Április 25-től kapható a komáromi nulla eurós bankjegy

Április 25-től kapható a komáromi nulla eurós bankjegy

A 29. Komáromi Napok előzöngéjeként, április 25-én kezdődik a gyűjtők által várva várt komáromi nulla eurós bankjegyek árusítása. Az egyedi ajándéktárgynak is szánt bankók elülső oldalán az Újvár I. Lipót Habsburg-uralkodóról elnevezett, majd 2013-ban felújított Lipót-kapuja és a vár 1594-es török ostromának egyik jelenete lesz látható. Az utóbbi során Szinán nagyvezér százezer fős seregével Tata és Győr elfoglalása után Komárom ellen fordult. A vár azonban védői hősies ellenállásának köszönhetően nem került török kézre.  

A Lipót-kaput 1663-ban építették, a várkapu emléktáblával ellátott homlokzata pedig az Újvár 1673-as befejezését örökítette meg. Egyúttal emléket állított I. Lipót német-római császárnak és magyar királynak (1640-1705), aki 1687-ben a magyar nemesség felé tett gesztusként közkegyelmet hirdetett.

A világhálón szörfözgetők 2012 őszén a Szívünk értékei elnevezésű internetes szavazáson döntötték el, hogy melyik műemléket szeretnék felújítva látni. Végül a komáromi várkapu 5 másik műemléket megelőzve, 45 ezer szavazattal győzött, s ekképp az Általános Hitelbank (VÚB) Alapítványának közel 50 ezer eurós támogatásában részesült.

A Komárom város támogatásával megalakult, komáromi műemlékeket kezelő Pro Castello Comaromiensi nonprofit szervezet Gráfel György volt igazgatóval az élén már 2003 óta minden tőle telhetőt megtett annak érdekében, hogy Komárom e műemléke is a régi pompájában tündökölhessen.

„Az elődöm nyugdíjba vonulása után én irányítom e nonprofit szervezetet, és csatlakoztunk az Euro Souvenir Slovensko azon kezdeményezéshez, hogy nulla eurós bankjegyeken örökíttessük meg a Lipót-kaput és az 1594-es törők ostrom egyik jelenetét. Ekképp beálltunk az ilyen bankjegyeket kibocsátó európai városok sorába, s a helyi idegenforgalmat, illetve nevezetességeinket is népszerűsítjük, valamint az eladott különleges bankjegyek árát a híres komáromi erődrendszer további felújítására fordíhatjuk“ – tájékoztatta portálunkat Ozimy Andrej muzeológus, a „Pro Castello“ új igazgatója.

Hírdetés

Megtudtuk, hogy a 8 ezres példányszámban nyomtatott bankjegyek ugyanolyan papírból készülnek, mint a hivatalos eurózónás bankjegyek, s azokat valamennyi biztonsági elemmel, így hologrammal, vízjellel és fémcsíkkal ellátják.

Nem minősülnek hivatalos fizetőeszköznek, de vélhetően majd nagy kereslet mutatkozik az egyedi ajándéktárgy iránt. A bankók mindegyike számozott lesz, s emiatt idővel emelkedhet az értékük. 

„A gyűjtőknek és turistáknak szánt nulla eurósunkat először április 25-én, szombaton 10 órától darabonként 3 euróért árusítjuk majd az erőd részét képező Szent Borbála lőporraktárban, április 27-től, hétfőtől pedig a városi rendőrség épületének hátsó részében található hivatalunkban, illetve az Erőd-pénztárban, valamint a Klapka-téri található Komáromi Információs Központban is kapható lesz. Bár az limitált példányszámban készül, de a megvásárlása kapcsán nem szükséges előre regisztráltatni. Ha valaki a szombati bankjegyvételekor belépőjegyet is vásárolna a biztonsági okokból csak idegenvezetővel megtekinthető erődbe, a jegyet 1 euróval olcsóbban kaphatja meg. Egyelőre a kedvezmény a későbbi belépőváltásra nem vonatkozik“ – árulta el Ozimy úr.

A nulla eurós bankjegyek gyártását az eurózóna jegybankjainak 2015-ben engedélyezte az Európai Központi Bank (ECB). Azokból több különböző címletű és méretű van már forgalomban, s nagyon keresetteknek bizonyulnak. Például a németországi és ausztriai bankókon többnyire jeles személyiségek és nevezetes épületek szemrevételezhetők. Az utóbbiakon Mozart szülőháza, valamint Bécs leglátogatottabb épülete, a Hundertwasser-ház és többféle alpesi állat szerepel. Általában mindössze 5-10 ezer darabot nyomnak az unikumnak számító valutából.

Tavaly óta Losonc egyik domináns építménye és éke, a neológ zsinagóga díszíti a helyi nulla eurós bankjegyet, amelyből 10 ezret nyomtattak, ám 3 ezret a városvezetés meghagyott reprezentációs célra. E zsinagógát 1924 és 1925 között építették a lebontott elődje helyén.

A gyűjtők körében az ottani díszbankó majdani értékét az is növelheti, hogy a szlovákiai és csehországi zsinagógák közül ez az első, amely nulla euró értékű bankjegyen szerepel. Egyebek mellett már pozsonyi és besztercebányai nevezetességek is felkerültek efféle divatos bankjegyekre. 


Forrás:ma7.sk
Tovább a cikkre »