A Nemzeti Hadsereg alakulatai 1919. november 23-án vonultak be Kecskemét városába, amely esemény katonai vonatkozásban is új negyedszázad nyitányát jelentette. Ismeretes, hogy a trianoni békeszerződés jelentősen korlátozta a Magyar Királyi Honvédség létszámát és alakulatait: 35 ezer főben, 7 vegyesdandárban és fővezérség-közvetlen egységekben határozták meg az állományt, légierő és nehéztüzérség nélkül. A rejtett, fedett alakulatok csak a 30-as évtized közepétől válhattak hivatalosan működő egységekké. A korszak hadseregfejlesztésének helyi ismérveiről a Honvéd Hagyományőrző Egyesület helyi idős, de friss emlékezetű tagjait kérdeztük, köztük a Felsőkereskedelmi Iskola öregdiákjait, valamint a Végzett Diákok Szövetsége tagjait. Segítségünkre volt még több helyi lakos visszaemlékezése is. A kapott információk alapján igyekszünk tárgyilagos képet adni a történtekről. Természetesen figyelembe vettük a rendelkezésre álló történelmi szakirodalmat is.
A Nemzeti Hadsereg alakulatai 1919. november 23-án vonultak be Kecskemét városába, amely esemény katonai vonatkozásban is új negyedszázad nyitányát jelentette. Ismeretes, hogy a trianoni békeszerződés jelentősen korlátozta a Magyar Királyi Honvédség létszámát és alakulatait: 35 ezer főben, 7 vegyesdandárban és fővezérség-közvetlen egységekben határozták meg az állományt, légierő és nehéztüzérség nélkül. A rejtett, fedett alakulatok csak a 30-as évtized közepétől válhattak hivatalosan működő egységekké. A korszak hadseregfejlesztésének helyi ismérveiről a Honvéd Hagyományőrző Egyesület helyi idős, de friss emlékezetű tagjait kérdeztük, köztük a Felsőkereskedelmi Iskola öregdiákjait, valamint a Végzett Diákok Szövetsége tagjait. Segítségünkre volt még több helyi lakos visszaemlékezése is. A kapott információk alapján igyekszünk tárgyilagos képet adni a történtekről. Természetesen figyelembe vettük a rendelkezésre álló történelmi szakirodalmat is.
A kecskeméti alakulatok történetét vitéz dr. Kováts Andor nyugállományú ezredes (1917-2010) és Dorogi Károly ny. százados (1919-2006) visszaemlékezései alapján rekonstruáltuk.
Dr. Kováts Andor 1917. október 13-án született Kecskeméten. A család, amelyben jogászok, katonák, lapszerkesztők is voltak, nemességet is kapott a XVII. században. Dr. Kováts Andor édesapja a kecskeméti református jogakadémia tanára volt, az 1919-es vörös terror idején őt is túszul ejtették. Dr. Kováts Andor iskoláit Kecskeméten végezte, majd az 30-as évek végén végzett a Ludovika Akadémián. Ezt követően kezdte meg hivatásos tiszti pályáját a kecskeméti 7. Zrínyi Miklós gyalogezrednél. Itt 7 évig szolgált mint századparancsnok és a tartalékos tiszti iskola tanára. Részese volt a revíziós eseményeknek, majd 1942-43-ban a 2. magyar hadsereggel a Szovjetunióba vonult és részt vett annak harcaiban. Érdemei, szolgálata elismeréseképpen Felvidékért, Erdélyért, Délvidékért Kormányzói dicsérő elismerés, Magyar Érdemrend Lovagkeresztje, Német Vaskereszt II. fokozata kitüntetésekben részesült. 1945 márciusában Tokodnál esett szovjet hadifogságba.
Alighogy visszatért és szolgálatát elkezdhette, belecsöppent a Berkesi András (Thompson kapitány) által provokált perbe 27. rendű vádlottként a 28-ból. Egy év szabadságvesztésre ítélték. Az ötvenes években szinte minden nemzeti ünnep előtt “begyűjtötték”. Jogi diplomáját végül megszerezhette, s jogtanácsosként tevékenykedett; több könyve jelent meg, köztük memoár, rejtvény-szótárak, ötnyelvű katonai szótárát még 1988-ban is használták. A város tisztelt, elismert polgára volt.
A visszaemlékezések alapján a nagy átalakulások akkor kezdődtek, amikor a 20-as évek vegyes dandárjait a 30-as évtized második felében hadtestekké alakították és magasabb egységek alakulhattak.
Gyűjtésünk alapján Kecskeméten a következő magasabb egységek működtek:
A fentieken kívül az 1937-ben megnyitott repülőtéren több alakulat, egység is működött, köztük 1939-ben itt kezdte meg működését a 3. Repülő Műhely.
