Apu és api – kanadai béranyától szerzett gyereket két Pest megyei buzi, a magyar hatóságok mindenben segítettek nekik

Apu és api – kanadai béranyától szerzett gyereket két Pest megyei buzi, a magyar hatóságok mindenben segítettek nekik

Igen, tényleg ilyen "családba" került egy szerencsétlen kislány, akinek egyszer majd ráadásul el is kell mondani mindezt. A kanadaiak pedig annyira betegek, hogy önkéntesek szülnek ingyen gyermeket a ferde hajlamúaknak, az anyakönyvben pedig az szerepel, hogy Balázs és Vince a szülők… Alább olvasható a Blikk propagandacikke.

Kanadai béranya szült gyereket egy magyar meleg párnak. Az egyik Pest megyei településen élő, most hét hónapos kislánynak két apukája van, egyikük a biológiai apa is egyben, és mindkettőjük nevét viseli.

Vince és Balázs kilenc éve alkot egy párt, most pedig már családot. Ha Lili majd beszélni kezd, reményeik szerint egyiküket apunak, másikukat apinak szólítja.

– Félünk attól, hogy később, például az iskolában nem lesz-e kellemetlensége abból, hogy két apukája van. Próbáljuk majd mindig a legelfogadóbb közösséget megtalálni neki – mondták. A magyar hivatalokkal és az egészségüggyel mindenesetre eddig semmi problémájuk nem volt. Sőt, mindenki segített, a kormányablak munkatársai is felkutattak minden lehetséges anyagi támogatást, a vér szerinti apa például igényelhette a gyedet.

Hírdetés

– Három éve kezdődött. Egyre több barátunknál jött a baba, az ő örömük hozta meg a kedvünket. De úgy láttuk, itthon meleg pároknak lehetetlen az örökbefogadás, míg külföldön sokfelé jól szabályozott a béranyaság intézménye. Kanada tűnt a legszimpatikusabbnak, mert ott teljesen nonprofit módon, önkéntesekkel működik a rendszer: sem a gyermeket kihordó és megszülő béranya, sem a petesejtet adó donor nem kaphat javadalmazást – mondták.

De még így is mintegy 20 millió forintba került, hogy Balázs és Vince szülőkké válhassanak. A mesterséges megtermékenyítéssel, a terhességgel és a szüléssel kapcsolatos valamennyi orvosi és egyéb költséget nekik kellett állniuk. A vizsgálatok és a kórházi ellátás nagyon drága, a srácoknak pedig több mint 3 hónapot kint kellett tölteniük Kanadában. A béranya és a donor megtalálása sem olcsó: egy társkeresőhöz hasonló oldalra kell felregisztrálni hozzá, átszámolva mintegy 250 ezer forintért.

Bár Kanadában a törvény mindent pontosan szabályoz, mégis bonyolult volt Lilit hazahozni, mert a kinti papírok nehezen egyeztethetők az itthoni rendszerrel. Ott ugyanis a béranya szülte baba anyakönyvében nem szerepelhet sem a béranya, sem a donor neve, mivel ők jogilag nem minősülnek szülőnek. Meleg párok esetében pedig két férfi vagy nő is lehet a hivatalos szülő. A magyar jogrend ezt nem ismeri el: a gyermeknek mindenképp lennie kell édesanyjának, mégpedig az, aki világra hozza a babát.

Lili úgy kaphatta meg a magyar állampolgárságot, hogy a kanadai kórház igazolást állított ki arról, hogy a béranya, Natasha szülte a kislányt. A kanadai anyakönyvben Lili szülei Balázs és Vince, a magyar dokumentumban viszont Balázs és Natasha.

A kislány mindkét apukája vezetéknevét viseli, de ez sem volt egyszerű menet. Balázsnak és Vincének még a kicsi születése előtt nevet kellett változtatnia: sajátjuk mellé felvették egymásét, így adott volt Lili vezetékneve is.


Forrás:kuruc.info
Tovább a cikkre »