Európa legnagyobb szakmai versenyén, a szeptember 9–13. között Dániában megrendezett EuroSkillsen informatikai rendszerüzemeltető kategóriában a kétfős magyar csapat: Simon Tamás és Téringer Gergő állhatott a dobogó legfelső fokára.
A kétfős válogatott tagjaként Simon Tamás, a Pannonhalmi Főapátság fenntartásában működő Kiskunfélegyházi Szent Benedek PG Két Tanítási Nyelvű Technikum és Kollégium öregdiákja, jelenlegi oktatója, valamint Téringer Gergő nyerte el az aranyérmet. Több hónapos kőkemény munka hozta meg számukra a sikert. Simon Tamást a Pannonhalmi Főapátság médiamunkatársa kérdezte felkészülésről, élményekről, és arról, mit jelent számára ez a győzelem.
Simon Tamás mindössze 22 éves. 2024-ben végzett a Kiskunfélegyházi Szent Benedek PG Technikumban, és rögtön utána az egyetemi tanulmányai mellett oktatóként tért vissza egykori alma materébe. A versenyzés mindig is az élete része volt.
– Hogyan indult a EuroSkills felé vezető út?
– Általános iskolás koromtól kezdve szerettem a megmérettetéseket, sok tanulmányi versenyen indultam. Aztán a középiskolában már inkább a szakmai versenyek felé fordultam, és innen vezetett az út a Skills világába. Diákként részt vettem a Junior Skillsen. 2022-ben második, 2023-ban pedig első lettem. Majd végül az Európa-bajnokságba kerültem be egy többfordulós kiválasztás után.
– Hogyan zajlott ez a kiválasztás?
– Minden évben több százan indulnak az informatikai rendszerüzemeltetők között. Ebből szűkítik aztán a mezőnyt, előbb egy online fordulón kellett túljutni, majd két élő verseny volt. A rendszerüzemeltető szakma a EuroSkillsen páros kategória, de a válogatókon mindenki egyénileg indul. A hazai döntőn a négy legjobb közé kerültem, akikkel részt vettünk egy nyári felkészülésen. Ekkor dőlt el, hogy Téringer Gergővel képviseljük Magyarországot.
– Miből állt a felkészülés?
– Februártól kezdve heti öt napon, napi nyolc órában készültünk. Az előző évek feladatait oldottuk meg, és igyekeztünk minél többféle technológiában elmélyedni. Az utolsó hónapban már versenyszimulációkat csináltunk, azaz időre oldottuk meg a feladatokat, hogy minél jobban hasonlítson a valódi megmérettetéshez.
– Milyenek voltak a verseny napjai Dániában?
– Nagyon intenzív volt. Mindhárom nap más-más feladat elé állítottak minket, amelyekhez mindig más technológiát is kellett használni. Windows és Linux rendszerüzemeltetési, valamint hálózatépítési területen kellett bizonyítani a gyakorlati tudásunkat.
– Számítottatok ilyen jó eredményre?
– Nagy reményekkel vágtunk neki a megmérettetésnek. A magyarok az elmúlt években mindig jól szerepeltek, és nagyjából a mezőnyt is ismertük. Mindenképp arra hajtottunk, hogy az első háromban benne legyünk. Amikor kiderült, hogy megnyertük, azért hatalmas kő esett le a szívemről. Nagyon felemelő volt a kezünkben a kifeszített magyar zászlóval a színpadig futni, és felállni a dobogó legfelső fokára.
– Mit adott neked egykori iskolád, a Kiskunfélegyházi Szent Benedek PG Technikum?
– Rengeteget köszönhetek az iskolának. Sok lehetőséget kaptam diákként. Nyári projektként segítettem az iskolai hálózat fejlesztésében például. Profi, jól felszerelt laborunk van, ahol az iparhoz nagyon hasonló környezetet építettek ki. Egyébként ennek kialakításába is bevontak. Ezek a tapasztalatok mind hozzájárultak a mostani eredményhez. Tavaly végeztem, és hálás vagyok, hogy egyből visszahívtak oktatónak. Hálózatprogramozást tanítok a mostani PG-seknek. Meg kell említenem, hogy a versenyzők mellett mindig áll egy szakértő. Minket Csőke János rendszerüzemeltetési szakember mentorált, akinek szintén sokat köszönhetek.
– Mi motivál leginkább, és mit szeretnél átadni a diákjaidnak?
– A fejlődés ösztönöz a leginkább. Nemcsak az számít, hogy jó eredményt érjek el egy versenyen, hanem az is, hogy közben rengeteget tanulhatok, új technológiákat sajátíthatok el. Az informatika nagyon gyorsan változik, és jó szakember az, aki képes ezzel lépést tartani és folyamatosan fejlődni. Ezt igyekszem átadni a diákjaimnak is, hogy fontos a szakmai elkötelezettség és alázat.
– Hogyan tovább?
– A Budapesti Műszaki Egyetemen tanulok mérnök-informatikusnak, de a verseny miatt a tavaszi és az őszi félévemet passziváltattam. Kaptam megkereséseket cégektől, ami nagyon jó visszajelzés, és a jövőmet az iparban képzelem el, de a tanítás is közel áll a szívemhez.
*
Simon Tamásra iskolája, a Kiskunfélegyházi Szent Benedek PG Technikum is rendkívül büszke. „Nagyon örültünk a fantasztikus eredménynek, amelyhez az iskola közösségével együtt gratuláltunk Tamásnak. Megható volt azt látni, hogy a diákok milyen őszintén és elismerően élték meg ezt az alkalmat, ahol rövid videóval köszöntöttük a győztest. Természetesen ez a siker messze túlmutat iskolánkon, de hiszem, hogy mi is hozzájárultunk” – mondta Rokolya Csaba igazgató.
Tamást PG-s évei alatt folyamatosan támogatták és igyekeztek minden segítséget megadni neki az eredményes felkészüléshez és versenyzéshez. „Nagyon szerencsés, amikor a tehetség, a szorgalom és a kitartás nagymértékű segítőkészséggel és szerénységgel is párosul. Tamásban ezek mindegyike megvan, és mi hálásak vagyunk azért, hogy anno minket választott középiskolájának, és számos eredményével okozott nekünk büszkeséget. Bízunk abban, hogy mind a gépészet, mind az informatika területén tanuló jelenlegi és jövőbeli diákjainknak is tudunk segíteni céljaik elérésében” – tette hozzá az igazgató.
A diákok tehetségének kibontakozásához minden feltétel adott az iskolában: technikai felszereltségük kiemelkedő, oktatóik magas szintű képzést nyújtanak, és nagy hangsúlyt fektetnek a gyermekközpontú oktatásra. „Mind a német, mind az angol két tanítási nyelvű képzéseinken kiemelkedő nyelvtudásra tesznek szert diákjaink, amelynek köszönhetően a világon bárhol megállják helyüket” – mesélte büszkén Rokolya Csaba. Aki érdeklődik az iskola képzései iránt, részletes információkat talál az intézmény honlapján.
Forrás: Pannonhalmi Főapátság
Fotó: Kiskunfélegyházi Szent Benedek PG Technikum Facebook-oldala
Magyar Kurír
Forrás:magyarkurir.hu
Tovább a cikkre »


