktív: rendszeres résztvevője a történelmi évfordulós megemlékezéseknek, motorosai gyakran tesznek látogatást dél-Szlovákiai településeken is.
Maga Alexa nyíltan szimpatizál Oroszországgal, és megjárta a moszkvai állami televíziót is, egyben orosz állami kitüntetésben is részesült az időközben távozó Igor Bratcsikov nagykövettől.
Forrás:ujszo.com
Tovább a cikkre »