Az 1. Repülődandár több egysége is szolgált itt: közelfelderítő, vadász, bombázó századok, osztályok, melyek részt vettek a revíziós célok megvalósításában, majd a háború további eseményeiben. Ezek szinte folyamatosan váltakoztak, történetük feldolgozása külön kutatást, tanulmányt érdemelne. E dolgozat nem térhet ki szerepükre, elsősorban a gyalogsági és tüzér alakulatok szerepét szándékozik elemezni és bemutatni.
Ezen alakulatok részt vettek a békés területi revízió eseményeiben, az 1938 őszi felvidéki bevonulásban, 1940 augusztusában az erdélyi előkészületekben, majd a Jugoszlávia elleni hadműveletben, ezt követően a keleti front harcaiban 1941 nyarától. E szerep, harcok részletes elemzése is meghaladná e dolgozat céljait és kereteit. Azonban megemlítendő, hogy a kecskeméti 13. könnyűhadosztály és a 7. Zrínyi Miklós gyalogezred 1942 júniusában pontosan a Kecskemét főterén tartott ünnepélyes díszszemle után indult el a keleti frontra.
A korabeli filmhíradók is bemutatták a Kállay Miklós miniszterelnök jelenlétében lezajlott eseményt.
Tudom nehéz elválnotok ettől a paradicsomtól, ahol a homokon, a semmiből egy csodálatos kultúrát hoztatok létre. De éppen azért kell elmennünk mindnyájunknak a semmi országával, a megsemmisülés, a pusztítás gondolatával és rendszerével szembeszállni, hogy ezt a paradicsomot magunknak, fiainknak, az egész országnak megőrizzük. Köszöntelek benneteket az egész ország szeretetével, mindnyájunk ölelésével, mindnyájunk ígéretével, hogy rólatok és azokról, akik itthon maradtak soha megfeledkezni magyar ember, ameddig ebben az országban magyar van, nem fog!
Kállay Miklós miniszterelnök
Kutatásaink során beszélgetést folytattunk a helyi HOHE-tagok között több résztvevővel. A már említett Dorogi Károly (1919-2006) zászlósi rendfokozatban szakaszparancsnokként szolgált a Don-kanyarban, majd sorsa hosszú évekre a kíméletlen szovjet hadifogság lett.
E kérdések mind külön kutathatóak lennének, de a dolgozat további részeiben kizárólag a megjelölt kérdésre, vagyis a város 1944 őszi eseményeire szándékozunk koncentrálni.
Itt kell megemlíteni ─ történelmi visszapillantásként ─ hogy Kecskemét történelme során kevés külső támadást ért meg. 1944-ig csak az 1707-es rác betörést szenvedte el. Idegen hadsereg három alkalommal vonult át a városon: 1526-ban Ibrahim pasa, 1849. július 28-án Haynau osztrák csapatai, 1919. augusztus 3-án pedig az Olteanu tábornok vezette egyik román hadosztály.
Az 1944 őszi kecskeméti események feldolgozásában jelentős segítséget adott dr. Földi János (1919. december 17 – 2005), aki szintén tagja volt a Honvéd Hagyományőrző Egyesületnek. Dr. Földi János 1940 decemberében vonult be a budapesti Gubacsi úti 2. lovasdandár gépágyús üteg laktanyájába. A késleltetett bevonulás oka az volt, hogy a lovasdandár részt vett az erdélyi bevonulásban és a megfelelő erdélyi alakulatok telepítésében.
A légvédelmi tüzérüteg (3 félszakasz) felszerelése 2-2 40 mm kaliberű, tükrös nézőkékkel, távmérőkkel felszerelt, illetve kiegészített gépágyú, tartozékai pedig lövegvontató járművek, valamint néhány teherautó voltak.
A lovasdandárt és gépágyús ütegét 1941 márciusának végén mozgósították. 1941. április elején bekapcsolódott a Jugoszlávia elleni támadó hadműveletekbe. Harcérintkezésbe Szent Tamás temetője mellett kerültek a rájuk tüzet nyitó csetnik alakulatokkal. Ezt követően a Gyorshadtest kötelékében részt vettek a Szovjetunió ellen indult támadó hadműveletekben, majd november 10-re érkeztek haza Nyíregyházára.
1942 októberében a lovasdandár átszervezése révén létrejött az 1. honvéd lovashadosztály, melynek alárendeltségébe került a szintén átszervezett légvédelmi tüzérség 55. légvédelmi tüzérosztály néven. (3 üteg, 1 könnyű légvédelmi ágyús üteg 3 löveggel, 2 légvédelmi gépágyús üteg 6-6 gépágyúval). A létszám 24 tiszt és 592 főnyi legénység volt. Az a gépágyús üteg melyben dr. Földi János is szolgált, a szegedi repülőteret, majd Ferihegyet biztosította, és vette fel a harcot a támadó angolszász bombázó kötelékekkel.
Ezt követően Varsó környékére, Lengyelországba vezényelték őket. Itt a lovashadosztály és az 55. légvédelmi tüzérosztály Vattay Antal tábornok vezetésével részt vett a varsói felkelés blokkolásában, ugyanakkor barátkoztak is a lengyel Honi Hadsereg alakulataival, akik ellenük nem harcoltak, ezen kívül menekülési útvonalat is biztosítottak a lengyeleknek.
