Áramot termelhetnek a jövő ablakai

Áramot termelhetnek a jövő ablakai

Ne maradjon le az 50%-os állami támogatású napelemes rendszerekről! Kérjen itt ingyenes ajánlatot. 1 perc alatt megkapja. (x)

Az egyik izgalmas irány az áttetsző panelek fejlesztése, ezeket ugyanis épületeinkben és járműveinkben is jól alkalmazhatnánk. Szakértők egy csoportja szinte teljesen átlátszó napelemet hozott létre – számol be az Euronews. A kutatók bíznak benne, hogy a fejlesztésnek köszönhetően a jövőben a mostaninál többféleképpen hasznosíthatjuk majd a napenergiát otthonainkban. A kereskedelemben elérhető napelemek nem áttetszőek, emiatt csak napelemparkokba és tetőkre szokták telepíteni őket. Az átláthatatlanság oka a félvezető rétegben alkalmazott anyagok színe.

A világon több csoport is dolgozik azon, kisebb-nagyobb sikerrel, hogy a való életben is bevethető, áttetsző napelemeket hozzanak létre. A dél-koreai Incshoni Egyetem munkatársai most fontos eredményt érhettek el ezen a területen. A kutatóknak sikerült megalkotniuk a világ egyik leginkább átlátszó, sima üvegre hasonlító fotovoltaikus celláját.

Hírdetés

A dél-koreai szakértők elsőként a korábbi vizsgálatok során azonosított potenciális félvezetőket tanulmányozták, választásuk végül a titán-dioxidra és nikkel-oxidra esett. Előbbi már jól ismert a napelemek világában, komoly előnye, hogy nem mérgező, illetve környezetbarát. A nikkel-oxid különlegessége ezzel szemben az, hogy könnyedén előállítható.

Mindkét anyag optikai átlátszósága igen magas, ezért rengeteg látható fényt képesek átengedni.
A csapat egy üveg alapra vitte fel a fém-oxid elektródákat, majd erre kerültek rá a félvezetők. Végezetül ezüstből készült nanohuzalok következtek. A kutatók több tesztet is elvégeztek, hogy felmérjék a cella tulajdonságait.

A modell hatékonysága egyelőre alacsony, csupán 2,1 százalék, de igen érzékeny, és rossz fényviszonyok között is működik. A kutatók bíznak benne, hogy idővel jelentős javulást érhetnek el a hatékonyság terén. Doondong Kim és kollégái szerint további finomításokkal rendszerüket az ablakoktól a mobiltelefonokig rengeteg helyen alkalmazhatnák. Azt csak a későbbi eredmények tükrében tudják majd megmondani, hogy a termék valóban életképes-e.


Forrás:alternativenergia.hu
Tovább a cikkre »