Aprítják a szíriai szoborrombolókat

Aprítják a szíriai szoborrombolókat

Súlyos csapást mért az orosz és szír légierő az Iszlám Állam Palmüra melletti állásaira. Korábban a világörökségi védettséget élvező szíriai romvárosnak számos építményét zúzták porrá a dzsihadisták, most azonban ők kerültek sorra.

Egyre hevesebben támadják az orosz és szír vadászgépek az Iszlám Állam (IÁ) Palmüra körüli állásait, amivel megnyitják az utat a szárazföldi csapatok előtt – írja az iráni Fars hírügynökség, melynek beszámolója szerint a szíriai tüzérség kedden megsemmisítette a dzsihadisták hadieszközeinek többségét és kéttucatnyi terroristát is likvidáltak.

A március elején indított támadásban az ellenség vonalait gyorsan áttörték annak ellenére, hogy az időjárási körülmények korántsem voltak kedvezők. Az asz-Szafír című libanoni lap szerint a szír katonai parancsnokság most már figyelembe vette a Palmüra felszabadítására korábban tett kísérleteknél elkövetett hibákat.

Vérszemet kaptak a barbárok

Palmüra múlt év májusában került az IÁ kezébe: az ókori romváros a világ legismertebb történelmi helyszínei közé tartozik, így tartani lehet attól, hogy az iszlamista fegyveresek lerombolják, ahogy azt Irak jelentősebb régészeti helyszíneivel is tették. A terrorszervezet világnézete szerint ugyanis az ókori műemlékek a bálványimádás kellékei, ezért bűnös dolgok. Azonban nem mindig vették komolyan a „vallásukat”: a mozdítható műkincseket eladták a feketepiacon, ami jól jövedelmező bevételi forrásuk.

Hírdetés

Jól jelzi a terrorszervezet módszereit, hogy már augusztusban lefejezték Szíria egyik legkiválóbb archeológusát Palmürában. A gyalázatos tettre a város múzeuma mellett lévő téren került sor, majd a város régészeti helyszíneinek egyikén egy római oszlopra felakasztották a holttestet. A 81 éves Háled Aszaád több mint ötven évig vezette a palmürai régészeti munkálatokat.

És hogy a borzalmakat fokozzák, a barbárok egy idő után a felbecsülhetetlen értékű építményeket is elrettentésként használták: októberben videót tettek közzé arról, hogy a palmürai romok közötti több ezer éves oszlopokhoz kötöznek embereket, majd felrobbantják őket a műemlékkel együtt.

Támadnak a szír kormányerők Palmüránál:

A Fars hírügynökség szerint a szír kormányerők mostani támadása során a terrorszervezetnek számos hadi felszerelését megsemmisítették, de legalább 25 tagját meg is ölték a helyszínen.


Forrás:mno.hu
Tovább a cikkre »