Amikor a lovashadosztály és a légvédelmi tüzérosztály 1944. szeptember végén hazatért Magyarországra, a szovjet csapatok már hazánk területén voltak.
Az alakulat 1944. szeptember 21-én vagonírozott ki a kecskeméti vasútállomáson. A lovashadosztály parancsnoksága, törzse az Országos Tanítói Árvaházban helyezkedett el. Ekkor a 3. üteg hat szakasza 12 db. (egyenként 2-2) 40-mm-es svéd gépágyúval rendelkezett. A gépágyús szakaszokat a város több pontján tüzelőállásba helyezték. A parancsnoki szakasz a Nyomási iskolában (ma a 8-as busz végállomása) rendezkedett be. Az egyik szakasz, melyben dr. Földi János is szolgált, a Kórház utca és a Lajosmizse felé kanyarodó vasútvonal közelében lett tűzkész állapotba beásva. A szakasz 28 honvédből állt, parancsnoka Reigl Endre zászlós volt.
Október 9-én délután folyamatosan muníciót, lőszert, élelmet, ruházatot szállított a szakasz a parancsnokságtól a már említett állomáshelyére.
Október 10-én hajnalban az őrség riadót jelzett, majd a honvédek azt tapasztalhatták, hogy a Műkert felől nagy számban érkeznek visszavonuló magyar és német katonák a város felé. A Csongrádi úton már éjféltől ─ meglehetősen távolról ─ talán 15 kilométernyiről géppuskasorozatokat lehetett észlelni Csongrád irányából.
Reggel, napfelkelte előtt az akkori Csonka-féle bolt előtt egy Hansával vontatott német légvédelmi ágyút lőttek ki az oroszok. 3-4 német katona égő ruhában rohangált a Csongrádi utcán. Reigl zászlós tájékoztatása szerint nagy számban szovjet gyalogság közeledett a város felé. Néhány perc múlva észlelték, hogy a mintegy kilométernyire levő Nagyállomást is belövés érte, ahol nagy pánik törhetett ki, mert rögtön négy tehervagon lőszert akartak kitolatni Katonatelep felé a megőrzés érdekében. A vagonok leakasztása rövid kitolatást követően a szakasz tüzelőállása előtt történt, de sajnos a vagonok egyikét az oroszok gépágyúval eltalálták. A vagon felrobbant, robbanása fokozatosan berobbantotta a másik három vagont is.
A robbanások hanghatásai és a levegőbe repült lőszerek veszélyes és kiszámíthatatlan szétszóródása megzavarhatták a támadó szovjet alakulatokat. A robbanások elcsendesedéséhez mintegy fél óra kellett. Ekkor Riegl zászlós azt észlelte, hogy a vaspálya alatti csatorna mentén özönlenek be a városba az orosz gyalogosok. A vagonrobbanások miatt a gépágyúkat nem lehetett használni, ezért Riegl zászlós parancsba adta, hogy a közeli Kereszt utca végénél kell tüzelő állást foglalni gépfegyverrel és golyószóróval. Neki a parancsnokságról erre Szacsvay őrnagy adott rádión utasítást. Az utca másik vége egy szőlővel borított terület volt, melyet jól be lehetett látni. Ahogy az oroszok felbukkantak, a parancsnak megfelelően Riegl zászlós azonnal tűzparancsot adott. A szakasz tüzelését az oroszok azonnal viszonozták több géppuskával és golyószóróval.
A 3. magyar hadsereg katonái védelemben
Az egész tűzpárbaj mintegy negyedóráig tarthatott. A magyarok közül nem sebesült meg senki, de a tűzpárbaj után orosz halottak sem kerültek elő, sebesültjeikről sem tudtak a magyarok, pedig természetesen lehettek.
Mintegy negyedórás tűzpárbaj után német Messerschmitt gépek jelentek meg és hosszú gépfegyversorozatokat adtak le az oroszokra, akik megkezdték a visszavonulást. A német gépfegyversorozatok egyre távolabb hangzottak a magyar szakasztól. Egy órával később, 10 órakor a Csonka-bolt előtt, távolról hallatszott a fegyverropogás, délre pedig véget ért a csatazaj. 12-13 óra körül egy magyar huszárszázad érkezett Budapestről és Kecskeméttől délre, Városföld irányából támadta oldalba a szovjet alakulatokat a kora délután folyamán.
Összegezve tehát, az 1944. október 10-ei szovjet támadás a külső Csongrádi úton a város belseje felé irányult volna, de a Csáktornyai és Kereszt utcák találkozásánál tovább nem juthatott.
