Aranyszájú Gyárfás Tamás

Aranyszájú Gyárfás Tamás

Több évtizedes rutin, rezzenéstelen arc, és olyan mondatok, amelyek csak második, harmadik hallásra ütnek igazán – ebben a miliőben tartotta meg hosszú sajtódélutánját Gyárfás Tamás.

Égi szerencse, hogy nem hittünk szerdán reggel azoknak a híreszteléseknek, amelyek szerint az úszószövetség rendkívüli elnökségi ülését követő sajtótájékoztatón már nem lesz jelen Gyárfás Tamás távozó elnök. Jelen volt. A szűk másfél órás kvázi beszélgetésen el-eleresztette magát a 67 sportvezető, a teremben helyet foglaló több tucat újságírót több alkalommal mosolyra fakasztotta, illetve nem kevésszer néztünk össze a meghökkentő szavakon, stíluson, ennek hatása alatt aligha lehetett bármit is reagálni vissza-visszatérő megszólítására: az újságírók mondják meg, mit kellett volna jobban csinálnia – illetve az újságírónak ez talán nem is dolga.

Gyárfásról sokszor nem is az árulja el a legtöbbet, amit mond, hanem amit és ahogyan mond. Visszahallgatva a sajtótájékoztató másfél órás hangfelvételét, ilyen gyöngyszemekre bukkanunk, hogy az úszószövetség elnöki tisztére esélyes Bienerth Gusztávot bár kitűnő embernek tartja, „nem az úszásban végzett tevékenysége alapján”. Aztán Seszták Miklós miniszter, akiről szintén nem kevesen vélik, hogy a tárca és a nyári pesti úszó-vb mellé vállára veheti még a szövetség irányítását is, azt mondja, látja „a hozzáállását, a felkészültségét és az erejét, mert az is kell”. Mi mást jelenthetne ez, mint azt, hogy szerinte az elmozdíthatatlanság politikai faktora ma kulcstényező egy sportszövetség vezetésében – látjuk is rá a példákat, Kocsis Máté fideszes józsefvárosi polgármester, a kézilabda-szövetség eredmények szempontjából totálisan sikertelen elnöke pénteken évértékelő sajtótájékoztatóján rácáfolhat erre, ha akar.

Aztán jöttek az olyan, ingerküszöböt át nem lépő mondatok, hogy a Komjádiban lehetetlen volna most egy sajtótájékoztató, mert nincs rá hely, bezzeg az úszószövetség kikaparta a gesztenyét a Margitszigeten egy emberléptékű székháznak… nos, ha komoly részigazságok vannak is abban, amiket Gyárfás a maga javára felsorol, azt továbbra sem bizonyította, hogy mindazok a javak, amelyeknek köszönhetően ma is a világ élvonalában van eredményességet tekintve a magyar úszósport, legfőképpen az ő érdemei.

Aztán itt van Hosszú Katinka egy másik, talán nem túl hangsúlyos kritikája Gyárfás felé (a vezető össze akarja ugrasztani a sportolókat), aminek jogosságát azért csak-csak igazolta megint az elnök: közölte, az úszónő mögé felsorakozott sportolók egyike sem mondta, hogy mondjon le, sőt, még citálta is Gyurta Dániel Magyar Hírlapnak adott interjúját, amelyben az olimpiai bajnok úszó tagadja ebbéli vágyát. Az igazság ezzel szemben az, hogy Gyárfás szóbeli lemondásának reggelén Gyurta Dániel „Tabula rasa” kiírással üdvözölte a fejleményeket.

