A 19 volt amerikai spanyol gyarmat közül Argentína speciális.
Az egyetlen, ahol a fehér lakosság zöme nem spanyol.
A többi 18 ország között van sokféle:
- fehér többség: Chile, Dominika, Kuba, Puerto Rico, Uruguay,
- indián többség: Bolívia,
- mesztic többség: Costa Rica, Ecuador, Honduras, Nicaragua, Panama, Paraguay, Salvador,
- kb. azonos fehér és mesztic arányú többség: Kolumbia, Mexikó, Venezuela,
- kb. azonos indián és mesztic arányú többség: Guatemala, Peru;
azonban mindenhol a fehér lakosság túlnyomó többsége spanyol. Ez egyetlen kivétel Argentína, ahol a fehér lakosság zöme olasz eredetű. Számítások szerint a lakosság 70 %-a olasz származású.
Az ok: egészen a II. világháborúig Argentína kifejezetten támogatta a bevándorlást, a területe hatalmas volt, nagyrészt gyéren lakott, s ez vonzott sok szegény olaszt, akik az USA helyett valami nyelvileg közelebbi területet kerestek.
Viszont identitásban ez nincs meg. Az olasz származású argentínok közül nagyon kevesen tekintik magukat olasznak, sőt a legtöbben a nyelvet nem is beszélik. A nyelv hiánya alapvetően az, hogy a II. világháború után Olaszország kezdett felzárkózni életszínvonalban, emiatt a tömeges kivándorlás leállt, így Argentínában az olasz csak az idősebbek között maradt meg, az átlagember simán átvette a helyi identitást. De még így is az olasz a leginkább beszélt idegen nyelv Argentínában.
Viszont az olasz hatás hatalmas az országban, kulturálisan, még nyelvileg is. Argentína és Uruguay nyelve külön spanyol nyelvjárást alkot (Uruguay amolyan „Argentína kistestvére” státuszban van kulturálisan és történelmileg), mely drasztikusan eltér minden más spanyol nyelvjárástól.
Szókincsbeli, kiejtésbeli és nyelvtani eltérések persze minden spanyol nyelvjárásban vannak. A 3 legjellegzetesebb eltérés az európai és az amerikai spanyol nyelvjárások között:
- Latin-Amerikában az igéknek nincs többes szám 2. személyük,
- Latin-Amerikában azonos a „c”, „s” és „z” betűk ejtése,
- Európában a „s” betű ejtése „selypített”, ilyen nincs Latin-Amerikában.
De Argentínában ezen túl is sajátos jelenségek vannak, az egyetlen spanyol nyelvjárás, ahol pl. létezik „s” és „zs” hang, s egyes igeragok esetében máshol van a hangsúly, mint a többi nyelvjárásban. A legjellemzőbb azonban a hangsúlyozás: az argentín-uruguayi kiejtésre azt szokás mondani „mintha olaszok rosszul beszélnének spanyolul”.
Alapvetően az emberi nyelvek hangsúly szempontból 4 fő típusra oszlanak:
- a hangsúly elsősorban zenei, azaz nem az erő számít, hanem a hangszín:
- a – ennek extrém esete sok kelet-ázsiai nyelv, ahol minden szótagon hangsúly van, s többféle hangszín van, melyek pontos ejtése kötelező,
- b – egyszerűbb esete, ahol minden szóban egyetlen szótag hangsúlyos, de több hangszín lehetséges, a tudományos konszenzus szerint az ősi indoeurópai ilyen volt, de aztán lassan kihalt, pl. az ógörögben még így volt, de már a bibliai görögben ez megszűnt;
- c – egy szótag erősebben van ejtve,
- d – egy szótag hosszabban van ejtve, a többi szótag pedig redukáltan.
A magyar tipikusan „c” típusú, de a spanyol is ilyen. Az angol és az orosz meg pl. egyszerre „c” és „d”.
Ami sajátos: az erő alapú hangsúlyozású nyelvekben maradt hatása a zenei hangsúlynak. Míg normál esetben az erő alapú hangsúly kb. azonos az „emelkedő” típusú zenei hangsúllyal, vannak kivételek. Ennek nyoma van egyes skandináv, balti, szláv nyelvekben, de az újlatin nyelvek közül az olaszban is, ez az „emelkedő-lejtő” zenei hangsúly maradványa.
Az olaszok beszédén pontosan ez az ami miatt „mintha énekelnének” érzés van. S pontosan ez van az argentín-uruguayi beszédben, különösen ha szépen, tagolva beszélnek.
Forrás:bircahang.org
Tovább a cikkre »