A reggeli órákban, 7-9 között nagy robbanások hangzottak egyrészt a reptér, másrészt a Csalánosi parkerdő felől. A repülőtéren a németek robbanthatták fel Gigant típusú gépeiket, amelyek az üzemanyaghiány miatt amúgy sem tudtak volna felszállni. Ezt Faragó Tibor zászlós jelentette a Nyomási iskolában levő parancsnoki szakasztól. A Csalánosi parkerdőben a magyar hadseregnek volt objektuma és hasonló célból, mint a németek, mindent megsemmisítettek. (Ne jusson a szovjetek kezére.)
Az esemény megítélésében két eltérő állásponttal találkozhatunk. Az egyik szerint a 18. szovjet páncélos hadtest (46. vagy 53. hads.) október 7. körül Csongrádnál átkelt a Tiszán, és menetből-lendületből kísérelte meg Kecskemét elfoglalását, ahol nem volt megfelelően megszervezve a védelmi rendszer. Ezt igazolhatja, hogy a visszaemlékezők szerint a támadó szovjet alakulatok nagyobb száma (zászlóaljak vagy ezredek lehettek), a nagyállomás általuk történő lövetése, ezen kívül a támadó gyalogság a legrövidebb úton történő célirányos előrenyomulása a városközpont felé. A másik elgondolás a kizárólagosan felderítő célú szovjet akció lehetett, de ezt a támadó gyalogság nagy száma cáfolni látszik. Valószínűsíthető az, hogy az 53. szovjet hadsereg egy előretörő éke lendületből feltételezhette az igazán nem felkészülten védett, biztosított Kecskemét elfoglalását.
A reggeli órákban, mikor Reigl zászlós parancsára a négy katona tüzet nyitott a támadó szovjet alakulatokra, őket nyugati irányból, az Erzsébetváros széléről lövések érték. Személyi sérülés nem történt, egy golyó az egyik ágyút érte, ez kissé károsodott. A honvédek közül többen viszonozni akarták a tüzet, de Reigl zászlós megtiltotta, hogy válaszoljanak a lövésekre, mondván magyarokra nem lövünk. Utólag az derült ki, hogy az Erzsébetváros széléről az idős Gyertyás Faragó János (1882-1944) lövöldözött a magyar katonákra. Gyertyás Faragó János 1919-es veterán és élettársa, Sandrik Zsófia (1884-1944) a Csóka utca 34. számú házban laktak. A tisztázatlan lövöldözést egyes vélemények szerint politikai meggyőződésből fakadóan, más elgondolás szerint félreértésből kezdeményezték. Később állítólag csendőrök lőtték le őket, vagy a vizsgálat során vesztették életüket, a rendőrség épületében.
Miután a Budapestről érkező magyar egységek visszaszorították a szovjeteket a szakaszból a gh-sok visszamentek a parancsnoki szakaszhoz, itt a repülőtér felől Dunaföldvár felé induló (nach Dunaföldvár) német katonákkal találkoztak. Innen távcsővel megfigyelhették a repülőteret, de nem láttak szovjet katonákat. Csak valószínűsíthető, hogy itt is volt összecsapás a német és szovjet erők között. Ennek mértékét, arányait utólag nem tudjuk megállapítani. Egyébként az üteg hat szakasza mind az eredetileg kijelölt helyén maradt.
Dr. Földi János visszatért a harcok helyszínére. A Csongrádi úton a vasút melletti házak tetejét valósággal elfújta az említett négy lőszervagon felrobbanása. Ekkorra a városból nagy tömeg áramlott ki a harcok helyszínére és érdeklődve nézelődött.
A szegedi vasúti sorompótól a Csongrádi úton kifelé haladva több elesett orosz katonát lehetett látni. Egy fiatal nő magyar repülős köpenyben szintén holtan hevert az út mentén. Egyes civilek azt mondták, hogy ő vezette volna az oroszokat. A megállapítatlan személyazonosságú fiatal nő szerepe bizonytalan, nem bizonyítható az elhangzott megállapítás.
A Csonka-bolt előtt még ott hevert a reggel a Hansa mellől kilőtt két német katona. Ők itt is lettek eltemetve, egészen 1945 novemberéig. A boltot elhagyva, kifelé haladva sok bombatölcsér volt látható, amelyeket a zuhanó-bombázásban támadó Stukák csapásai idéztek elő. Itt is voltak elesett orosz katonák. Az egyik asszony elmondta, hogy házába mintegy 10 orosz katona benyomult, a szekrény tetejéről befőttjeit leszedték, és mint akik életükben soha nem ettek, elfogyasztották.
Ágyneműjét pedig sebkötözés céljából felszaggatták. Valószínűsíthető tehát, hogy a város széléig eljutott szovjet lövész egységeknek két ok miatt is vissza kellett vonulniuk. Egyrészt talán azért, mert a jobb- és balszárnyukon annyira lelassult az előrenyomulás, sőt ellencsapás is történt, hogy bekerítés veszélye fenyegette a Csongrádi úton előrenyomuló centrumot. Másrészt a német Stukák és Messerschmittek támadása súlyos pánikot és veszteséget idézett elő soraikban.
