Apáti Bence: Újabb szintet lépett az újmarxista kultúrforradalom

Apáti Bence: Újabb szintet lépett az újmarxista kultúrforradalom

Mást se hallani az elmúlt hetekben minthogy nem létezik ideológiailag elkötelezett színház. Se film. Se semmi.
Nem voltak ilyenek, és nem is lesznek.

Illetve pici ideig talán mégiscsak voltak, legalábbis Székely Gábor 1975-ben még valami hasonlóról beszélt.
És persze időnként olyan érveket is hallani a barikád másik oldaláról, hogy a színház ideológiailag semleges ugyan, de kritikus a mindenkori hatalommal. 

Az állítólagos ideológiamentes színház, amiről mi viszont úgy tapasztaljuk, hogy mégsem létező jelenség, hiszen egy történetet többféleképpen lehet elmesélni, meg súlyozni; el lehet hallgatni, de ki is lehet domborítani bizonyos részleteit.
Ráadásul az egész világon virágkorát éli a rendezői színház, (meg mozi) ahol a rendezők az istenek, akik simán átírhatják a műveket, kihúzhatnak mondatokat, szereplőket, sőt, egész fejezeteket is eltüntethetnek, de akár újra is írhatják az egész darabot. 

Az ilyen módon átalakított és bemutatott művek pedig valahogy mindig szegény, elnyomott kisebbség szenvedéseiről és megpróbáltatásairól szólnak, a többség pedig érzéketlen és elnyomó fasiszta prolik gyülekezeteként jelenik meg a történetek során. 

Függöny, álló taps és díjeső. 

Apropó díjeső! 

Most érkezett a hír, hogy Amerikában újabb szintet lépett az újmarxista kultúrforradalom

Hírdetés

2024-től csak olyan filmek nyerhetnek Oscart, amelyek a kisebbségekkel foglalkoznak. De nem csak a történetben kell BLM, és genderpropagandát tolni, hanem a háttérstáb esetében is figyelni szükségeltetik a diverzitásra és arra, hogy megfelelő mennyiségű transznemű, és leszbikus legyen a kamerák és a lámpák mögött. 

Illetve ennél egy kicsit precízebben fogalmaznak a szélsőségesen ideológiamentes filmekért lobbizó akadémiai tagok.  

A jelöléshez a filmnek a következő négy kritériumból kell kettőt teljesítenie:

És a fenti mondatok nem a Hírcsárdáról vannak, hanem egy hivatalos közleményből. Tényleg!

Ezentúl deklaráltan nem az a film fogja megnyerni az Oscart amelyik jó, hanem az amelyikben elég fekete, leszbikus, és transznemű van.
A film minősége, cselekménye, a rendezés, a vágás, a színészi és az operatőri munka eztán sokadlagos szempont lesz csupán. 

Bár kicsit olyan érzésünk van, hogy eddig is az volt, csak most már legalább bevallják. 

Apáti Bence – www.hirtv.hu

Köszönettel és barátsággal!

www.flagmagazin.hu


Forrás:flagmagazin.hu
Tovább a cikkre »