Ápoló és gondozó munkatársait ismerte el idén a Katolikus Szeretetszolgálat a Szörényi Gábor-díjjal

Ápoló és gondozó munkatársait ismerte el idén a Katolikus Szeretetszolgálat a Szörényi Gábor-díjjal

December 14-én délelőtt Erdő Péter bíboros, prímás mutatott be szentmisét Budapesten, a Magyar Katolikus Püspöki Konferencia (MKPK) irodaházában, melynek keretében ötödik alkalommal adták át a Katolikus Szeretetszolgálat által 2019-ben alapított Szörényi Gábor-díjat, idén a szeretetszolgálat tizenöt ápoló és gondozó munkatársának.

Keresztes Szent János áldozópap és egyháztanító emléknapján Tóth Tamás, az MKPK titkára és Gyurász Krisztián érseki titkár koncelebrált Erdő Péter bíboros mellett a MKPK irodaházának kápolnájában. A szentmisén részt vett Vajda Norbert, a Katolikus Szeretetszolgálat főigazgatója, a szeretetszolgálat titkárságának és intézményeinek vezetői és munkatársai, valamint a Szörényi Gábor-díj díjazottai, akik közül sokan nem is sejtették az utolsó pillanatig, milyen rangos elismerésben részesülnek.

Az adventi szentmise olvasmánya Izajás próféta könyvéből Isten irgalmát, vigasztalását, gyámolítását, hűségét és segítségét állította középpontba. Az evangéliumot Szent Máté könyvéből Tóth Tamás olvasta fel; ebben arról hallhattunk, Jézus hogyan nyilatkozik Keresztelő Szent Jánosról: „Illés ő, akinek el kell jönnie”.

Megdöbbentő dolgot hallottunk az evangélium végén – kezdte szentbeszédét Erdő Péter. – Ha ma megkérdezünk bizonyos irányzatokhoz tartozó zsidó hittudósokat, hogy hisznek-e a lélekvándorlásban, azt fogják mondani, hogy az a keleti vallásokhoz tartozik, tehát nem, de Illés eljött. Lehetnek olyan próféták és szentek, akik valamilyen módon „visszajönnek” a történelemben – mintha Jézus ezt mondaná, de mégsem teljesen ezt. Nem állítja, hogy személyazonosság áll fenn a hajdani Illés próféta és Keresztelő János között. Azt viszont kimondja, hogy a lelkiség, a küldetés, amit teljesítenek, hasonló, talán éppen azonos.

A bíboros hangsúlyozta:

Ugyanakkor nemcsak az egyénnek, hanem a közösségnek is bűnbánatra van szüksége. Azt olvassuk másutt az evangéliumban, hogy János hirdette a bűnbánatot a pusztában, és kiment hozzá egész Jeruzsálem és Júdea egész népe. Tehát sokan kimentek hozzá vallási irányzathoz való tartozástól függetlenül, zelóták, farizeusok, esszénusok és mindenféle ember. Megosztottak voltak a hívő zsidók abban, hogy milyen messiást várnak, de a bűnbánatra, melyet János hirdetett, mindenkinek szüksége volt – magyarázta a bíboros.

Illés egyedül maradt a hitével, a igaz Istenhez való hűségével, amikor körülötte már az egész ország bálványimádó volt. Ennek üzenete, ez a fajta életszentség ma is aktuális – hangsúlyozta a bíboros, kiemelve az Istennel való szuverén kapcsolat és a hozzá való hűség fontosságát.

Adja Isten, hogy megtalálják ebben a tökéletesedés útját, az örömet és Isten áldását – zárta szentbeszédét Erdő Péter.

Vajda Norbert a szentmise végén köszöntötte az intézményvezetőket, munkatársakat, vendégeket, díjazottakat, továbbá megköszönte, hogy a bíboros elfogadta a meghívásukat, és közreműködik az idei Szörényi Gábor-díj átadásában.

Hírdetés

A főigazgató elmondta, a

Példájuk, segítségük, áldozatos szeretetük megköszönésének, elismerésének szerény eszköze a Szörényi Gábor-díj, melyet 2019-ben alapított a Katolikus Szeretetszolgálat.

Majd Vajda Norbert megemlékezett a díj névadójáról, Szörényi Gábor jezsuita atyáról. A szeretetszolgálatot 1950-ben alapította a Magyar Katolikus Püspöki Konferencia, hogy gondoskodjon a szerzetesrendek feloszlatása miatt ellátás nélkül maradt, idős, beteg szerzetesekről. Két kiváló szerzetes került a szeretetszolgálat élére: Szabó Erna szatmári irgalmas nővér és Szörényi Gábor jezsuita atya. Az ő személyiségük meghatározó volt abban, hogy a legsötétebb időszakban is a szeretet és az összetartozás szigeteivé válhattak otthonaink – fogalmazott a főigazgató.

Kiemelte, hogy idén a szeretetszolgálat ápoló-gondozó munkatársai kapják meg az elismerést, akiknek rátermettsége, áldozatos munkája teszi lehetővé, hogy értékrendükhöz hűen gondoskodhassanak a rájuk bízottakról.

Ezt követően Szőcs Hajnalka és Csizmás Ágnes olvasták fel a laudációkat, a díjakat Erdő Péter bíboros és Vajda Norbert adták át.

Szörényi Gábor-díjban részesült Denke Lászlóné, a ráckevei Szent Mihály Otthon gondozója; Glaser Györgyné, a XXIII. János Otthon solymári Szent József Ház telephelyének részlegvezető ápolója, vezetője; Hidvéginé Blank Katalin, a lajosmizsei Szent Lajos Otthon gondozási egységének vezetője.

Díjat kapott továbbá Katona Józsefné, a Katolikus Szeretetszolgálat Szent Vince Otthon vezető ápolója; Katona Mónika, a székesfehérvári Országos Papi Otthon szociális gondozója és ápolója; Kovács Anikó a tiszaalpári Pax Otthon vezető ápolója; Matolcsy Katalin, a budapesti XXIII. János Otthon szociális ápoló-gondozó munkatársa; Molnár Mónika, a budapesti XXIII. János Otthon Názáret Házának szakápolója; Pekkerné Kocsir Anita, a dabasi Zárdakert Otthon vezető ápolója.

Elismerést vehetett át Sósné Bakonyi Zsuzsanna demenciagondozó, a jászberényi Szent Klára Idősek Otthonának munkavállalója; Szabó Györgyné, a budapesti Názáret Otthon vezető ápolója, Szántó Csilla részlegvezető ápoló, a parádi Szent Ottilia Otthon munkatársa; Trosits György Jánosné szociális gondozó-ápoló, a Bakonyszücsi Lelki Rehabilitációs Otthon munkavállalója; Vojtek Zsoltné részlegvezető szakápoló az ipolytölgyesi Szent Erzsébet Otthonból.

Idén a fődíjat Tajtiné Rusvai Ágnes kapta, a jászapáti Szent Vendel Otthon ápolója, aki 1984 augusztusától dolgozik a szociális gondoskodás területén, kezdetben a csecsemőotthonként működő intézményben, majd annak 1990-ben idősek otthonává történő átalakulása után folytatta munkáját az idősek gondozásában.

Erdő Péter gratulált a díjazottaknak, Isten áldását kérte munkájukra, mellyel nemcsak az embereknek, hanem Istennek is szolgálnak.

Fotó: Lambert Attila

Vámossy Erzsébet/Magyar Kurír


Forrás:magyarkurir.hu
Tovább a cikkre »