Dr. Szabó Dénes (1920-2006) ny. jogtanácsos, akkor a légelhárító üteg parancsnokságán rádiós szolgálatot teljesített.1942. május 30-án tette le az utolsó szigorlatát a kolozsvári egyetem jogi karán. Ebben a családi hagyományt folytatta, felmenői több generáción keresztül jogászok voltak, tiszti főügyész édesapja dr. Szabó József szintén ügyvéd volt, és a helyi református gyülekezet gondnoka.
Dr. Szabó Dénes 1942 őszétől volt katona, előtte kedvezménnyel tette le a doktori szigorlatot, mert azt egyébként csak 3-3 havi időbeli különbséggel lehetett. Légvédelmi tüzéri kiképzésben részesült, először karpaszományos őrmester, majd 1942 őszén már zászlós.
1944 júniusában az 1. huszárhadosztály és az alárendeltségébe tartozó 55. légvédelmi tüzérezredet a mai belorusz-lengyel határon vetették be és szerepe volt a Pripjaty-mocsarak környéki harcokban. Ezt követően részt vettek a varsói felkelés zárolásában, ennek ellenére azonban segítettek a lengyeleken és ők sem voltak igazán ellenségesek velük szemben.
Dr. Szabó Dénes visszaemlékezései szerint a román kiugrás és a balkáni front változása miatt lett az alakulat Magyarországra hazavezényelve. Szeptember végén Kecskeméten rakodtak ki, majd végrehajtották a hadosztálytörzs telepítését az Országos Tanítói Árvaházba. Az oktatási intézmények igénybevételére jellemző volt, hogy a Piarista Gimnázium is katonai kórház lett.
1944 október végére azonban a hónap elejéhez képest gyökeresen megváltozott a katonai helyzet. Befejeződött a debreceni páncélos csata, így a szovjet erők részéről már nem csak elszigetelt, előreszaladt ékekkel, hanem szisztematikusan és megfelelő súlypont képzésével elindult a támadás a Duna-Tisza köze birtokbavételére, mely alapot teremthetett volna terveik szerint Budapest lendületből, menetből történő elfoglalásához. Október 29-én a 3. magyar hadsereg az Alpár-Kiskunfélegyháza-Kiskunhalas vonalon állt. A támadását megkezdő 46. szovjet hadsereg gyorsan áttörte a magyar védelmi rendszert. Így a Kecskeméten állomásozó magyar és német katonai alakulatoknak október 10. óta két és fél hét állt volna rendelkezésre helyzetük rendezésére és a védelem kiépítésére. Október közepén azonban a háború sorsát, az ország jövőjét meghatározó fontos események történtek, melyek lecsapódását, hatásait Kecskeméten is érzékelni lehetett.
Dr. Földi János visszaemlékezései szerint október 15-én kora reggel a parancsnoki szakasz azt a parancsot kapta, hogy Kecskeméten a Mária körút – Lugossy utca kereszteződésében (akkor a városból Budapest felé vezető fontos útvonal) építsenek ki az egyik gépágyús szakasszal egy állást. A keramit téglákat fel kellett szedni és tüzelőállást kiépíteni, melynek fegyverzetét egy nehézgépfegyver, tíz gyalogsági puska képezte 12 honvéddel. A szakasz azonnali szovjet támadásra számított, de mikor megtudták, hogy a szovjetek még talán Kiskunfélegyházán is túl vannak, megnyugodtak. Déltájban pontosítottak, ismeretessé vált, hogy a szovjetek Gátéron, Kiskunfélegyháza előtt vannak.
Október 15. kellemes, napsütéses vasárnap volt. Az itt állomásozó németek sem értették a helyzetet. A fiatal német tisztek és katonák udvariasan kérdezősködtek: ”Was ist, kamarad?” Déltájban a repülőtér felől robbanásokat hallottak a magyar katonák, távolról pedig gépzúgást.
13 óra körül elhangzott a rádióban a Kormányzó úr proklamációja, melynek mindenki örült, mert a háború befejezéseként értelmezték. Ezt követően csak német indulókat játszott a rádió. (Ezt volt a háborúból való ún. kiugrási kísérlet, amely nem érte felkészületlenül a németeket és estére megbukott. Másnap lemondott Horthy Miklós a kormányzóságról, és helyébe Szálasi Ferenc nemzetvezető került. (a szerk.)).
Honvédek!
Hőn szeretett hazánk szívében folyó pusztító harctól, a küzdő erőket számbavéve, immár döntő, az országra nézve kedvező fordulatot nem várok. Ezért elhatároztam, hogy fegyverszünetet kérek. Mint a fegyveres hatalom legfőbb hadura, felszólítalak benneteket, hogy honvédeskütökhöz híven, hűséggel és feltétlen engedelmességgel teljesítsétek elöljáró parancsnokaitok útján kiadott parancsaimat. További létünk attól függ, hogy a honvédség minden tagja e súlyos helyzetben kötelességtudó és végsőkig menő fegyelmezett magatartást tanúsítson.
Horthy s.k.
