Arafat: 4000 ATI-s ágy van Romániában, ebbõl 1600 a koronavírusos betegeknek

Arafat: 4000 ATI-s ágy van Romániában, ebbõl 1600 a koronavírusos betegeknek

A rendelkezésére álló infrastruktúrához képest Románia „elfogadhatóan” kezelte a koronavírus-járványt – vélekedett Raed Arafat belügyi államtitkár, a katasztrófavédelem vezetője hétfő éjjeli sajtótájékoztatóján.

Arafat azt követően tartott sajtótájékoztatót a Victoria-palotában, hogy a fővárosi Victor Babeş kórház mobil intenzív terápiás osztályán meghalt három koronavírusos beteg a lélegeztetőgépek leállása miatt.

Arafat azt mondta: ahhoz képest, hogy milyen állapotban volt az egészségügyi rendszer Romániában és milyen infrastruktúra áll rendelkezésére, az ország elfogadhatóan’ kezelte a járványt, és minden lehető erőfeszítést megtett a krízis átvészelése érdekében.

Hírdetés

A katasztrófavédelem vezetője ugyanakkor hangsúlyozta, hogy az intenzív terápiás osztályok túlterheltségének elkerülése érdekében a betegeknek korábban kellene jelentkezniük a kórházban, nem akkor, amikor már nem tudnak lélegezni.

Jelenleg körülbelül 4000 intenzív terápiás ágy van az országban, ebből mintegy 1600 áll a COVID-betegek rendelkezésére – magyarázta Arafat, hozzátéve, hogy más típusú sürgősségi esetek számára is fenn kell tartani intenzív terápiás helyeket, nem foglalhatják azokat le teljes egészében a koronavírusos páciensek számára.

A Foişor-kórházban történtekről leszögezte: az egészségügyi intézmény intenzív osztályán az elköltöztetéskor csak három beteg feküdt, műtét utáni kezelés végett. A húsz ágyas, korszerűen felszerelt részleg tehát nem volt maximális kapacitásán kihasználva. Most azonban húsz súlyos állapotban lévő COVID-beteg került oda – tette hozzá a katasztrófavédelem vezetője. (agerpres)

Kiemelt kép: Michael Schwarzenberger képe a Pixabay -en.


Forrás:itthon.transindex.ro
Tovább a cikkre »