Hírdetés

A sajtótájékoztatót mint eseményt egyébként – több évtizedes dörzsöltségét és rutinját latba vetve – arra is felhasználta, hogy egyfajta klubdélután keretei közt a tollforgatókban a beavatottság érzetét keltse. Sorban kérte az „elnézéseket”, egymásután ajánlott az élő internetes közvetítések kereszttüzében tegeződést a nála fiatalabb sajtómunkatársaknak, de ha kellett, pikírten beszólt egy-egy megjelentnek, hogy legyen szíves ne most telefonáljon („Nem zavarok ott hátul? Bocsánat! Nem hallja az András a válaszomat.”). Ennek keretei közt a tréfálkozás sem maradt el, Paolo Barelliról, az Európai Úszószövetség elnökéről például elmesélte, nem jár szex-shopba, illetve hogy Orbán Viktor egyszer hívta fel telefonon, épp a zuhany alatt állt épp. Ahogy sztorizgatott, észrevette, hogy akkor készül róla több fénykép, amikor felemeli a kezét, erre aztán direkt rájátszott („Ment a repülőgép, most nem mutatom a kezemmel, hogy a fotósokkal kibabráljak.”). És azt is megtudtuk, Gyárfás Tamás is volt fiatal, gimnáziumba például együtt járt Cseh László édesapjával – hogy, hogy nem, éppen a közkedvelt, konfliktuskerülő úszót vette be elnökségi tagnak Gyárfás. Nem maradt el a cukormázzal bevont alázgatás sem, hol az egyik újságíró nevével játszott, hol a másikat „Dávidkázta”, gyerekarcúzta le, miközben rezzenéstelen arccal kért segítséget, hogy hogyan hívják azt az illetőt, aki az egy órával korábban véget ért elnökségi ülést levezette.

A sportnapilap jelen lévő úszószakírója („Itt van Erika, a mi nagyasszonyunk a lapnál.”) is több ízben megkapta a magáét Gyárfástól, miután az elnök összerúgta a port Szöllősi György főszerkesztővel, de a Blikknek és a hvg.-hu-nak is olyan, jelenlévő munkatárson keresztül „üzent”, aki a kritizált, őt rossz színben feltüntető írás készítésének körülményéről bizonyára nem tudott teljes körű tájékoztatást nyújtani – az újságírókra érvényes szabályok szerint persze nem is kellett volna, de ez szinte lényegtelen is. A bulvársajtónak azért dobott egy cukorkát is azzal, hogy bemondta, Kapás Boglárkának a BVSC-ben 50 ezer forint volt a fizetése, azonban túlságosan ízlésesnek aligha lehet nevezni ezt a szenzitív információt, amiről egyébként az olimpiai érmes úszónő soha nem beszélt korábban a nyilvánosság előtt. (Még ugyanebben a gondolatkörben arról is beszélt, hogy már koránt sincs annyira szükség a szponzorokra, mint régebben. Akkor hogyan nincsen, illetve nem volt pénz a legjobbak fizetésére?)

Hogy a facebookozókról mi a véleménye, azzal mondjuk beletalálhatott hallgatósága véleményébe is („Üldögélnek a gép előtt, fogalmuk sincs, hogy mi történt, és az anyja izéjét, mire vitte…”), de ennek kontextusa sem mellékes: Hosszú Katinka ugyanis kizárólag a Facebookon keresztül kommunikál a nyilvánossággal.

Néhány egyértelmű, a médiában megjelent sületlenségre persze ezredszer is felhívta a figyelmet, például arra, hogy ő 112 szavazatot megvett volna az áprilisi rendkívüli közgyűlésen, ez márpedig nem neki, hanem a szövetség közgyűlésén részt vetteknek sértő.

A január 8-án várható rendkívüli elnökválasztással kapcsolatban sem feltétlenül az a hír, hogy Gyárfás lemondása miatt van rá szükség. Eleve nem is biztos, hogy új vezető kerül az úszószövetség élére az újesztendő nyolcadik napján, hisz Gyárfás Tamás egyvalamit nem mondott ki csak: semmiképp sem marad elnök. Márpedig tudjuk, 8 hónapja 112:1 arányban nyerte a bizalmi szavazást, amit azóta is véres kardként mutogat, amerre jár, és Hargitay András általa kinevezett szövetségi kapitány is amondó, a kemény játszmákból rendre jól kijövő Gyárfás támogatottsága jelenleg kimagasló azok között, akik szavazni fognak. Ezek után könnyen mondja az elnök, hogy Szabó Tünde sportállamtitkár a szíve csücske és remek utód lenne, illetve tét nélkül célozgat rá, hogy Seszták Miklósnak a legtöbb, amije van, a politikai hátszél.

„Ha maradok, változatlanul ezt a hangot ütöm meg” – igen, ez a mondat is elhagyta a száját, amiből pontosan tudhatjuk, Gyárfás Tamástól még egyáltalán nem kell búcsút vennünk. Különben is, olyan úszóelnököt szeretne, aki szenvedélybetege ennek a világnak. Három ember, akire ez a leginkább jellemző: Hosszú Katinka, Shane Tusup és Gyárfás Tamás.


Forrás:mno.hu
Tovább a cikkre »