Másnap, hétfőn az említett őrhelyen ─ valószínűleg a többi alakulatnál is ─ megjelent a város polgármestere, Olaszi Liszka Béla és a rendőrkapitány, és nem nagy kedvvel közölték, hogy a harcok folytatódnak, sajnos nem tehetnek mást.
Utólag nehéz megállapítani, hogy mi lehetett az útlezáró parancs célja: a németek budapesti bevetése, vagy a kormányzót és kiugrási kísérletét támogató magyar csapatok beérkezésének esetleges megakadályozása?
Az október közepén megállt katonai események október végén ismét felgyorsultak. Dr. Földi János október 29-én azt a parancsot kapta, hogy mivel Kiskunfélegyházától nyugatra folyó harcokban elesett egy irányzó a szakasznál, és mivel nem tudnak senkit a helyére állítani, el kell foglalnia a helyét a harcállásponton. Elfoglalva a beosztást, vasárnap reggel (október 29-én) várták a szovjet támadást, mely 12 óra körül meg is indult. Első lépésben 50-60 IL 301-302-es repülőgép gépfegyverezte végig az arcvonalat, majd egymotoros csatagépek kisebb bombákat dobtak le az arcvonalra. Ekkor esett el egy gr. Nádasdi nevű tiszt is. Délután 14 óra körül óriási ágyú- és aknatűz kezdődött, ezt követően megindult a gyalogsági támadás. A nagyszámú gyalogság hurrá kiáltásokkal nyomult előre. Az ilyen nagy nyomás miatt a magyar arcvonal kevés idő elteltével több kilométert volt kénytelen hátrálni. A gépesített alakulatok Jakabszállás-Bugac, a lovasság, a huszárok, lóvontatású fogatolt lövegek pedig Kiskunfélegyháza irányában vonultak vissza, Kecskemét felé. Október 29-én késő délutánra a szovjet csapatok elfoglalták Jakabszállást, majd bizonyára rendezték erőiket, csapataikat, hogy megfelelő összpontosítást alakítsanak ki Kecskemét elfoglalásához. A 3. magyar hadsereg és a német erők is bizonyos átrendezéseket tettek, bár Kecskemét földrajzi fekvésénél fogva nem rendelkezett nagy stratégiai szereppel.
Dr. Bagi László ekkor karpaszományos tiszthelyettesként szolgált az Erzsébet laktanyában állomásozó V. Fogatolt tábori tüzérosztálynál. Október 30-án parancsot kaptak a város elhagyására. Ez meg is történt, a Solt felé visszavonuló magyar csapatok Kecskemét irányába tartó német páncélos alakulatokkal találkoztak. Ugyanezt említette dr. Szabó Dénes is, miszerint Nagykőrös felől jelentős német páncélos erők (valószínűleg a 24. páncélos hadosztály) indultak Kecskemét irányába.
Időközben Kecskeméten is bekövetkeztek az országos politikai változások. Október 20-án a városháza tisztikarának fel kellett esküdnie a Szálasi-kormányra. Október 20-án vitéz Örményi alezredes állomásparancsnok elrendelte a 18-22 éves leventék, és a 23-48 éves férfiak sorozását, mozgósítását.
Október 23-án Beregfy Károly honvédelmi miniszter a várost rendeletileg hadműveleti területnek nyilvánította, és elrendelte a civil lakosság kiürítését. Ez azt jelentette, hogy a front közeledtével a polgári lakosságnak nyugati irányba ─ Solt felé ─ el kell hagynia lakóhelyét.
Közismert tény, hogy a Magyar Királyi Honvéd Vezérkar főnöke vitéz Vörös János vezérezredes a Szálasi-puccsot követő napokban a kecskeméti ferences rendházban szerzetesi ruhát öltve rejtőzködött, a szovjet csapatokat bevárta, majd az Ideiglenes Nemzeti Kormány hadügyminisztere lett Debrecenben 1944. december 22-én.
Visszatérve a katonai helyzet alakulására, dr. Földi János visszaemlékezései szerint a Jakabszállástól Kecskemét felé visszavonuló magyar alakulatok feltorlódtak a „Veréb” kocsma előtt október 29-én délután. A fogságba esés veszélye is fennállt. A magyar parancsnokok kérésére délután fél három körül két német sorozatvető érkezett.
Éppen két sorozatot tudtak leadni az oroszokra, amikor az egyik löveg közelében nagy méretű akna csapódott be. Akik a német lövegek mellett tartózkodtak (Kalmár Antal, Sulyok Dániel, Borbola Antal és Földi János) megsérültek. Nyolc magyar katona itt vesztette életét és két német is. Dr. Földi János számára ezzel véget ért a háború. A beérkező huszárok vitték a front mögé a Piarista Gimnáziumban működő katonai kórházba. Ezt követően súlyos szemsérülése miatt a Margitszigeten működő hadikórházba került. Itt érte meg a front átvonulását. Súlyos szemsérülése egész életén végigkísérte. Ennek ellenére jogi diplomát tudott szerezni és értékes értelmiségi munkát végzett élete világháborút követő szakaszában.
