Apáti Bence: Gyurcsány nem tud megállni

Apáti Bence: Gyurcsány nem tud megállni

Eközben Ferenc minden jel szerint úgy élvezi, hogy vele és pusztító mondataival foglalkozik az ország, mint első éves színészhallgató, miután Székely Gábor rákacsint egy vizsga közben.

A DK elnöke amúgy is megveszik a szereplésért, ha szerepet játszhat, és ha különböző karakterek bőrébe belebújva színészkedhet. 

Talán ezért is figyeli olyan végtelen szimpátiával a színművész palánták hetek óta tartó kormány és jobboldal-ellenes performanszait. 

Posztolt is a közelmúltban egy erőset Vidnyánszkyval kapcsolatban, egy amolyan fletósat, ami miatt azóta sem győznek elhatárolódni tőle a ballib politikusok és SZFE-s tanárok. 

Feri kemény fickó, egy igazi vagány, belevaló figura, ezért őt az, hogy az ellenzéknek és az SZFE-s tiltakozóknak kellemetlen hónapokat okozott, egy egészen csöppet sem zavarja, sőt, büszke  azokra a legendássá vált mondataira, amelyekben vagyonelkobzással – szép magyar kifejezéssel élve: földönfutóvá tétellel – fenyegetett meg minden jobboldali színházi közép- és felsővezetőt. 

Illetve egyes értelmezések szerint az összes Fidesz-szavazót. 

Gyurcsányt hétfőn az ATV-ben többek között erről is faggatták. 

Ha Ferenc az Egyenes Beszéd című műsorban jár, általában a töprengő államférfi szerepét hozza. 

Nem “lószart mamázik”, nem “elkúrtukozik”, nem káromkodik recsegve, hangosan, borissza hangon, hanem töpreng. 

Néha elmereng kissé, mintha ott jutna eszébe a megfelelő szó, vagy mondat, aztán megfontoltan, mint valami idős, ám bölcs vidéki iskolai tanár, megszólal. 

Hírdetés

Lassan beszél, úgy mint, aki mielőtt meghoz egy felelős döntést, sokáig keresi a mindenki számára még elfogadható kompromisszumot, azt amelyik az összes szereplőnek fáj ugyan egy kicsit, de mégis megoldáshoz vezet. 

A töprengő és kompromisszumokat kereső államférfi, hosszú hatásszüneteket tartva műsorvezetői kérdésre válaszolva elmondta, hogy nem bánta meg földönfutós posztját, és azt is hozzátette, hogy nem érzi akkora problémának, ha egyes jobboldali emberek fenyegetve érzik magukat, hisz sorait pont annak: fenyegetésnek szánta. 

Tudja csak meg mindenki – töprengte a távolba meredve – milyen világ jön, ha ők győznek és Orbán megbukik. 

Ilyen cudar. 

A megfontolt és bölcs államférfi zakóját viselő Gyurcsány azok után, hogy arról beszélt, hogy nem bánta meg fenyegető mondatait, mégis arról kezdett töprengeni, hogy ezt a földönfutós dolgot nem szó szerint értette, inkább csak amolyan allegória volt. Arra gondolt csupán, hogy semmilyen pozícióban nem fogják alkalmazni a fideszeseket. Ő legalábbis erre fogja kérni a következő kormányt. 

Azt nem fejtette ki, hogy egy jobboldali milyen állásokat tölthet majd be; tehát, hogy mondjuk portás, pék, vagy buszsofőr lehet-e egy eljövendő Dobrev-Gyurcsány-Jakab kormány alatt. 

Ezt azért jó lenne tisztázni csak, hogy tudjuk egészen pontosan, mire számíthatunk. 

Meg azt is, hogy ha holnapután arról fog posztolni, hogy Vidnyánszky lógni fog, vagy agyon fogja lövetni, azt minek az allegóriájának szánja majd? 

De a legjobb talán az lenne mindenkinek, ha legközelebb Ferenc csak tiszta fejjel kezdené a Facebookon állapotot frissíteni, akkor, amikor nem kínozzák az isiász nevű betegség rejtélyes tünetei.

Apáti Bence – www.hirtv.hu

Köszönettel és barátsággal!

www.flagmagazin.hu


Forrás:flagmagazin.hu
Tovább a cikkre »