Idén ünnepeljük Rejtő Jenő születésének 120. évfordulóját, és hamarosan filmvászonra kerül az egyik legkedveltebb regénye, a Piszkos Fred, a kapitány. Varsányi Ferenc rendező az InfoRádióban elmondta: a rejtői humor és gondolatvilág rendkívül abszurd, mint ahogy a cselekmény és a karakterek is, ezért ezt a miliőt csak animációs filmben lehet hitelesen visszaadni.
Egész estés animációs film készül Rejtő Jenő legismertebb regénye, a Piszkos Fred, a kapitány című mű alapján. Az alkotásból részleteket vetítettek a Highlights of Hungary és a Magyar Összetartozás Intézete közös rendezvényén. A főhős, Piszkos Fred hangját Reviczky Gábor kölcsönzi, és olyan további neves színművészek is szinkronizálnak még a filmben, mint Kerekes Vica, Fehér Tibor, ifj. Vidnyánszky Attila, Csőre Gábor, Kálloy-Molnár Péter, Szervét Tibor, Kerekes József vagy Für Anikó. Az animációs film rendezője Varsányi Ferenc, aki 2009-ben dokumentumfilmet készített Rejtő Jenő életéről Volt egyszer egy regényhős, akit P. Howardnak hívtak címmel. Már húsz éve foglalkoztatja a gondolat, hogy Rejtő Jenő egyik legismertebb művét a filmvászonra vigye.
Varsányi Ferenc az InfoRádióban elmondta: a Nemzeti Filmintézet támogatásával már túl vannak a fejlesztési és a gyártás-előkészítési szakaszon, magára a filmgyártásra azonban még csak nemrég adták be a pályázatukat. Eddig egyebek mellett figura-, háttér- és látványterveket, storyboardot, storyboard animaticot, valamint egy-egy angol és magyar nyelvű hivatalos teasert készítettek. A szinkronszínészekkel már felvették a dialógusok jelentős részét, így tulajdonképpen minden készen áll a produkció gyártására.
A Balázs Béla-díjas rendező úgy fogalmazott, teljesen mindegy, hogy egy animációs film kétperces vagy egész estés, a kész alkotás mindig egymásra épülő hosszú folyamatoknak a végeredménye lesz. A már említett munkálatok után kezdődik az animációs szakasz, amit a kompozitálás követ, majd a hangi utómunkákat végzik el, végül pedig lerendelik a digitális technikával készült filmet.
Varsányi Ferenc úgy véli, „a rejtői világ rendkívül abszurd”, mint ahogy a cselekmény és a karakterek is, ezért
ezt a miliőt, gondolatvilágot szerinte csak animációs filmben lehet hatásosan visszaadni.
Azt gondolja, a Piszkos Fred sztorijából „sok minden elveszne”, ha élő színészekkel és valóságos helyszíneken forgatnának egy filmet. Egyedinek és utánozhatatlannak nevezte Rejtő Jenő humorát, hagyományos filmben pedig szinte lehetetlen lenne hitelesen megjeleníteni sok-sok történést. Az abszurditásra felhozott egy példát is: Rejtő Jenő történetében egy ponton többen beszélgetnek egymással, az egyikük hátában pedig kés van, mégis olyan kedélyesen diskurálnak egymással az emberek, mintha az időjárásról lenne szó. A rendező azt gondolja, ezeket a karaktereket, szituációkat csak animációval lehet jól, akár kikarikírozva megmutatni.
A forgatókönyv igyekszik követni az eredeti regényt, de mint minden adaptáció esetében, ebben az animációs filmben is lesznek kisebb módosítások, eltérések, illetve tömörítik a cselekményt. Varsányi Ferenc azt mondta, Rejtő Jenő regényében nagyon sok a szerteágazó szál, ezért szükség volt egyszerűsítésre. Hozzátette: Rejtőre alapvetően jellemző, hogy „szeret csapongani”, a legkedveltebb műveit úgy írta, hogy előtte éjszakánként kávéházakban kártyázott, sztorizott, jól érezte magát az írótársaival, Karinthy Frigyessel és József Attilával, és amikor hajnalban hazament, nekilátott az írásnak. Pontosabban lediktálta a gondolatait, ötleteit a titkárnőinek, akik közül kettő a felesége is volt.
Varsányi Ferenc megjegyezte: „nyesegetni kellett” a regényen, de a rejtői szellemiséget ez nem fogja károsítani.
Az alaptörténetet „archetípusos mesének” nevezte, ami szerinte Mark Twain Koldus és királyfi című ifjúsági regényének a parafrázisa.
A Piszkos Fred történetében is helyet cserél egymással egy uralkodó és egy csavargó, majd azt követhetjük nyomon, hogyan tudnak helytállni a másik, teljes idegen közegében. „Ez a történeti szál tökéletesen átjön a regényből a filmbe is” – jegyezte meg a filmrendező.
Forrás:infostart.hu
Tovább a cikkre »