Viszonylag keveset tudunk arról, hogy mi történt Kecskeméten október 31-én és november 1-jén. A német, magyar, de a szovjet hadijelentések is csak pár mondattal utalnak a város szovjetek általi birtokbavételére. Így rendkívül hiányosak az ismereteink a városban közvetlenül lezajlott harcokról.
A történtek egészen más megközelítését adta a Kecskeméten élt Katona Gyula (1927-2011) nyugalmazott ezredes. 1944 őszén, 17 éves korában behívták magyar katonának, de mivel édesapja a szovjetekhez szökött tolmácsként, október 20. körül ő is átszökött a fronton és beállt a szovjet hadseregbe. Itt a 46. szovjet hadsereg 212. számú lövészezredébe került. A Kovtun vezérőrnagy vezette hadosztály egy ezredében mintegy 1200 szovjet katona volt. A Kiskunfélegyházán történt csatlakozása után ő is részt vett a Kecskemétért október 31-én és november 1. lezajlott harcokban. Ezt követően az említett szovjet alakulatban részt vett az 1945 áprilisáig tartó hadműveletekben. Így harcolt Budapest ostrománál, április 4-5-én lezajlott Pozsony birtokbavételéért folytatott harcokban, majd április 13-15. között a bécsi hadműveletben is. A harcok közben kétszer sérült meg. 28 ízben részesült magyar és külföldi állami kitüntetésekben. Ezek között a legújabbak az Ukrán Köztársaság „Haza védelméért” elismerése 2000-ben, ugyanakkor az Orosz Föderáció elnökétől kapott „Barátság” kitüntetés. Hosszú ideig, egészen nyugdíjba vonulásáig volt a Magyar Néphadsereg légiereje hivatásos főtisztje. Megkapta a Szimferopol díszpolgára címet is. Tehát ő október 29-én, mikor megindult a szovjet támadás a 3. magyar hadsereg ellen, már a 46. szovjet hadsereg 212-es lövészezrede harcosa volt.
Az eddigiekben közölt és ismertetett adataink szerint a visszavonuló német-magyar erők bizonyos átcsoportosításokat végeztek Kecskemét térségében. A 3. magyar hadsereg alárendeltségében szolgáló HOHE-tagok szerint a magyar alakulatokat, de a német légierőt és tüzérséget szintén visszavonták a városból, a nem elszállítható muníciót megsemmisítették.
Dél-hadseregcsoport parancsnoka, Hans Friessner vezérezredes páncélos ellenlökésekre adott parancsot. Ez azt mutatja, hogy a német parancsnokság inkább zavarni, szétzilálni, rombolni akarta a szovjet támadást, mint Kecskemétet megtartani. A páncélos egységek megfelelően mozgékonyak, és képesek rugalmasan leválni, visszavonulni. Nyilvánvaló, hogy a német parancsnokok: Hans Friessner és Fetter-Pico tábornokoknak a szovjet támadás kibontakozása megzavarása lehetett a fő célja, mikor Nagykőrös térségéből Kecskemétre vezényelték a 24. német páncélos hadosztályt és az 1. magyar páncélos hadosztály alegységeit.
A szovjet erők a város előtt állva felkészültek a támadáshoz. Katona Gyula közlése szerint a 46. szovjet hadsereg 2. és 4. gárda gépesített hadteste támadta Kecskemétet, ennek alárendeltségében volt a 212-es ezred is, melyben ő szolgált.
A főleg német és kis részben magyar alakulatok a szovjet erők várt támadási irányaiban hevenyészett állásokat építettek ki, itt páncélosokat, sorozatvetőket, lövegeket helyeztek el. E támadási irányok a városba a dél-délkelet irányából bevezető utak, vagyis a Lakitelki, Csongrádi és Halasi utak voltak.
Az összetűzések, a tűzpárbaj október 31-én reggel kezdődött és másnap, vagyis november 1-jén délelőttre a szovjet erők birtokába került a város. A Halasi út végén levő ONCSA-telepen is ért becsapódás lakóházakat, de polgári áldozatok nem voltak. Az épületekben sem keletkezett jelentős kár az egész város viszonylatában. Nyilvánvaló, hogy a németek részéről zavaró, halogató tevékenység folyt, mert nagyobb részük sikeresen levált az arcvonalról és vissza tudott vonulni Budapest felé. Számukra ez részsiker volt, hiszen meg tudták akadályozni a szovjet erők lendületből, menetből való támadását Budapest ellen, így további időt nyertek.
