Aranymisés plébánossal ünnepelt a horvát ajkú közösség a Havas Boldogasszony-búcsún Pécsen

Aranymisés plébánossal ünnepelt a horvát ajkú közösség a Havas Boldogasszony-búcsún Pécsen

A pécsi Havihegyen álló Havas Boldogasszony-templom augusztus 4. és 7. között tartott búcsúja alkalmából körmeneten és ünnepi szentmisén vettek részt a Pécsi Egyházmegye horvát ajkú hívei. Az augusztus 5-i, pénteki horvát nyelvű szentmisét Marko Bubalo nyugalmazott, aranymiséjét idén ünneplő horvátországi plébános mutatta be.

A Mecseken felépült a templom… (Na Mečeku crkva sagrađena…) kezdetű búcsús ének idén kétszer is elhangzott Havas Boldogasszony ünnepe alkalmából a pécsi Havihegyen: a templom búcsúnapján, augusztus 5-én, majd 7-én, vasárnap, amikor a pécsi horvátok búcsúját tartották a Havas Boldogasszony-templomban.

Mindkét napon a szentmise előtt körmenetre indultak a hívek az Ágoston téri templomtól, imádkozva, keresztutat énekelve. Sokéves ez az ünneplés, ahova nemcsak a pécsi horvátság jön hódolattal imádkozni, hanem a város környéki hívek is, Szalántáról, Kökényből, Pécsudvardról, hiszen

A mostani ünnep különösen szép volt, hiszen a templom 325 éves, a négy napon át tartó ünnep augusztus 5-i szónoka pedig a horvátországi Marko Bubalo nyugalmazott plébános idén aranymisés. 1997-ben háborús menekültként Pécsett ünnepelte már az ezüstmiséjét is.

Hírdetés

A pécsi Havas Boldogasszony-templom igazgatója, Máger Róbert szeretettel köszöntötte a megjelent híveket, valamint az aranymisés atyát, kiemelve, hogy a többi vendégplébános is jubilál ebben az évben, így a hívek ezüstmisés, aranymisés és gyémántmisés áldásban is részesülhettek.

Szöveg: Taragyia Györgyné, a Pécsi Egyházmegye horvát referatúrájának munkatársa

Forrás: Pécsi Egyházmegye

Fotó: Kollár Ákos

Magyar Kurír


Forrás:magyarkurir.hu
Tovább a cikkre »