Miután a város szélein, bevezető útvonalain levő német erők vagy visszavonultak, vagy a szovjetek leküzdötték őket, a szovjetek behatoltak a város központjába. Itt csekély számú német egységnek nem sikerült a visszavonulás. Katona Gyula visszaemlékezése szerint az Újkollégium előtt állt egy kisebb német alakulat, három Tigrissel. Ők korábban sikeresen zavarták meg a Csongrádi úti szovjet előrenyomulást, de a visszaemlékező szerint mivel ő ismerte a várost, az Arany János utca (ma OTP sarok) felől megkerülve a Szabadság teret ellenőrző németeket a szovjetek megtámadták és tűzharcban leküzdötték. Itt talán tucatnyi német katona eshetett el, akik Katona Gyula emlékei szerint hozzájuk hasonlóan 18-19 évesek lehettek.
Joggal merülhet fel a kérdés, hol nyugszanak a három hadsereg veszteségei, hősi halottai?
A városért és környékéért vívott harcban egyébként mintegy 800 szovjet katona esett el. Ők a Budai úton lévő szovjet katonai temetőben nyugszanak. Nincs tudomásunk minden német elesett sírhelyéről. A front áthaladását követően nagyszámú elesett német és szovjet katonát helyeztek tömegsírban örök nyugalomra a Budai úti katolikus temetőben. A szovjeteket a Hegedűs köz melletti részen, a németeket a temető Mátyás téri kapuja mellett.
A magyarok közül egyeseket a református és a Szentháromság temetőkben helyeztek örök nyugalomra. Állítólag sok elesettet temettek a német-magyar, majd szovjet hadikórházként is szolgáló Piarista Gimnázium mögötti Gyenes téren ásott gödrökbe.
Az elhagyott munícióról nincs tudomásunk, valószínűleg a magyar hatóságok összegyűjtötték rövid időn belül. Itt komolyabb állások nem voltak kiépítve, viszont a Monarchia korában épült laktanyákat a szovjet hadsereg vette birtokba „ideiglenesen”, majdnem fél évszázadra.
A városban a front átfutása után gyorsan helyreállt az élet. A szovjet tiszteket a Beretvás szálloda konyhafőnöke Váradi József disznótoros vacsorával fogadta, őt ezért hálából polgármesterré nevezték ki, mely tisztséget az ideiglenes helyhatóság létrejöttéig, Tóth László december 17-én történt megválasztásáig töltötte be. A meglehetősen laikus Váradi Józsefnek másfél hónapig tartó polgármestersége alatt az ellátás, a közintézmények működtetése alapvető feladatait kellett ellátnia a jelentősen lecsökkent lakosságú városban.
A várost néhány kilométernyi távolságban nyugatra elhagyó lakosság számára végre lehetőség adatott, hogy egy viszonylag ép városba térhessen rövid időn belül haza.
Ez úgy történhetett meg, hogy meghúzták a Nagytemplom és a református templom harangjait és a várostól 8-10 kilométernyire nyugatra menekült lakosság visszatért. A városban csak néhány értelmiség maradt vissza: Tóth László, Dr. Szabó József, Dr. Szabó Dénes édesapja és néhány lelkész.
A református templom harangjait Kovács Bálint lelkész szólaltatta meg. Mikor a harangozóval ezt tették, egy szovjet tiszt katonai jelzéstől tartva géppisztolyt fogott rájuk. Azonban mikor megértette, hogy ez Dondé őrnagy, a szovjet városparancsnok engedélyével történt, és csak a békés lakosság visszahívására szolgál, megnyugodott. Így viszonylag békésen elkezdődhetett Kecskemét város történelmének új szakasza.
Ez az időszak egyáltalán nem problémamentesen indult. Főleg külterületeken követtek el a szovjet katonák rablásokat, erőszakoskodást, sőt gyilkosságokat, még 1946-ban is. A helyi sajtó álszent módon e rendkívül súlyos bűncselekményeket Vlaszov híveinek tulajdonította. Ez azért is átlátszó mese, mert a németek mellé átállt szovjet tábornok egységei ekkor már rég Szibériában voltak, már aki még élt közülük, mert nem végezték ki.
A Téglagyár 1944 április-június közötti szomorú története tovább folytatódott, míg az említett időszakban itt történt a helyi és környékbeli zsidók összegyűjtése, majd innen történt a lengyelországi koncentrációs táborba szállításuk, 1944-től mintegy 6-700, főként német származású, vagy a szovjet hadsereggel szemben ellenségesnek vélt személy összegyűjtésére, majd a szovjet kényszermunkára történő kiszállításuk kiindulópontjaként szolgált.
A demokratikusnak beállított koalíciós időszak helyi történetéhez hozzátartozik a kommunista Bánó-féle rendőrség, főként a volt munkaszolgálatosok köreiből toborzott állományának sok esetben kegyetlen és brutális magatartása is.
Tóth Nándor, Károlyfalvi József – Hunhír.info
(E tanulmány, dolgozat 2002-ben egy tanulmányi pályázati felhívásra készült. Az érintett témában azóta születtek mélyebb és részletesebb kutatásokat felhasználó írások és tanulmányok. Azonban a kerek évforduló miatt tartjuk indokoltnak átdolgozott és rövidített közlését.)
Forrás:hunhir.info
Tovább a cikkre »
